Minőségi aggályok

Coloradóban túl potens és szennyezett a kannabisz

A tavaly januárban életbe lépett coloradói legalizációval kapcsolatban eddig jóformán csak pozitívumokról tudtunk beszámolni: elképesztő adóbevételt hozott az államnak, új munkahelyeket teremtett, csökkentette az alkoholfogyasztást, ezzel párhuzamosan a családon belüli erőszakot és kiderült, hogy nem szabadul el a pokol, ha egy közkedvelt növény virágzatát legálisan is meg lehet vásárolni.

Az igazat megvallva, számos gyerekbetegség megjelenésére számítottunk, amelyek a szabályozási modell finomítását vonják maguk után, de mostanáig talán a túl magas THC tartalmú ételek okozták a legnagyobb nehézséget. A Charas Scientific tesztlabor kiterjedt vizsgálata azonban egy sokkal alapvetőbb problémára hívja fel a figyelmet: gond van a coloradói kannabisz minőségével.

Szennyeződések és élősködők

Az USA-ban forgalomban lévő kanna-biszfajták minőségellenőrzése nem új keletű dolog, a kaliforniai székhelyű Werc Shop például már 2010 óta vizsgálja a számukra beküldött, javarészt a gyógyászati piacra szánt mintákat. A labor amellett, hogy meghatározza a kannabinoidok, illetve a különböző terpének arányát, analizálja a szennyeződések és a kártevők előfordulását. Ez utóbbival kapcsolatban bár értesítik a minta gazdáját, ez semmilyen kötelezettséget nem ró a termesztőre, aki ha elég arcátlan, így is eladhatja a terményét a gyógyszertáraknak. Hasonló a helyzet Coloradóban is a rekreációs célra szánt marihuánával. A denveri központú Charas Scientific eltérő módszerrel, a minták személyes begyűjtésével mérte fel a coloradói kannabiszpiacot. Az eredmények itt sem adnak okot elégedettségre. Andy LaFrate elnök és munkatársai 600 olyan mintát vizsgáltak meg, melyek engedéllyel rendelkező termesztőtől vagy bolttól származtak. Az American Chemical Society ülésén tartott előadásán LaFrate úgy foglalta össze az eredményeket, hogy a vizsgált minták csekély gyógyászati minőséggel rendelkeztek és szép számmal akadtak köztük vegyszerrel szennyezett, illetve gombaspórák vagy élősködők által megtámadott fajták. „Nem akarok pánikot kelteni vagy ráijeszteni az emberekre, de találtunk néhány kifejezetten szennyezett marihuánát” – nyilatkoztott LaFrate az NBC Newsnak. Hogy a pánikkeltés élét elvegye hozzátette, hogy termeszétes anyagról lévén szó, a mintákon mindig lesz valamennyi szennyeződés, de nem mindegy, hol húzzuk meg az emberi fogyasztás szempontjából veszélyesnek minősülő mennyiséget, és mely vegyszerek miatt kell kifejezetten aggódnunk. A vizsgálat a kannabiszminták mellett 200 koncentrátumra is kiterjedt, és LaFrate itt kiemelte az oldószerek, például a bután gyakori jelenlétét, ami kifejezetten veszélyes az egészségre nézve.

