Koka helyett kannabisz

A kokain első számú előállítójaként ismert Kolumbia megirigyelte a gyógyászati marihuána programok USA-ban látott sikereit, ezért a kormány úgy döntött, hogy mielőbb a nyomdokaiba lépne. Meglátásuk szerint a kannabisz állami ellenőrzés melletti előállítása a kokatermesztés kiterjedtségét is visszaszorítaná.

Kolumbia számára ráadásul nem újdonság a kannabisz termesztése. Az 1970-es és 80-as években az amerikai szmókerek körében a mexikói mellett a kolumbiai fajták bírtak nagy vonzerővel. A Sierra Nevada lankáiról származó Santa Marta Goldra például egy intenzív, édeskés aromájú, erőteljesen pszichedelikus hatású fajtaként emlékeznek. A fajta idővel alulmaradt az egyre gyarapodó fűfajták versenyében, majd áldozatául esett a kormány légi permetező akcióinak. A termesztők ezért átálltak a kokára, hogy biztosítsák fennmaradásukat. Jó harminc év elteltével a kolumbiai kormány úgy látja, hogy talán mégiscsak több ráció van a kannabisztermesztés vonzóvá tételében, mint a koka kilátástalan üldözésében. Első lépésként két kolumbiai és egy kanadai céget bíztak meg azzal, hogy kivonatot, gyantát és olajakat állítson elő rák, epilepszia, sclerosis multiplex és más súlyos betegségek kezelésére. Az elképzelés szerint az alapanyagot egy nagyszabású gyógyászati kannabisz program biztosítaná, amitől éves szinten több mint egy milliárd dollár állami exportbevételt remélnek. „Kolumbia ennek a növekvő globális piacnak a győztese lehet” – összegezte a terveket Alejandro Gaviriaegészségügyi miniszter. A kannabisz feldolgozására kijelölt cégek várhatóan jövőre kapják meg az állami engedélyt a kannabisz termesztésére, de további kolumbiai termesztők kérvényeit is várják. Cuaca tartományban, ahol az ország kannabiszkészletének felét termesztik, több termelőszövetkezet is bízik benne, hogy engedélyt kap a gyógyászati célú termesztésre. „Így lehet egy problémát lehetőséggé formálni” – mondta Gaviria, aki abban bízik, hogy a projekt az illegális kokatermesztést is csökkenti.

Megosztom...