Múlt és jövő üzemanyaga

„Miért használnánk az erdőket, amelyeknek évszázadokra volt szükségük a kifejlődéshez, illetve a bányákat, amelyeknek megmunkálása hosszú éveket vesz igénybe, az üzemanyaggyártáshoz, amikor az évente termést hozó kenderföldek kiaknázásával hasonló eredményt érünk el?”
(Henry Ford)

Kevesen tudják, de az ipari kender, illetve az abból előállított javak még a múlt században is jelentős bevételi forrásnak számítottak. Ruházati cikkek, kötélverés és -fonás mellett a kender fontos bioüzemanyag-összetevő. Napjainkban különösen aktuális és divatos téma ez, amely mellett és ellen több érv is szól.

Kampány a bioüzemanyagok ellen
Környezetbarátabb, tisztább és olcsóbb mint a jelenlegi kőolajszármazékok. Az első két állítással nem is szokás vitatkozni, ám az előállítás költségeit, az olcsóságot tekintve már árnyaltabb a kép. Egyrészt a kenderből nyert etanol és metanol önköltsége még nem sokat mond: az eljárás nem titkos, de a kendertermesztés és -feldolgozás a föld legtöbb országában illegális. Másrészt a kenderből (kukoricából, cukornádból stb.) nyert etanol kevésbé hatékony üzemanyag, mint a benzin (dízelolaj), így az egy kilométerre vetített ára magasabb, mint a jelenlegi erőforrásoké. Pillanatnyilag a „kenderbenzin” 15 USD árban mozog gallononként (1 gallon
kb. 3,8 liter – A Szerk.)
. Önmagában ez az ár nem sokat jelent, nagyon fontos, hogy arra a célra, amire használni szeretnénk, mennyire megfelelő. Azaz az adott üzemanyag hatékonysága perdöntő, hiszen hiába kerül pl. feleannyiba, ha az általa megtehető távolság is csak feleannyi. A kender alapú etanollal kb. 34%-kal kevesebb energia nyerhető ki gallononként, ami kb. ugyanennyivel kevesebb hatékonyságot jelent a mérföld/gallon viszonylatban. Így ez a tény inkább a folyamatos járműfejlesztés irányába mozdítja el a piac résztvevőit. (A témában lásd pl. a győri SZIE rendszeresen kiírt pályázatait – A Szerk.).

Mielőtt fejvesztve rohannánk megszerezni az egyébiránt igen valószínűtlenül elérhető engedélyt, nem árt tisztában lenni néhány igen fontos szabállyal: üzemanyaggyártásra csak ipari kendert lehet használni, és rendkívül szigorú, államilag ellenőrzött kitételeknek kell megfelelni (pl. a THC-tartalomnak 0,3% alatt kell, lennie és minimum 10 hold termőföld beültetésével kell számolni. Ha mindezt teljesíteni tudjuk, máris egy olyan haszonnövénnyel gazdálkodhatunk, amely semmivel sem kíván több gondoskodást (esetenként még kevesebbet is), mint az egyéb bioüzemanyagok alapanyagai (pl. kukorica), ott is megél, ahol más bioenergiahordozó nem, és ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben.

Mindezt hosszú évek tapasztalata mondatja a legalizálást követelőkkel. A 30-as évek végéig az ipari kender termesztése és hasznosítása magától értetődő és – természetesen – legális volt. Sőt az első autók is működtek a kenderbenzinnel. A Henry Ford jegyezte autógyár is készített a „benzinnél tisztább és jobb üzemanyaggal” működő gépkocsit, amely bioüzemanyaggal és benzinnel egyaránt közlekedett (A-modell). Az 1926-ig gyártott híres T-modell szintén működött benzinnel és etanollal egyaránt. Éves jelentésében Ford kifejtette, hogy minden haszonnövényben és gabonában, amelyet erjeszteni lehet, elegendő alkohol van a motorok meghajtásához. Az 1930-as években a Ford Motor Company komolyan invesztált a biomassza üzemanyagokba. A tervekben, sok más mellett, szerepelt a kenderültetvény is. Mérnökei metanolt, növényi szenet, kátrányt, szurkot, etil-acetátot és karbolsavat nyertek ki a kenderből. Mindegyik elengedhetetlen összetevője a modern iparnak. Ráadásként Ford nem elégedett meg a bioüzemanyaggal: még kender, len és hócsalán alapú műanyagot is gyártott, amelyből autót (karosszériát) épített. Az anyag annyira erős volt, hogy kalapáccsal sem tudott rajta sérülést okozni. Tízszer erősebb volt az acélnál, miközben súlya annak csak a harmada! (A korabeli felvételeket megnézheted a youtube-on)
Természetesen Ford nem volt egyedül: Rudolf Diesel, a hasonló nevű motor alkotója egy évvel halála előtt, 1912-ben a következőket mondta: „A haszonnövények olajtartalmából nyerhető üzemanyag napjainkban jelentéktelennek tűnik, de ezek némelyike hamarosan ugyanolyan fontos lesz, akárcsak a petróleum vagy a kőszén.”

