Nem az , akinek látszik

Jorge Cervantes termesztőguru

Épp a standunkat rendezgetjük, egyeztetjük tennivalóinkat a Cultiva második napján, mikor szolid külsejű, idősebb úr lép oda hozzánk. Magazinunk felől érdeklődik, kezébe veszi, lapozgatja, szemmel láthatóan tetszik neki. Kisvártatva szóba elegyedünk vele, s kiderül, Spanyolországból érkezett a szakvásárra, majd bemutatkozunk egymásnak: Jorge Cervantes vagyok – mondja, mi pedig finoman szólva lehidalunk. A világ egyik, ha nem a legismertebb termesztőgurujával állunk szemben, akit eddig csak képekről ismertünk – hosszú fekete dreadlockokkal, sötét napszemüvegben, fülig érő mosollyal…

Cannabis Kultusz: A képeken teljesen másképp nézel ki, mint a valóságban. Mi az oka ennek?
Jorge Cervantes: Rengetegen ismerik a nevem a szakmában, de én inkább csendes életre vágyom. Épp ezért álarcot viselek, amit általában nem szoktam hangoztatni, ez az interjú viszont egy magyar magazinnak készül, így remélhetőleg nem lesz gondom belőle máshol. A szolid külsővel könnyebben védem a magánéletem, határátlépésnél sem kerülök bajba. Spanyolországban semmi gondom nem származna ebből, de Amerikában – mivel DVD-ket is készítek, és a youtube-on elérhető videóimat kilencvenezren töltik le havonta – sokan felismernének, ami roszszul sülhet el. Azt hiszik, hogy ismernek, hogy nálam mindig van fű, vagy csak úgy gondolják, hogy egész nap velük akarok füvezni. Pedig én nem szeretnék egész nap füvezni! Na, jó, néha igen…

CK: Mikor és miért döntöttél úgy, hogy a marihuánatermesztésnek szenteled az életed?
JC: Egy mexikói egyetemre jártam, ahol nagyon sokat szívtunk. Hihetetlenül jó fajtákat volt szerencsém kipróbálni, köztük a Sinsemillát (rendkívül magas THC-tartalmú, magot nem termő virágzatból készült marihuána – A Szerk.) is. Ez a hetvenes években történt, amikor én még semmit nem tudtam ezekről a mag nélküli virágokról. Miután visszatértem Amerikába, Kaliforniába költöztem, ahol a sinsemillakorszak gyerekcipőben járt. Akkoriban Mexikóban már jobbat termesztettek, így rögtön arra gondoltam, hogy fel kell zárkóznunk – többéves termesztési tapasztalatommal elkezdtem dolgozni az első könyvemen. Közben marihuánát árultam Kalifornia partjain, és amikor az emberek elkezdtek otthon termeszteni, rájöttem, hogy nem elég az elérhető információ a beltéri termesztésről. 1983-ban adták ki az első könyvemet, amely 96 oldalon keresztül a beltéri termesztéssel foglalkozott.

CK: Van olyan könyved, ami nem- csak a termesztőkhöz, hanem a felhasználókhoz is szól?
JC: Nincs, a termesztők az én igazi piacom. Ők veszik a könyveimet, a felhasználók pedig az „anyagot”.

CK: Mik a termesztés legfontosabb alapvetései?
JC: Hogy nehogy elkapjanak! (nevet) Komolyra fordítva a szót, mindennek az alapja, hogy jó magokat szerezz be, és hogy megfelelően, realisztikus hozzáállással termessz. Ez persze nem nagy titok, hiszen ez is csak egy növény, ugyanolyan gondozást igényel, mint a többi. Kell egy erős, stabil környezet, egy jó klíma, és nyilván az is fontos, hogy jártas légy a témában, hogy kellő ismeretekkel rendelkezz.

CK: Melyik termesztési eljárást tartod a legjobbnak?
JC: Ez függ az elhelyezkedéstől és a személyes igényektől is. Ha olyan helyen élsz, ahol a kültéri termesztés megoldható, akkor mindenképpen azt javasolom. A kültéren nevelt kannabisz a legjobb, hiszen sokkal természetesebb. A hidroponikus termesztésért – ami a legtöbb ember számára túl nehéz – nem vagyok oda, viszont iszonyatosan jó füvet lehet termeszteni vele.

