Kleerup

Meglepő hír, hogy a svédeknél divatba jött a fakír gumiszőnyeg, amin a szegecseket kemény műanyaggal helyettesítik, hogy idomuljon korunk fogyasztójához, aki képes ezt betuszkolni tágas nappalijába, hogy valami nyugtató zene mellett, ráfeküdve oldja a stresszt és a megannyi terhes ingert.

Nálunk, emlékeim szerint, hasonló eszköz volt a masszírozó papucs, ami hasonló céllal és szisztémával működött, csak a talpunkra szabva, persze ez a fellángolás is csak három napig tartott. Ez akkor volt, amikor a Roxette slágere ömlött minden rádióból és szórakozóhelyen.

Szóval a svédek már korábban fel-felbukkantak a pop világában. Az IKEA-nak köszönhetően pedig mára nap mint nap találkozhatunk stílusukkal. Na de a zene..! A 70-es évek ABBA-mindenhatósága, a 90-es évek Roxette-je és az Ace of Base kitörölhetetlen jelenléte, mind bizonyíték arra, hogy valamit tudnak ezek az északiak. Úgy néz ki, ismét történt valami újhodás náluk, mert egyre többször hangzik el Svédország neve, ha a popzene kerül szóba. A skandináv hullám újabb részvevői: The Knife, Fever Ray, Robyn, Peter Bjorn, Lykke Li, valamint az elektróban utazó Röyksopp és Andreas Kleerup. Utóbbi eleinte csak remixeket készített neves előadókkal, meg otthon producerkedett, és dobosként működött. Mellesleg van egy elektrotrió zenekara, Meat Boys néven fut Stockholmban. Idén hazájában megkapta a legjobb új felfedezettnek és a legjobb szerzőnek járó nagyérdemű díjat. Múltak az évek, és lassan beérett egy önálló lemez is, ami idén debütált nem túl fantáziadús címmel. Amúgy ő volt az a bölcsészképű srác, aki 2007-ben a szintén ifjú Robynnal karöltve elkészítette a With Every Heartbeat című topslágert, ami után nem volt kérdés, hogy halljuk még a nevét. A lemez legjobb dala, ami egyben ki is emelkedik az albumból, a Lykke Livel közös Until We Bleed. Egy valóban jól összerakott és jó szöveggel (ami persze hogy egy szerelmes vívódásairól szól) megáldott darab. Igazából ez vezetett odáig, hogy meghallgassam az egész anyagot. Címszavakban: techno, szintipop, elektropop minimál, egyszerű harmóniák, könnyű trances dallamok, izgalmas női énekesek (sőt még egy gyermekkórus is az egyik trackben), szóval abszolút könnyen emészthető és szerethető. Elejétől a végéig hasonló építkezés, semmi nagy stíluskülönbség. Adott opciók végig a lemezen, de mégis talán ez teszi teljessé Kleerup elektroverzumát. Na és persze a női előadók, mint Neneh Charry és húga, Titiyo, Robyn, Lykke Li, Marit Berg¬man és Lisa Milberg. Az énekes darabokat általában egy instrumentális követi, hogy a hét díva elférjen a keretben. Ha innen nézzük, azzal, hogy Kleerup lemeze rengeteg vendéget sorakoztat fel, felelőssége és önállósága egyaránt oldódik ebben a kontextusban. Így akár egy újabb remixválogatásnak is tekinthetnénk, de ennyi év után megérdemli, hogy saját albumként könyveljük el. Így vagy úgy, a lényeg, hogy van, és ha szereted az elektropopot, feltétlen ajánlott hallgatásra.

Megosztom...