Köztes Átmenetek

Hay Éva a drogprevenció fontosságáról

Két óra alatt kipróbáltam, megbetegedtem, meggyógyultam. Az életben nem szeretném megtapasztalni – vallja egy látogató a Köztes Átmenetek – a drog című prevenciós vándorkiállítás vendégkönyvében. Némileg kétkedve fogadtuk a véleményt, de már korábban eldöntöttük, hogy egészen Törökszentmiklósig utazunk személyes tapasztalatokért.

Fal mellett sorakozó iskolatáskák és kabátok az előtérben. A helyi mozi épülete kihaltnak tűnik, mindössze a nagyterem ajtaja mögül szűrődik ki némi zaj. A tanítási idő még javában tart, az itt lévő nebulók ezúttal mégsem lógnak. Nemsokára vége a tárlatvezetésnek – világosít fel az intézmény munkatársa. Várunk. Az elmúlt napokban nagy lett a sürgés-forgás a Lukács Mozgóban: a szokásos filmvetítések, koncertek és irodalmi estek helyett a Köztes Átmenetek vonzza a látogatókat. Alig negyedóra múlva nyílik az ajtó. Az első két diák szó szerint kiesik a teremből. Az elmúlt két óra nyomai az arcukon. A többi is követi őket, a sort Hay Éva, a tárlat szervezője zárja. Szedelőzködnek. Az addiktológus elvarratlan szálak után érdeklődik. A diákokban már egy sincs, bennünk azonban több is akad.

Mínusz kilenc hónap
– Nyolc évvel ezelőtt egy közösségi iskola igazgatóhelyetteseként kért meg néhány szülő arra, tartsak felvilágosító előadásokat számukra – árul el részleteket a kezdetekről Hay Éva, aki pedagógiai végzettsége mellett addiktológusként és animátorként is tevékenykedik.
A hirtelen felbuzdulást azonban nem követték tettek, az első összejövetelen ezerkétszáz szülőből nyolc, a következőn mindössze egy apuka képviseltette magát. Kínos. Természetesen nem a pedagógus számára. A folytatás mégsem maradt el: még ugyanebben az évben pályázatot írt az ISM-hez, melyet végül nemcsak a minisztérium, de kezdetben a főváros is támogatott. A tárlat első otthona a Természettudományi Múzeum volt, ahová elsősorban a 14 év feletti diákokat várták. Mondanivalójáról így nyilatkozik: keresztmetszetet kíván adni a drogfogyasztás okairól, hatásairól, a fogyasztási szokásokról, hogy segítsen a szembenézésben, a drogfogyasztókkal szembeni érzékenység kialakításában. Reményei szerint a Köztes Átmenetek tapasztalatai megindíthatják a kommunikációt a családon belül. Mint mondja, a szülői attitűd kifejezetten hangsúlyos szerepet játszik a gyermek életében, ugyanakkor azt is elismeri, a személyes felelősség sem elhanyagolható.

– Fontos a család megtartó, óvó szerepe, hiszen egy jól működő, bensőséges közegben könnyebb a kudarcok, mentális problémák feldolgozása, épp ezért a kiállítás középpontjába a családot állítottuk. Nálam a prevenció „mínusz kilenc hónapnál” kezdődik – fűzi hozzá találóan az addiktológus.
A gyermekek ezen a tárlaton nincsenek némaságra kárhoztatva, sőt lehetőségük van rá, hogy a látottak alapján kifejezzék gondolataikat. Beszélhetnek érzéseikről, kétségeikről, akár súlyos társadalmi problémáról, amely nem pusztán a kábítószerről, sokkal inkább a mögötte rejlő, gyakran kimondatlan családi, magánéleti gondokról, problémákról szólnak. A szakember szerint az átlagfelnőtteknél még egy 14 éves gyerek is többet tud ma a drogokról. Mint magyarázza, kisebb, „felnőttlenített” csoportokban őszintébbek, jobban megnyílnak, bátrabban kérdeznek, így a kiállítás elérheti elsődleges célját: soha vagy csak jóval később próbálják ki a drogokat, a hezitálókat pedig visszatarthatja a kábítószerektől.

A tárlat szervezője kiemeli: „Nem az elrettentés a cél – az nem lehet megfelelő eszköz a drogok elleni harcban –, hanem érzékeltetni az utat, a lehetőségeket, és megtalálni a fiatalok kábítószer-használatának okát.” Véleménye szerint a legnagyobb probléma, hogy nincsenek megfelelő és hatékony eszközök sem a társadalom, sem a pedagógusok, sem pedig a szülők kezében.