CK: Hány könyvet publikáltál, és milyen nyelvekre fordították le azokat?
JC: Minden kiadványt összesítve több mint 20 könyvet. Igazából nem tudom pontosan megmondani, például ez az olasz nyelvű könyv a kezemben, a Marijuana Orticultura megjelent már spanyolul, angolul, és az év folyamán oroszra és hollandra is lefordítják. Ez most akkor egy vagy öt könyvnek számít? Az eddig megjelent műveimet, nevezetesen a Marijuana Indoors: Five Easy Gardens, a Marijuana Outdoors: Guerilla Growing és a Jorge’s RX, ami valójában a cikkeim gyűjteménye, számos nyelven publikálták, többek közt spanyolul, németül, hollandul, franciául, olaszul, a portugál változat pedig jelenleg is készül.

CK: Az évek során a könyveidnek, DVD-idnek köszönhetően igazi termesztőguruvá váltál. Ez milyen hatással volt a személyiségedre?
JC: Néha elég ijesztő volt egy illegális dolog középpontjában állni, főleg úgy, hogy ebből fedeztem a legális megélhetésem. Ugyanakkor a felelősségtudatom is nagy volt már az első perctől, hiszen megfelelő tanácsokkal és információkkal kellett ellátnom az olvasótáborom. Ezzel együtt szeretem a státusom, a vele járó elismerést, de egyszerű embernek tartom magam, aki tud termeszteni és írni, ez pedig nem olyan nagy dolog.

CK: A könyveid milyen hatással voltak a kannabiszszcénára? Megjelenésük óta tapasztaltál bármiféle változást a termesztési kultúrában?
JC: A könyveim negyedik és ötödik kiadása hét éve elérhető Spanyolországban, ám alig két évvel megjelenésük után már érezhető változások voltak a fű minőségében. Részben a könyveim idézték elő ezt a folyamatot, de nagyban hozzájárult az új fajták megjelenése és a természetes fejlődés is. Én voltam az első ember Hollandiában, akinek kézzelfogható publikációja jelent meg a témában. Tudom, hogy számos emberen segítettek az írásaim, ismerek olyat is, aki a könyvemmel a kezében kezdte a termesztést, és már huszonöt éve az olvasóm. Azóta sok minden átalakult, azt nem tudom egészen konkrétan megmondani, hogy pontosan milyen változásokat hoztak – nehéz megállapítani, hogy mi az én érdemem, és mi a másé. Azért úgy hiszem, én is segítettem egy kicsit… (nevet)

CK: Szorosan együttműködsz a Dutch Passionnel. Ki kezdeményezte ezt, és miért pont a DP-re esett a választásod?
JC: Egyszerűen ők a legnagyobb és a legerősebb magkereskedő cég Európában. Kiváló terjesztéssel rendelkeznek, nem beszélve arról, hogy Henket (Henk van Dalen, a cég tulajdonosa – A szerk.) már a cégalapítás óta ismerem. Amikor az ember partnert választ egy ilyen projekthez, nevezetesen, hogy fajtát nemesít, és ahhoz a nevét adja, a leglényegesebb szempont, hogy a partnercég profi legyen. A DP stabil, és mindig kiválóan kezeli a termékeit.

CK: Dolgozol most valamilyen különleges fajta fejlesztésén, mint amilyen a Jorge’s Diamonds #1?
JC: Számos emberrel működöm együtt egy projekten, ám erről nem igazán beszélhetek. Előzetesen csak annyit mondhatok, hogy köze van az „autoflowering” (automatikus virágzás, lásd keretes írásunkat) jellegű fajtákhoz. Véleményem szerint az automatikusan virágzó, feminizált fajtáké a jövő. Jelenleg az ilyen típusú magokból 30-40 grammot termeszthetünk, ami ugyan nagy mennyiségnek számít, de a terméshozam hamarosan eléri az 50 grammos kritikus határt, ezután már 100 gramm lesz mindenki álmának netovábbja. Elég valószínű, hogy ezt elérjük, és utána ez a technológia fedi majd le a piac 40-50%-át, ami valóban nagy részesedés. Véleményem szerint ebbe az irányba tendál a kereskedelem, mert ilyen magokból több ember fog termeszteni; emiatt nekem is e területen van érdekeltségem.

CK: Neked melyik a kedvenc fajtád?
JC: Az a haze, amit 25 éve szívtam a Seed Bankben, a hollandiai Nijmegenben. Sok jó fajta haze létezik, melyek hatását a folyamatosan felfelé ívelő betépés érzése miatt szeretem. Soha nem lassulok le tőlük, ezért is adtunk egy keveset a Jorge’s Diamonds #1-hez.

