Lehet más a drogpolitikus?

Cikkünk miatt lemondott az LMP illetékese

A hét elején olvastuk a Hírextra interjúját az LMP és a Jobbik képviselőivel, amelyben a pártok vonatkozó elképzeléseiről és jövőbeli terveiről faggatták a két drogpolitikai illetékest. Mi az LMP álláspontjára koncentráltunk, hiszen a választási kampány során ők tűzték a zászlajukra a dekriminalizációt.

Cikkünkben többek között azt nehezményeztük, hogy az LMP részéről Vágó Gábor nem tartja Magyarországon megvalósíthatónak a cseh modellt, amely a portugál szabályozás mellett a dekriminalizáció legtökéletesebb európai példája. Fájlaltuk továbbá, hogy a párt közmunkára ítélné a kannabiszfogyasztókat, akiknek tudomásul kell vennie, hogy e tevékenységük „valamilyen szinten deviancia”.

A cikk megosztását követően érdekes eszmecseréknek lehettünk szemtanúi a közösségi portálokon, melyekben az LMP tagjai és támogatói Vágóval szemben nekünk adtak igazat. Vélhetőleg ennek hatására keresett fel minket a párt drogpolitikai illetékese, aki rövid levélváltást követően közölte:

Mivel a cikketek nyomán volt egy kisebb belső felháborodás, így lemondtam ezen szakpolitikai minőségemről.

Egyelőre értetlenül állunk a történtek előtt és nem tudjunk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Egyfelől kiderült, hogy Vágóban van tartás és meghajolt az érvek előtt, bár furcsa, hogy a probléma megoldása helyett rögtön a lemondást választotta. Alighanem a párton belül komolyabban nekimentek, mint mi, amivel nyilván jelezni kívánták, hogy náluk igenis van következménye a felkészületlenségnek. Másfelől úgy tűnik, hogy az LMP igyekszik következetessé tenni a drogpolitikai szereplését, ezért odafigyel az állásfoglalásaik nyomán született véleményekre az érintett csoportokban, hiszen a drogjogi szankciók enyhítésére vágyók jelentős részéről joggal feltételezi, hogy a szavazóbázisukat képezi. Ugyanakkor nehezen érthető, hogy amennyiben van alkalmasabb ember erre a feladatra, akkor miért nem mindjárt őt nevezték ki a posztra? Ez mondjuk az LMP dolga, de ha ez lesz a tendencia, akkora a legkisebb támadások hatására sorra mondanak majd le a különböző szakterületek illetékesei. De a politika sajnos még ettől sem lesz más, legfeljebb marad az, ami most – egy vicc.

Megosztom...