Piszkos anyagiak
A hazai drogprevenció hatékonyságára tereljük a szót. Némi fejcsóválás az első reakció, melyet azért kimondott vélemény is követ: „Más utakat kell járni. Egy iskolai előadás ma már nem megoldás, az pedig végképp abszurdum, hogy a rendőrség tegye mindezt. Egészen egyszerűen nem ez a dolga, a DADA-programot el kell felejteni.”
Legyünk igazságosak, néha nekik is sikerül. Törökszentmiklósra például a helyi rendőrkapitányság meghívására érkezett a kiállítás. Egyébként a településen már hagyományuk van a drogmegelőzési programoknak. Idén tavasszal második alkalommal tartottak drogprevenciós napot, melynek folytatásaként fogható fel a Közös Átmenetek meghívása. Simon Tamás ezredes, megyei rendőrfőkapitány a megnyitón így érvelt: „Minden erővel és eszközzel fel kell lépnünk a drog ellen. Vannak nehézségek, ám a hasonló kiállításokkal megpróbálunk eredményeket elérni. Az eredményességhez elengedhetetlen, hogy minél újabb és meghökkentőbb módszereket, lehetőségeket aknázzunk ki.”

Az olyannyira hangoztatott eredményességhez viszont pénz kell. Csakhogy a minisztériumi támogatás a 2008-as évre még meg sem érkezett! (A cikk szeptember közepén készült! – A Szerk.) Sőt a szerződésre mindössze egy héttel ezelőtt került szignó. Az előre leszervezett programot azonban folytatni kell. Hogy miből, azt is megtudtuk az addiktológus asszonytól: „Saját lakásomat adtam el, ezenfelül családi kölcsönökből finanszíroztuk az év első kilenc hónapját, a következő évet ellenben nem látom. Hívnak bennünket több helyre is, de egyelőre nem tudom, megvalósul-e a folytatás”.
Ezek után joggal feltételezzük, személyes érintettsége okán veszi ennyire komolyan misszióját. Mint kiderül, mégsem, kizárólag legális drogokkal került eddig kapcsolatba – állítja, majd nagy levegőt vesz, és hozzáteszi: „Édesapámat fiatalon vesztettem el, három nappal ezelőtt derült ki számomra, hogy morfiumhasználó volt.”
A sors fura fintora.

Kamaszkori normalitás
Gyorsan témát váltunk, és a hazai drogfogyasztás állapota iránt érdeklődünk. A legfrissebb felmérésekre hivatkozva úgy fogalmaz: „Magyarország viszonylag jó helyen áll a droggal való visszaélés, kábítószer-fogyasztás európai listáján, és az elmúlt évek alatt sokat szelídült a drogfogyasztás emelkedése is.” Véleménye szerint mindez többek között a prevenciónak köszönhető. Ugyanakkor kiderül az is: a jelenlegi tiltó drogpolitikát nem támogatja.
– Nem szabadna eljárást indítani egy-egy marihuána vagy gyorsító használatáért. El kell fogadnunk, az alkalmi drogfogyasztás nem maga az ördög. Nem örülünk neki, ám mindez a kamaszkor normalitásába beletartozik – ismeri el a szakember, aki abszurditásként látja azt is, hogy az esetek nagy többségében a kis halakat kapcsolják le az üldözők. Bár személy szerint a liberalizáció híve, határozott véleménye van az illegális tudatmódosító szerekről és azok hatásairól. Nem támogatja a legalizációt, meglátása szerint a magyarországi társadalom különösen nehezen azonosulna ezzel az elképzeléssel.

– Minden szer más és más, azt azonban sosem szabad elfelejteni, hogy mindegyik drog, és bármelyik változatával el lehet jutni a szenvedélybetegségig. Pillanatok alatt be lehet csúszni ebbe az ördögi körbe – figyelmeztet. Inkább folytatni szeretné a Köztes Átmenetek kiállítást, mint mondja, még sokaknak kell alternatívát vagy épp megoldást mutatni a drogproblémára, ugyanakkor újabb tervekben sincs hiány. Szívesen folytatná a dohányzás elleni interaktív labirintusát, de még egy úgynevezett Egészségházat is alapítana. A közös nevező pedig minden esetben ugyanaz: harc a függőség ellen.