Ennek fényében meglepőnek tűnhet, hogy miért nem terjedt el ez a technika. Virágzott az alkoholmeghajtású motorok piaca, de az alkohol mellett megjelent az olaj. A kifőzdékben párolt, saját készítésű üzemanyag potenciális vásárlókat vont el a felfutóban lévő olajbizniszből. A fejlődő társaságok ezt nem nézték jó szemmel, így összeköttetéseik és vagyonuk révén nyomást gyakoroltak a politikai elitre, hogy az állam betiltsa az alkohol árusítását. A döntés a történelembe alkoholtilalom (1920-33) néven vonult be. Értelemszerűen cikkünkben most csak az alkohol és a belőle nyerhető üzemanyag kapcsolatát vizsgáljuk, a társadalomra és a szociális viselkedésformákra stb. gyakorolt hatását nem. Az intézkedést csak maga John D. Rockefeller (többek közt az akkori Standard Oil olajfinomító cég tulajdonosa) 4 millió dollárral támogatta. Ezzel remélték biztosítani saját piacuk vásárlóit. A rendelkezés azonban visszafelé sült el. Az emberek maguk kezdték el gyártani az üzemanyagot. A tilalom alatt 90 százalékkal megnőtt a kifőzdék és egyéb, sufniban működtetett alkohol gyártó egységek száma, ahol az alkoholgyártás melléktermékeként üzemanyagot is előállítottak. Olyannyira, hogy a társaságok végül ismét nyomást gyakoroltak a kormányra, ám ezúttal a tilalom eltörlése miatt, majd mindezt „megfejelték” egy kendertilalommal is, s mintegy ráadásként 1937-ben megadóztatták a kendert. Ez egycsapásra véget vetett a kender alapú műanyagok és kötelek gyártásának. (Érdekes történelmi tény, hogy a DuPont kifejlesztette nejlon éppen ekkor jelent meg a piacon.) A benzin esetében azonban még nem született végleges megoldás, mert a szükséges etanolt/metanolt a többi, legális haszonnövényből is ki lehetett nyerni. A megoldást végül a DuPont és a Standard Oil közös vállalati megegyezése jelentette, leszögezték, hogy Henry Ford alkoholmeghajtású motorját betiltják, valamint kötelezően az ólmot használják adalékként (90%-ban) az üzemanyagokhoz.
Habár az ipari kender termesztésében – és még inkább a kender alapú üzemanyagok előállításában – nagy pénz van, a nagyhatalmak ódzkodnak azt újból legállissá tenni, amíg az olajtartalékok kitartanak.

Olajválság és klímaváltozás
Könnyen hihetnénk, hogy az olaj magas ára az iparág és a fogyasztás végét jelentheti. Hosszú távon ez természetesen így is van, de az ebben érdekeltek csak rövid távban gondolkodnak, és mindent megtesznek, hogy az extraprofitot hozó időszak minél tovább tartson. A háborúkra önigazolást nyerni nagyon egyszerű: a Peak Oil (lásd keretes írásunkat) megmagyarázza – Dick Cheney szerint – a katonai jelenlétet az olajban gazdag országokban: „2010-re több mint ötvenmillió hordó (olajra) lesz szükségünk naponta. S honnét jön az olaj? […] a Közel-Keletről, ahol a világ olajkészletének kétharmada található. És ahol az árak alacsonyabbak, mint bárhol másutt.” A több millió literes olajfogyasztás tovább folytatódik, a szén alapú energiahordozók elégetésével a légkörben és az atmoszférában jelentős változást okoztunk, amelyet mindannyian a bőrünkön megtapasztalhattunk: a globális klímaváltozást. Az ipari kender legalizálását követelők igyekeznek észérveket felsorakoztatni: minden termés ugyanannyi oxigént produkál, mint amennyi CO2 létesül, ha azt teljes egészében elégetik – ezzel egyensúlyozva a körforgást. Továbbá a kender a tömege 10%-át – gyökerei révén – a földben „tartja”, 30%-át pedig levelei eldobásával csökkenti – mindezt az aratási időszakban. Ez azt jelenti, hogy 20-40%-kal több oxigént „termelhetünk” minden egyes aratási időszakban, melyet a későbbiekben üzemanyagként használhatunk fel: a friss, oxigéndús levegőt nézve tehát tiszta haszon keletkezik. Akár a „melegházi effektus ellentétjének” is hívhatjuk. Sok ember csak mosolyog azon, amikor a legalizálást követelőket környezetvédőknek és olajellenes aktivistáknak hívják. Pedig igaz. Az ellenzők a legegyszerűbb – s amint láthattuk, a 30-as évek második feléig visszanyúló – módszerhez folyamodnak: az aktivistákat kannabiszfüggőknek, drogosoknak és a társadalom megrontóinak tartják. De gondoljunk csak bele, hogy mennyi kárt okoz(ott) a háború, a szmog és a klímaváltozás?!

(TreatingYourself „Fuel of the Future” c. cikke nyomán)
Megosztom...