Kereszttűzben a dán legalizáció

Bár Koppenhága Városi Tanácsa támogatja a főpolgármester által jegyzett, kísérleti célból nyitott kannabiszboltok tervezetét, az igazságügyi miniszter és a környező városok polgármesterei hevesen támadják azt. Mindeközben a saját ellátásra, otthon termesztők száma meredeken növekszik.

Koppenhága évek óta kacérkodik a legálisan hozzáférhető marihuána gondolatával, részint azért, mert a 2000-es évek eleje óta gyakorolt szigorúbb fellépés a Christiania nevű hippikolónia ellen csak annyit ért, hogy az ott értékesített hasis átszivárgott a többi városrészbe, másrészt azért, mert ha a lakosság közel 60%-a egyetért a legálisan szabályozott kenderkereskedelemmel, akkor minek tovább tömni a szervezett bűnözők zsebeit? Ezért javasolta a városvezetés 2011-ben a marihuánát árusító boltok három évig tartó, kísérleti megnyitását, hogy képet alkothassanak a legális kenderbiznisz feketepiacra és fogyasztási szokásokra gyakorolt hatásáról, ám az igazságügyi miniszter elzárkózott az ötlettől. A főváros azonban nem adta fel unortodox szabadságharcát, és márciusban konferenciát szervezett a legalizáció részleteinek megvitatásáról. A szomszédos települések polgármestereinek már a konferencia híre is elég volt ahhoz, hogy fals érveket kezdjenek pufogtatni. „Ez rossz üzenet a fiataloknak, és félő, hogy elfogadott magatartásnak fogják tartani” – kántálta egyikük, ügyet sem vetve arra, hogy a coffeeshopok ellenére Hollandiában nem füvezik több fiatal az európai átlagnál, és hogy az üzenet itt épp az lenne, hogy felnőtt, felelős emberek ne a feketepiacról, hanem törvényes formában szerezzék be a füstölnivalójukat.

Megint mások pedig tesznek az egész vitára, és otthonukban termesztik meg a saját szükségletüket fedező kannabiszt. Egy friss felmérés szerint egyre többen választják ezt az utat nemcsak a rekreációs használók, hanem az egészségügyi állapotuk miatt rászorulók is. A kutatás szerint az átlagtermesztő olyan dolgozó férfi, aki nem kereskedelmi célból, csupán saját használatra neveli növényeit, ami szintén fontos adalék lehet a legális szabályozásban gondolkodók számára.

Megosztom...