Kender és mák a guatemalai menüben

A szervezett bűnözés erőszakos összecsapásaitól sújtott latin-amerikai régióban egyre több ország látja a kiutat a legalizáció különböző formáiban. Guatemala elnöke még Uruguaynál is drasztikusabban rúgná fel az ENSZ-egyezményeket: 2014 végére legalizálná a marihuána mellett az ópiummák termesztését is.

Otto Perez kevéssel az elnöki poszt elfoglalása után, már 2012-ben kilátásba helyezte a kannabisz legalizációját, és azóta egy kormánybizottság vizsgálja az intézkedés lehetséges formáit és hatásait. A munkafolyamat jelenlegi állásáról Perez azt nyilatkozta, hogy ez év októberében közzétehetik a törvényjavaslatot, melyet az év végén el is fogadhatnak. Guatemalában jelenleg is kiterjedt ópiummák-termesztés folyik a mexikói határ közelében, amit azonban nem az állam, hanem szervezett bűnözői csoportok irányítanak. A máktermesztés engedélyezésével a kannabisz mellett ezt is kivehetnék a bűnözők kezéből, és a terményt értékesíthetnék gyógyszergyárak számára, hogy morfium- és kodeintartalmú készítményeket állítsanak elő belőle. A belügyminiszter reményei szerint az intézkedés egyfelől mérsékelné a drogkartellek befolyását, másrészt a bevétel révén hozzájárulna a prevenció támogatásához és a szociális fejlesztésekhez.

Hozzászólások

Új hozzászólás