Kiárusított reggaekultusz

Közeleg a napja, hogy úgy tekinthessünk Jamaicára, ahogyan azt Peter Tosh és Bob Marley láttatta velünk örök érvényű dalaikban, lelkiismereti és gyógyászati célból ugyanis már megengedetté vált a használat. A legális gandzsa ellenére a lakosság öröme mégsem lehet teljes. Sokan úgy látják, hogy a kiépülő rendszer nem a kistermesztőknek fog kedvezni.  

A legalizáló amerikai államok sikerein felbuzdulva 2014-ben jelentette be a főváros, Kingston polgármestere, eljött az idő, hogy a jamaicaiak is hasznot húzzanak a kannabisziparból. A tavalyi magas szintű, kábítószerügyi ENSZ-ülésen Jamaica képviselője beszámolt a gandzsa tradicionális és kulturális beágyazottságáról, és bejelentette, hogy 2015-ben megkezdték a kannabisz gyógyászati alkalmazását és az előállítás előkészületeit. A karibi állam a gyógyászati szabályozással többek között arra törekszik, hogy évente mintegy 20 milliárd dollár bevételt nyerjen a Brand Jamaica és a hozzá kapcsolódó kultúra hasznosításával. A zöld arany, ahogy a politikusok nevezik, túl értékes ahhoz, hogy parlagon heverjen.

Az egyetlen gond, hogy a bevétel kevés kiválasztott zsebét fogja hizlalni. Jamaica több mint 180 000 regisztrált mezőgazdasági dolgozónak ad otthont, akik hagyományos terményeket, például paradicsomot, dohányt és banánt termesztenek, de jelentős részük marihuánát is nevelget. Ehhez képest a gyógyászati kannabisz rendszer 2015-ös életbe léptetése óta mindössze 25 kérelmet nyújtottak be termesztési engedélyre. Sok gazda úgy véli, hogy ez csak egy újabb kizsákmányoló iparág lesz, ahol a profitot a nagyvállalatok és az állami export zsebelheti be. Az új jogszabályok értelmében egy hektár kannabiszföldre a kistermelőknek 300 dolláros díjat kell fizetniük, 2000 dolláros éves használati díjat és 1000 dolláros biztonsági kötvényt kell kötniük. Nagyméretű infrastrukturális változásokra is szükségük lesz a gazdaságukban, például olyan biztonsági kerítések telepítésével, amelyek közel 10 000 dollárba kerülnek, hogy csak egy hektárt körbevegyenek. „Úgy véljük, hogy ez a nagyhalaknak szól, és ez nagy problémát okoz Jamaicában” – mondta Basil Hylton, a Kingston és a St. Andrew Ganja Termesztőszövetség elnöke. Az amerikai modell alkalmazásával a kistermelő „igazi gandzsagazdák” kiszorulnak a folyamatból. Hylton egyesületének 2000 gazdája közül egy sem kérvényezett engedélyt. „Ahhoz, hogy felkerüljenek a térképre, rendelkezniük kell földtulajdonokkal, tőkehozzáféréssel, és a költségek megfizethetetlenek” - tette hozzá Hylton, aki abban bízik, hogy a csekély hajlandóságot látva a kormány is felismeri a problémát.

A kistermelők nagyobb valószínűséggel vesznek részt a rendszerben, ha csökkentik az engedélyezési díjakat és a bürokráciát. „Alakítottunk egy csoportot, regisztráltattunk, és megpróbálunk engedélyt kérni, mert őszintén szólva senki sem akarja megszegni a törvényt” – számolt be egy másik termesztő. „Aztán kiszámoltam, hogy mennyibe kerülne engedélyt szereznie egy olyan kis mezőgazdasági termelőnek, mint én, befizetni az egyéb költségeket és a 24 órás biztonsági díját. Mindez több mint egymillió jamaicai dollárba (~2,1 millió forint) kerülne, ami sok pénz itt. A kormány nem végez nekünk marketingmunkát, ezért kérdés, hogy hol szerezzük be, és kinek adjuk el a termékeket. Nem tudjuk eladni külföldön, ezért rajtunk marad?” Fennáll a veszélye, hogy olyan pénzemberek fognak beszállni az üzletbe, akiknek semmi tapasztalatuk nincs a kannabisz termesztésével. Esetleg gyógyszeripari cégük van Észak-Amerikában, és alapanyag reményében dolgoztatnak majd éhbérért farmereket – folytatta aggályait a termesztő. A tavalyi ENSZ-ülésen Jamaica képviselője arról beszélt, hogy nem működhet ugyanaz a szabályozás minden országban. Ideje lenne észrevenni, hogy a változatlan formában átemelt kaliforniai gyógyászati szabályozás éppúgy nem működhet a karibi ország számára anélkül, hogy a helyi viszonyokhoz alakítanák azt. Ráadásul komoly hiba lenne az évtizedes tapasztalattal rendelkező kistermelőket megfosztani a lehetőségtől.

Hozzászólások

Új hozzászólás