Drogélmény százhúsz percben
Ötteremnyi szorongás. Leginkább így lehetne tömören összefoglalni a kiállításon szerzett élményt. A folyamatosan kattogó falióra, a szobák színvilága, berendezése és a hely kisugárzása szinte agyonnyomja a belépőt. Hay Éva nemcsak az érzékszervekre és az érzelmekre hat, de el is gondolkodtatja a látogatót. Az első stációt egy középosztálybeli család nappalija jelenti. Központi eleme egy televízió, ahol egy film pereg: a történet szereplői szenvedélybetegséggel küzdők, akik magukról és azokról a körülményekről vallanak, amelyek miatt az anyaghoz vagy az alkoholhoz nyúltak.
A tévé előtti asztalon két fotóalbum hever: két, ugyanabban az évben, ugyanazon a napon született ember életútját követhetjük végig képekben és személyes tárgyakban húszéves korukig. Egyikük olimpiai ökölvívóbajnok, másikuk heroinista lett. Ezúttal pozitív a történet kicsengése, az utolsó fotón rehabilitációs központ látható, előtte a gyógyult pácienssel.
A második termet bizarr fények és formák uralják. A tárlatvezető a legális és illegális drogokról mesél. A falakon antropomorf alakok szimbolizálják a felsorolt tudatmódosítókat. Néhány lépéssel később egy kaleidoszkóp segítségével kisfilmeken az LSD, a heroin, a speed és a fű hatásait élheti át a látogató.
A negyedik szoba a mélypont: falain játékok, óvodás kori rajzok, kézzel írott levelek. Alkotóik már nem élnek. Herointúladagolásban haltak meg, huszonéves korukban.
Sikátorban haladunk tovább. A házfalakon egyre szűkülő ablaknyílások, az ablakokban szobrok láthatók, amelyek a szerhasználók folyamatosan beszűkülő életterét és kapcsolatait jelképezik. Azt, hogy az emberek elfordulnak egymástól, érzéketlenné válnak mások problémáira.
Az utolsó szobát a feketeség uralja, padlója, mennyezete és falai is ébenfeketék. Rajta az aktuális drogtörvény szövege, egy leállt heroinista fiú üzenete, a kivetítőn pedig a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos adatok, statisztikák olvashatók. A teremből nem lehet tovább haladni vagy kijutni, vissza kell hát mennünk arra, ahonnan jöttünk. Aki ugyanis gyógyulni akar, annak vissza kell mennie az úton…

A kiállítás számokban
Az utazó kiállítás magánkezdeményezés eredménye, sem hazánkban, sem Európában nem közelítették meg hasonlóan ezt a problémát. Az anyagi hátteret, a Köztes Átmenetek Kht. finanszírozását a mindenkori kábítószerekkel foglalkozó minisztérium, jelenleg a szociális és családügyi és a tárlatot vendégül látó önkormányzatok biztosítják. Egy év alatt 7-8 helyszínre látogatnak el, ahol négy hétig várják az érdeklődőket. Egy nap hat csoportot tudnak fogadni, egyszerre maximum 15 fővel indulnak. A tárlatot drogterápiával foglalkozó szakember vezeti, mintegy százhúsz percben, ezt követően lehetőség nyílik egyéni tanácsadásra is. Évente közel 15 ezren keresik fel a kiállítást. Hay Éva művészekkel, fotósokkal és operatőrökkel dolgozott együtt, hogy az általa elképzelteket látványosan és hitelesen mutassák be.

Az utazó kiállítás hatvannégy helyszínen járt az elmúlt években: Debrecentől Szombathelyig, Kazincbarcikától Bajáig, Budapesten pedig többször is megfordult. Hay Éva nem torpant meg a határoknál sem, így a Vajdaságban, a Felvidéken és Erdélyben is megismerkedhettek a program részleteivel. „Nagyjából semmiben” – reagál ironikus mosollyal az arcán azon felvetésünkre, mennyiben állnak másképp a gyerekek a kérdéshez határon innen és túl, majd folytatja: „Mindenhol jelen van a probléma, és bár az erdélyiek azt hitték, a magashegyek megvédik gyermekeiket, hamar kiderült, mindegyiküknek vannak magyarországi rokonaik, azoknak pedig holland turista barátaik…”