Litvániában nem csak a kannabisz lesz gyógyászati

November közepén a litván parlament szinte egyhangú döntéssel szavazta meg azt a törvénymódosítást, ami lehetővé teszi a betegek számára a kannabisz orvosi célú alkalmazását. Az előterjesztés egy konzervatív képviselő, Mykolas Majauskas nevéhez fűződik. Az eredmény minden várakozást felülmúlt: a parlamenti szavazáson 92 képviselő támogatta a tervezetet, senki sem ellenezte, és mindössze egy képviselő tartózkodott.

Majauskas úgy fogalmazott, hogy „egy nagyon fontos lépés történt, ami lehetővé teszi az orvosi kannabisz használatát a súlyosan beteg emberek kezelésére. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen érzékeny kérdésről szóló döntés széles körű társadalmi és politikai támogatást élvez.” A képviselő kiemelte azon betegek igényét, akik naponta használnak morfiumot vagy más opioid alapú gyógyszereket. Az ő esetükben a kannabisz egy jóval biztonságosabb alternatívát nyújthat. A törvényjavaslat sajátossága, hogy nem a kannabiszt szeretné eltávolítani a legveszélyesebbnek tartott szereket tartalmazó I. jegyzékéből, hanem engedélyezné ezeknek a drogoknak a gyógyászati használatát. Ez azt jelenti, hogy Litvániában akár a pszilocibin, az MDMA és a heroin orvosi használata is lehetővé válhat, ami nemcsak Európában, de az egész világon példátlan lehetőséget jelent. Az Ecstasy hatóanyagaként ismert MDMA-t 2021-ben engedélyezhetik poszttraumatikus stressz rendellenesség (PTSD) kezelésére, a varázsgombában található pszilocibin alkalmazását jelenleg is tesztelik depresszió és cluster-fejfájásra, a heroint pedig fenntartó programban szokták adni azon heroinhasználóknak, akiknél más módszer nem működött, ám a gyógyulás érdekében ki akarják vonni őket a feketepiaci körforgásból. A törvény elfogadásához még szükség lesz az egészségügyi miniszter jóváhagyására, így a végleges forma módosulhat a parlamentben megszavazott verzióhoz képest.

Megosztom...