Megnyílt az első kannabiszkávézó az USA-ban

Történelmi pillanat: 2009. november 13-án, péntek délután 4:20-kor megnyílt az első medikál marihuánakávézó az oregoni Portlandben, mely az Obama-adminisztráció a gyógyászati marihuána alkalmazására vonatkozó, a korábbinál enyhébb politikájának első lépése.

Ez az első olyan kávézó az Egyesült Államok területén, ahol igazolt medikál fogyasztók hozzájutnak marihuánához, és azt el is szívhatják (nem nyilvánosan), a szövetségi tilalom ellenére. Ez a klub a személyes szabadságot jelenti végre a tagjaink számára – nyilatkozta Madeline Martinez, az oregoni NORML, egy, a marihuána legalizációjáért küzdő szervezet igazgatója. Jövőbeni terveink nem korlátozódnak kizárólag étel és marihuána felszolgálására – tette hozzá Martinez. Szeretnénk szemináriumokat, előadásokat tartani, sőt még Közösségi Kannabisz Főiskolát is létesíteni itt, hogy minél több és szakszerűbb információt adhassunk az embereknek a kannabisz termesztéséről és felhasználásáról.

A kávézó – a Rumpspankers – egy kétszintes épületben kapott helyet, ahol korábban egy erotikus klub működött. Most is tulajdonképpen magánklub, de nyitva áll minden oregoni lakos előtt, akik NORML-tagok, és hivatalos medikál marihuána fogyasztásra jogosító igazolvánnyal rendelkeznek. A tagok 25 dollárt fizetnek havonta, hogy használják a 100 férőhelyes kávézót. Itt nem veszik a marihuánát, hanem ingyen jutnak hozzá, a bárpultnál, az úgynevezett „gubófelszolgálóktól”. Természetesen ételt is felszolgálnak, de alkoholt nem.

Oregonban közel 21 000 regisztrált medikál marihuána páciens él. Az orvosok számos betegségre írják fel, köztük Alzheimerre, cukorbetegségre, Sclerosis multiplexre és Tourette-szindrómára.

Most is egy kávézóm és rendezvényközpontom van, mint eddig, csak kannabisztémájú lett – mondta Eric Solomon, a tulajdonos, aki örömmel látna kendertémájú esküvőket, filmfesztiválokat és koncerteket a második emeleti rendezvényteremben.

A kávézó megnyitása egy hónappal azután történt, hogy az Obama-adminisztráció jelezte a szövetségi ügyészeknek, hogy ne induljon eljárás azon páciensek ellen, akik gyógyászati okokból fogyasztanak marihuánát, vagy valamelyik kannabiszellátó központba járnak olyan államokban, ahol azokat legalizálták. Közel egy tucat állam, beleértve Oregont, követte Kalifornia 1996-os medikál marihuána törvényének példáját, ahol a tagállamok közül elsőként engedélyezték a kannabisz gyógyászati célból történő termesztését és hozzáférését. A marihuána termesztése, birtoklása, kereskedelme és fogyasztása azonban még mindig illegális az USA szövetségi törvényei alapján, amely nem különbözteti meg a gyógyászati és a rekreációs használatot.

„Az, hogy létezik egy olyan hely, ami ennyire nyílt a tevékenységét illetően, ahol az emberek összegyűlhetnek és szívhatnak, szerintem ez bámulatos” – mondta Tim Pate, egy régi NORML- tag, a kávézóban.

Néhány helybéli reménykedik, hogy a hírverés majd jót tesz az üzletüknek. Tudom, hogy sok szomszéd negatívan áll a kávézó megnyitásához – nyilatkozta David Bell, aki a kávézóval megosztott helyen lévő butikban dolgozik, de én tartózkodom az ítéletnyilvánítástól. Erre nincs precedens. Nem tudjuk, mire számíthatunk. Viszont az örömteli lenne, ha egypár új ügyfelet vonzana a mi boltunkba is.

Megosztom...