Közeleg a német legalizáció?

Nem valószínű, vagy csak igen kimért léptekkel. A kaliforniai legalizációs szavazás kapcsán azonban érdemes szemügyre venni közelebbről Németország kannabisztikus folyamatait, hiszen az irányok igazán kecsegtetők. Ebben segít a Deutsche Welle szerzője és magyar hangja, a Cannabis Kultusz.

A medihuana.info-n két hónapja már beszámoltunk róla, hogy a drogtörvény megváltoztatásával hamarosan beindulhat a német gyógyászati marihuána-program és időközben az is kiderült, hogy a tervtől az egészségügyi miniszter sem zárkózik el. Bernd Graessler, a Deutsche Welle szerzője szerint bár a német legalizáció kérdése kormányszinten mellékes ügynek minősül, mégis gyakran válik vezércikkek témájává.
A Baloldali Párt legutóbbi, westfáliai kampányának például a „Szíváshoz való Jog” szlogent választotta, persze a „magyar szívás” negatív felhangjai nélkül. A már tizedik éve a legális gandzsával kampányoló zöldpárt ezzel elérte, hogy a legalizáció kérdése napokig címlapsztorivá váljon. Hasonlót tett a 90-es évek közepén a szociáldemokrata Otto Schily, aki a kannabisz személyes használatának legalizálását javasolta, ám belügyminiszterként már nem ragaszkodott korábbi ötletéhez.

A becslések szerint két millió német élvezi a zöld növény adományait, mindezt kvázi legálisan, ugyanis a fogyasztás nem, csupán az előállítás, a birtoklás és az átadás minősül bűnténynek. A német alkotmánybíróság pedig azt javasolja, hogy ne rójanak ki büntetést azokra a csekély mennyiséggel elkapott fogyasztókra, akiket nem iskolák környékén csíptek fülön és nem jelentenek fenyegetést a közösségre. Ez pedig nagyjából a fogyasztók 99%-át jelenti. A csekély mennyiség – aminek korlátja alatt személyes célú fogyasztásra történő birtoklásról beszélhetünk – egyébként államonként változó: Berlinben ez 15 gramm, míg Münchenben „mindössze” 6 gramm zöldet jelent.
A német szocik érvelése szerint elsősorban két dolog miatt lenne szükséges a kannabisz szabályozása: egyrészt, hogy megnehezítsék a fiatalkorúak hozzáférését, másrészt pedig hogy csökkenjen a kábítószer-bűnözési ráta és a kereskedők fűbizniszből származó tekintélyes, adómentes jövedelme.

Raphael Gassmann, a Német Addiktológia Központ vezetője szerint – egyetértésben a józanul gondolkodó szakemberekkel világszerte – a szigorú törvények nem vezetnek a fogyasztási mutatók csökkenéséhez, csupán kriminalizálják a fogyasztókat, ezzel megnehezítve boldogulásukat a nagybetűs Életben. Vagyis ésszerűbb lenne a rendőrséget kihagyni a fogyasztásból, mégha ezt a szakértő nem is mondja ki. Németország többsége viszont ezt gondolja: a Német Kender Alapítvány egy idei felmérése szerint a lakosság több mint fele támogatja, hogy a kannabisz fogyasztóira liberális törvények vonatkozzanak, ám csupán negyedük legalizálná a termesztést és favorizálná a növény állami szabályozását. Hátha a kaliforniai sikerek majd kedvet csinálnak a maradék háromnegyednek is…

Megosztom...