Kush

A növény eredete és története

A „Kush” szó mindenütt jelen van. Kaliforniában látható pólókon, hirdetőtáblákon, és Hollywood is dúskál e szóra építkező reklámokban. Az első osztályú marihuána jellemzésekor Dél-Kaliforniában ritkaság, hogy valaki hidroponikus fajtáról vagy gyantás bugáról beszéljen, egyszerűen azt mondja rá, hogy „Kush”. Mára a Kush a kenderkedvelők körében minőségjelző lett, ha nem egyenesen propagandafogás. De vajon mi az oka ennek a megkülönböztetett figyelemnek?

Amerikában a marihuánagyógyszertár-tulajdonosoktól az utcai dílerekeig mindenki ezt a szót használva akarja növelni a bevételét, még akkor is, ha az általuk árult növény közelébe sem ér az igazi Kushnak. Ez többnyire tudatos reklámfogás, de sokszor a saját naivitásuknak esnek áldozatul. Mindez a „Kush” szó túlhasználatára és félreértelmezésére vezethető vissza, mert a legtöbb kaliforniai szmókernek természetesen fogalma sincs arról, hogy mi az, ami Kush, és mi az, ami nem – hogy a név nem pusztán a potens fajtákra alkalmazott köznyelvi, minőségjelző kifejezés, hanem a Cannabis Indica növénynek egy konkrét genetikai variánsát jelöli, amely a Himalájából származik, és vélhetőleg a kannabiszfajták egyik legősibb típusa.

A Kush gyökerei

Ha majd elérkezik a nap, amikor akadémikusok egy csoportja a marihuána történetének szentelheti az életét, akkor ez a történet minden bizonnyal a Himalája afganisztáni és pakisztáni régiójából fog kiindulni. A kutatások jelenleg is egységesek abban, hogy ez a terület Indiával együtt a marihuána szülőhelye. A zömök és erőteljes Kush-fajta már évezredek óta – az i. e. 7. századtól, hogy pontosak legyünk – terem a hegység Pakisztán és Afganisztán közötti határvidékén. E termékeny terület földrajzi neve az Indus-völgy, ahol a Kush-fenotípusok egyedi története kezdődött, majd évszázadokon át folytatódott ebben a 800 km széles régióban. A történészek úgy vélik, hogy az i. e. 7. században e tájon domináns hindu vallás miatt nevezték el a területet Hindu-hegyláncnak. A hindu telepesek a Kush-fenotípus apró, ultragyantás variánsait termesztették, amelyet vallási szertartásokon, meditációhoz és kikapcsolódás céljából is fogyasztottak. Ezek a fajták évszázadokon át megőrizték genetikájukat, lenyűgöző potenciájukat, de fizikai jellemzőiket is. Az évszázadok során csak a Kush felhasználásának mikéntje változott: a hozzáférhető adatok szerint a legkedveltebb fogyasztási mód nem a virágzat füstölése, hanem – elsősorban a gyantás tulajdonságának köszönhetően – a hasis formában való pörkölés volt. A hinduk a friss növényeket elmetszették a törzsüknél, és letörték a robusztus ágakat, melyeket a rajta található rügyekkel együtt hosszú ideig, fáradhatatlanul dörzsöltek tenyerükben. Mindezt egy vödörszerű tároló fölött tették, amely összegyűjtötte a szárról lehulló virágzat és rügy darabjait. Ez a mikroszkopikus törmelék, melyet ezzel a dörzsöléses technikával manuálisan távolítottak el, maguk a trichómák a gyantával borított Indica külsején. Ezekből a magas THC-kon-centrációjú trichómákból készült a hasis, mely a régióban évszázadokon keresztül a kender legelterjedtebb fogyasztási formája volt. A térség minden országában különböző névvel illették az így készült produktumot: Indiában a virágzat csúcsaiból készült, kézzel sodort és préselt anyagot charának vagy charasnak hívták, míg a rázás következtében lehulló, majd préselt törmeléket kífnek nevezték, és nevezik sokan még ma is.

De hogyan került ez a mesés Kush- genetika a nyugati világba? Ki a felelős a pakisztáni buga Csendes-óceánon keresztüli szállításáért? A história szerint a fajta magjait csak a 20. században csempészték át az USA-ba: a 70-es években néhány szmóker elrepült a Himalája régiójába, hogy egy csinos kis maggyűjteménnyel térjen vissza az Államokba. Ezt követően Kaliforniában a viszonylag csekély mennyiségű genetikából nagyszámú keresztezést hoztak létre.

A Kush szó

a kannabisznövény olyan fajtájára utal, melynek genetikája a Himalája hegységből ered. A szó etimológiai gyökerei vitatottak, és számos különbséget mutatnak annak függvényében, hogy azt eredeti formájában melyik nyelvben véljük felfedezni. Eredetére a következő hipotézisek léteznek.

Első elmélet: a szó perzsa eredetű. Számos iráni nyelvet beszélnek jelenleg is a 800 kilométer kiterjedésű Indus-völgy régióban. A környéken található hegycsúcsok gyakran viselik a -kush végződést. A perzsa nyelv hegyképzője tehát a Kush fenomenális fenotípusának egyik lehetséges származási helye.

A másik elmélet: a selyemút kereskedői már évszázadokkal ezelőtt használták és árulták a Hindu Kusht, amely a legjobb, legfinomabb fajtaként volt ismert a nagyközönség előtt. Talán Marco Polo a hazafelé vezető úton magához vett egy keveset, és ő hozta először Európába, ami esetleg megmagyarázza, miért varázsolta el annyira a mesés Kelet, és miért tért vissza oda többször is utazásai során.

Egy harmadik elmélet: az i. e. 4. században Nagy Sándor Indus-völgyi hódítását követően a macedóniai görögök uralma három évszázadon át tartott, melyet a i. sz. 1–3. századig a Kushan-birodalom követett, mely a mai Északnyugat-India, Pakisztán, Afganisztán és részben Irán területén helyezkedett el, fővárosa pedig a mai Kabul-közeli Bagram volt. Lehetséges, hogy e birodalom lakói annyira elszálltak az Indus-völgyi cucctól, hogy végül magukról nevezték el azt?

A legvalószínűbb azonban, hogy az egykori Kushan-birodalom területén is használt ősi nyelvekben a Himalája hegyláncainak neve volt a Hindu-kus, melyben a „kus” oldalt vagy területet jelentett. A legtöbben azt az álláspontot képviselik, hogy amikor a britek megszerezték az uralmat a mai India és Pakisztán fölött, az eredeti szkíta szó az angol nyelv használata során változott Kushra, és nyerte el ma is használatos formáját.

Cannabis Connoisseur