CK: Sok helyen jártál és éltél. Hol tapasztaltad a legtoleránsabb hozzáállást a fogyasztókkal szemben?
JC: Ez azért érdekes kérdés, mert a helyzet mindig változik. Eleinte Amerika teljesen toleráns volt, aztán egyszer csak rendkívül szigorúvá vált. Miután leomlott a Berlini Fal és vele együtt a kommunizmus, az amerikaiaknak nem maradt több ellenségük, amire viszont szükségük van. Ezért betámadták a kendertermesztőket, és ez lassacskán megváltoztatta az egész társadalom hozzáállását. Mostanában már kezdik felengedni a korlátokat, de egy egész korszaknak kellett eltelnie ehhez. Spanyolországban Franco ideje alatt szívhattál hasist, ami félig-meddig elfogadott volt, ám egy kissé nehezen lehetett beszerezni. Felipe Gonzáles alatt mindenki állandóan füstölt, senkit nem érdekelt semmi, most már sokkal visszafogottabb a helyzet. Hollandiában a nyolcvanas és kilencvenes években laza volt a hozzáállás, ezáltal nagyra nőtte ki magát a piac, és sokat fejlődött, de a jobboldali kormány megjelenése után szigorodott a helyzet. Kanadában hasonló volt a helyzet: a kormány a hetvenes években nyitott volt, aztán tíz évig szigorú szabályozásokat vezetett be, a kilencvenes években újra toleránssá vált, és most ismét bezárkózni látszik. A helyzet mindenhol változik, mint egy paradigma.

CK: Véleményed szerint milyen központi szabályozások és körülmények az optimálisak a kannabiszfogyasztással kapcsolatban?
JC: Úgy gondolom, hogy bárkinek bármikor jogában áll kannabiszt fogyasztani. Ez csak egy növény, ami egész egyszerűen nem lehet probléma forrása. Az adóztatásával azért nem értek egyet, mert akkor a kormány is bekapcsolódik, ami fölösleges kontrollt eredményez, a magnemesítőknek pedig jogukban áll megvédeni a genetikájukat. A kannabiszhoz úgy kéne viszonyulni, mint bármilyen más növényhez.

CK: Amerikai útleveled van, azaz egy olyan országé, amelyik a legdrasztikusabb eszközökhöz folyamodik, hogy érvényesítse tiltáson alapuló politikáját. Hogyan viszonyulsz ehhez? 
JC: Zaklatottan. (nevet) De végső soron semmi illegálisat nem teszek, legalábbis olyat nem, amiről tudnak. (mosolyog) Spanyolországban termesztek marihuánát, de ez ott megengedett. Amerikai látogatásaim során nem ütközhetek problémákba, mert ott nem hordok magamnál füvet, és nem is termesztek. Ettől függetlenül idegesít, hogy egy ilyen tiltáspárti országhoz tartozom, bár ez nem az én hibám: ott születtem, és már annyi adót befizettem, hogy nem volna értelme egy másik ország útlevelét beszerezni, mivel egy nap szeretném viszontlátni azt a sok pénzt.

CK: Mennyit szoktál szívni?
JC: Ez teljesen változó, előfordul, hogy mindennap szívok, máskor 3-4 hétig egyáltalán nem. Átlagosan nagyjából háromszor egy héten.

CK: Volt már bármilyen problémád a hatóságokkal?
JC: Amikor Mexikó és Amerika között cikáztam, még szerepelt a nevem az egyik rendészeti nyilvántartásban. Határátlépéskor mindig alaposan átkutattak, sokat kérdezősködtek, azzal vádoltak sokáig, hogy drogcsempész vagyok – persze nem találtak soha semmit, így lekerültem a listáról. Amikor húsz évig Oregonban éltem, többször megjelentek a rendőrök, zaklattak, letartóztattak embereket, akiknél ott volt a könyvem, némelyiküket megpróbálták rávenni, hogy tanúsítsák a termesztésükben való segédkezésemet. A helyzet odáig fajult, hogy végül leszedtem a házam összes függönyét, így aztán bármikor benézhettek, és láthatták, hogy mit csinálok – ekkor igazából már nem foglalkoztam velük. Többször meggyanúsítottak termesztéssel, dealerkedéssel, próbálták átkutatni a házamat. Végül az ügyvédemnek kellett intézkednie, hogy leszálljanak rólam. Jelezte, hogy vagy le kell tartóztatniuk, vagy pedig fizetniük azért, hogy beszéljenek velem, mert a téma profi szakértőjével állnak szemben.

Megosztom...