Mindennapi kenderünk

Ipari kender, azaz Cannabis Sativa. Egy kultúrnövény, amely immáron bő hét évtizede megosztja a modern világot. Egy növény, melyet méltatlanul taszítottak illegalitásba és csaknem az örök feledésbe, amit olykor magának az ördögnek kiáltottak ki. Pedig múlt századi betiltásáig az emberiség hasznos, nélkülözhetetlen haszonnövénye volt elsősorban nem is élvezeti értéke miatt.

Az ipari kender az emberiség egyik legrégebben ismert és termesztett növénye. Írott történelmi források szerint eleink már hatezer évvel ezelőtt is ismerték és használták. Eredetét Közép-Ázsiára teszik, innen terjedt tovább Európába, Amerikába és Afrikába. A vadkender természetben előforduló, ősváltozatát i. e. 6500-6000 körül, Kínában háziasították először.
Az ekkor már kultúrnövényként tisztelt, időnként istenített Sativát több téren is alkalmazták: ismerték lazító, nyugtató hatását, ezért levelét és virágzatát gyógyszerként, valamint vallási szertartások ajzószereként alkalmazták, magjából olajat készítettek, s a későbbiekben rostját a kötél- és textilgyártásban hasznosították. Európai fénykorát a XVI-XVII. században élte, amikor a hatalmas hajóflották felszerelésének elengedhetetlen alapanyaga volt: többek között kenderből készültek a kötelek, a vitorlák, a tengerészruhák és a szállítózsákok is.
Aranyat érő növénnyel van tehát dolgunk, amely a civilizált társadalomban széleskörűen hasznosítható. Sajnos az elmúlt évtizedek hisztériája mindezt lassan elfeledteti velünk, holott az ipari kender egyáltalán nem a kábítószerekre éhes emberiséget (volt) hivatott kiszolgálni. A lassan, de biztosan fogyóban lévő fosszilis üzemanyagok és az időnként fellángoló élelmiszerválságoktól való félelem azonban arra sarkallja a felelősen gondolkodó tudósokat és a föld energiakészletét megfelelően használni kívánó aktivistákat, hogy a kendert mint iparnövényt ismét elfogadtassák a világgal. Küzdelmük – egyelőre – szélmalomharcnak tűnik, de szerencsére akadnak biztató jelek. A kender utat tör magának mindenekelőtt Kanadában, Angliában, Svájcban, Németországban, Csehországban, Franciaországban és Magyarországon is, ahol immár ismét termesztik, ipari célra. Igaz, csak szigorúan ellenőrzött állami keretek közt, melyek egyebek mellett előírják, hogy a növény THC-tartalma nem lehet több 0,2-0,3%-nál.

Érdekes történelmi tény: az Egyesült Államok, határain belül és kívül is, tűzzel-vassal üldözi és irtja a kender bármely formáját, tekintet nélkül a növény THC-tartalmára – legyen szó akár az indiai kenderről, akár „vad” és ipari testvéréről. Leginkább Közép- és Dél-Amerikában lép fel élesen, ahol a kendert a XVI. század óta királyi rendeletre termesztették (néhány országban már jóval azt megelőzően is).
Ezzel szemben az USA északi szomszédja, Kanada „úttörő” szerepet vállal a Sativa újrafelfedezésében és hasznosításában: éghajlata miatt azt hihetnénk, az ország nem kedvez a kendertermesztésnek (A Sativa elsősorban a meleg éghajlatot kedveli, de – alkalmazkodó növény lévén – a kontinentális éghajlaton belül akárhol jólérzi magát – A Szerk.), ám ennek ellenére a kender itt vígan megél. Az országban engedélyezett a Sativa orvosi célú alkalmazása: a kannabiszt, illetve a belőle kinyerhető alapanyagokat rendszeresen – és ami talán még fontosabb: legálisan – használják fel az ipar különböző (élelmiszer-, ruha- és gyógyszeripar) területein.

Ehető arany
Élelmiszer-ipari felhasználásához nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, elég fellapozni a XIX. század végén, XX. század elején írt könyveket, esetleg felidézni dédnagyanyáink receptjeit. A kendermagból sajtolható olaj a legnagyobb ismert mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat (linolén- és linolsav), így igazi jó barát: az érrendszerünkben található koleszterint és egyéb lerakódásokat szinte maradéktalanul eltávolítja, erősíti az immunrendszert, és karbantartja az ideg-, a szív- és az érrendszert. Ez a tény már önmagáért beszél, s még nem említettük az olaj, illetve kivonatainak gyógyszeripari előnyeit.
De koncentráljunk most csak az élelmiszeriparra. A kendermagolajat önmagában is használhatjuk például saláták ízesítésére, ám egyéb élelmiszerekkel – gyümölcslevekkel, levesekkel, szirupokkal – vegyítve mennyiségtől függően különféle állagú táplálékkiegészítőkhöz juthatunk.
Az olaj kisajtolása után visszamaradó, rendkívül magas fehérjetartalommal bíró magpogácsát szárítás után őrölni, csíráztatni lehet. Megőrölve gyakorlatilag a liszttel azonos tulajdonságokkal rendelkező élelmiszer-alapanyagot kapunk, amely így tökéletesen alkalmas tésztafélék, például kenyér, pogácsa, kuglóf sütésére.
Ha inkább a csíráztatás mellett döntünk, helyettesíthetjük vagy kiegészíthetjük vele a búza- vagy szójacsírát. Emellett a kenderolaj és -mag, illetve ezek származékai számos egyéb élelmiszer-ipari termékben fellelhetők akár önmagukban, akár ízesítőként vagy aromaként: sörökben, mártásokban, lisztben, teában, üdítőitalban, müzliben, tésztában vagy éppen – bármily meglepő – a csokoládéban.
Az emberi táplálékkiegészítés mellett korábban a növény magja kedvelt állati takarmány is volt. A baromfi éppoly szívesen fogyasztotta, mint a vadon élő madarak. (lásd Petőfi: Anyám tyúkja – A Szerk.) A szarvasmarhák, lovak és sertések – a feljegyzések szerint – előszeretettel válogatták ki maguknak a kevert, többféle magot tartalmazó takarmányból a kender ízletes magjait.

Hazai kilátások
A Sativa hazánkban a klasszikus kelet-közép-európai utat járta be, termesztése jellemezően a Nagy Testvér felvevőképességén alapult. Az Egyesült Államokban már 1937-ben meghirdetett zéró tolerancia földrajzi és politikai okok miatt Magyarországon nem volt érezhető. Itthon elsősorban zsákok, kötelek készítésére a textilipar használta a kendert. Az efféle termékek exportkeresletét a biztosnak látszó szovjet piac jelentette. A peresztrojka térhódítása után azonban ez a piac gyakorlatilag megszűnt, így a 90-es évek második felére a kendertermesztés visszaesett. Így ment ez egészen az ezredfordulóig, amikor a Széchenyi Nemzeti Kutatási Program keretében ismét felkarolták a Sativát: a cél azóta környezetbarát és exportképes termékek előállítása. A jelenleg rendelkezésre álló alig ezer hektárt lépcsőzetesen ötezerre növelik, míg a szigorúan ellenőrzött program keretében a vetőmagtermesztést és az exportot is kiemelt feladatként kezelik. Ráadásul az Európai Unió tagjaként akár termesztési támogatást is igényelhetünk bármilyen – nem élelmiszer-ipari – célú hasznosításra. Elképzelhető, hogy a szélmalomharc előbb-utóbb eléri célját?