Távol a gyógyászati minőségtől

A kutatócsoport egy további jelenségre is felhívta a figyelmet: a vizsgált fajták kiemelkedően magas THC és nagyon alacsony CBD (kannabidiol) tartalmára. Aki követi a potens Skunkokkal riogató híreket, az pontosan tudja, hogy ez az aránypár felelős leginkább a szorongásos, pszichotikus tünetek jelentkezéséért az arra hajlamosak körében, hiszen a kevés CBD – mely szorongáscsökkentő és antipszichotikus hatású – nem képes ellensúlyozni a THC keltette kellemetlen tüneteket. A CBD emellett számos gyó-gyászatilag előnyös tulajdonsággal rendelkezik, például gyulladáscsökkentő, jótékonyan hat az autoimmun betegségekre, a cukorbetegségre és a bélrendszeri problémákra, ezért LaFrate némi túlzással azt mondja, hogy a kannabidiol jelenléte teszi a kannabiszt gyógyászativá. Ehhez képest a vizsgált minták kifejezetten magas, átlagosan 18,7% THC-t aránya mellett mindössze 0,1% CBD-t tartalmaztak, az átlagos 0,5-1% helyett. Újabban ígéretes kísérletek folynak magas CBD és alacsony THC tartalmú fajtákkal az epilepszia kezelésében, aminek a média is komoly figyelmet szentel. Számos család költözött át Coloradóba, hogy legálisan hozzájuthasson a „csodatevő kannabiszhoz”, ezért LaFrate-ot kifejezetten aggasztja, hogy a szülők hasonló profilú fajták helyett tévesen magas THC és alacsony CBD tartalmú kannabisszal próbálják meg kezelni beteg gyerekeiket, ami akár meg is növelheti a rohamok előfordulását.

Bár a legtöbb minta a rekreációs célra árusító boltokból származott, néhány gyógyászati kannabisz értékesítő is biztosított mintát a Charas Scientific számára. LaFrate arról számolt be, hogy a rekreációs és a gyógyászati célra szánt fajták mintái között csekély különbség mutatkozott. Az eredmény részint azzal magyarázható, hogy a tudomány csak az utóbbi időben kezdett el felfigyelni a kannabidiolra és az igény eddig a magas THC-tartalmú fajtákra mutatkozott, amit a fajtanemesítők igyekeztek minél jobban kiszolgálni. A magas CBD tartalmú fajtákat csak az utóbbi időben kezdték el kitenyészteni, ami nem csak gyógyászati célú fogyasztók számára üdvözlendő, hanem azoknak is, akik nem vágynak lórúgás-szerű high-ra. LaFrate úgy véli, hogy a teszteredmények akár a teljes USA-ra nézve is reprezentatívak lehetnek, hiszen a gyógyászati piacra lépő új szereplők előszeretettel alkalmaznak Coloradóban tapasztalatot szerzett munkaerőt.

A legalizáció kudarca?

A szabályozott kenderpiac ellenlábasai természetesen hamar lecsaptak a labor jelentésére, mely szerintük egyértelműen tanúsítja, hogy a legalizáció nem működik. „A tanulmány bizonyítja, hogy még a kormányzati kontroll alatt sem lehet biztosítani a marihuána baktérium- és vegyszermentességét” – nyilatkozta Kevin Sabet, a Smart Approaches to Marijuana (SAM) elnöke, aki egyenesen Dohányipar 2.0-nak nevezi a legális kannabisz piacot, amiben a dohányvállalatok újraéledését látja, akik az utolsó pillanatig igyekeztek eltitkolni a dohányzás valós egészségügyi kockázatait és a dohánytermékek vegyszertartalmát. Anélkül, hogy beszállnánk az összeesküvés elméletekkel folytatott parttalan vitába, leszögezhetjük, hogy valóban akad még tennivaló a legalizáció tökéletesítésében, azonban indokolatlan kudarcról beszélni. A legalizáció korábban felsorolt sikerei mellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy Coloradóban a szabályozott kenderpiac teszt üzemmódja folyik, mely tapasztalatokkal szolgál az egész világ számára. Ahelyett, hogy a minőségbeli aggályokon keseregnénk, vegyük észre, hogy a legális boltok születése lehetőséget teremtett arra, hogy alaposabban megismerjük az USA-ban elterjedt kannabiszfajtákat és a szabályozás finomításával, illetve a valós helyzetre reflektáló felvilágosítással reagálni tudjunk a tendenciákra. Legalizáció nélkül erre aligha nyílt volna lehetőségünk.

Megosztom...