Marokkói medikál marihuána

A 90-es években a holland coffee-shopokban található hasis 80%-a Marokkóból érkezett, és bár számos újabb versenyző jelent meg a porondon, az észak-afrikai hasis továbbra is egész Európát behálózza. Marokkóban már hat éve felmerült a legalizáció gondolata, most pedig a gyógyászati célú kendertermesztés lehetőségeit veszik fontolóra.

Az még a keményvonalas drogellenzők számára sem kérdés, hogy az évszázados tradíciójú kannabisztermesztést aligha lehet felszámolni Marokkóban: becslések szerint a 33 milliós lakosságból 1 millióan élnek a kenderből, és ebből az ágazatból származik az ország GDP-jének 10%-a, szám szerint 10 milliárd dollár. A számok annál inkább megdöbbentőek, hogy az ENSZ-szel együttműködve már az 1980-as évek óta próbálják kiirtani és legális terményekkel felváltani a kannabiszföldeket, ám a köves talajban más növény alig terem meg, és messze nem kecsegtet hasonló bevétellel. Így aztán a kenderültetvények felszámolá-sából nem lett semmi, de a legalizáció sem valósult meg, most pedig egy harmadik út kezd kirajzolódni. A király tanácsadója által alapított Hitelesség és Modernitás Pártja azt javasolja, hogy a kannabisz és származékainak fogyasztása továbbra is maradjon tiltott, viszont engedélyezzék a termesztést gyógyászati célra. Az elképzelés szerint egy állami intézmény felvásárolná a teljes terményeket, hogy kannabisz alapú gyógyszereket állítson elő belőle, a hasznos kenderből textilt, papírt és farost lemezeket gyártana. A gyártási folyamathoz az állam gyárakat hozna létre, amikkel új munkahelyeket teremtene. A terv azon látszik elhasalni, hogy párhuzamosan üldözné a hasis-előállítás céljából termesztőket, ami évtizedek óta hiábavalónak bizonyult, és egymillió munkahely megteremtése híján valószínűleg ezúttal sem fog sikerülni. A farmerek már most aggódnak, hogy a gyógyászati célú legalizációval még kevesebbet fog érni a már most is röhejes áron értékesített terményük, úgyhogy van hová továbbgondolni ezt a törvénytervezetet.

Megosztom...