Német pártok a legalizáció mellett

Európában versenyfutás zajlik a kannabiszt elsőként legalizáló ország címért. 2018 végén Luxemburg kormánya jelentkezett be a pozícióra, de mostanra egyre komolyabban vehető törekvés rajzolódik ki a német parlamentben is.

A kormányzó kereszténydemokraták viszont hallani sem akarnak az ötletről. A legnagyobb bal-közép erő, a kormánykoalíciós Német Szociálidemokrata Párt (SPD) február közepén ismertette a rekreációs kannabisszal kapcsolatos álláspontját. Az SPD nem csupán a kannabisz dekriminalizációját tartja szükségesnek, de kísérleti programot indítana, hogy a felnőttek legális úton szerezhessék be azt – tehát gyakorlatilag a legalizáció tesztelése mellett áll ki. A párt érvelése szerint eddig sem a tilalom, sem az üldözés nem vezetett a kannabisz-fogyasztás csökkenéséhez, csupán a megbélyegzést és a társadalmi kirekesztést erősítették. Emellett a tilalom óriási pénzügyi és személyi terhet jelent az igazságszolgáltatás és a rendőrség számára. Javaslatukat a következőkkel összegzik:

„Úgy látjuk, hogy a kannabisz szabályozott forgalmazása a felnőttek számára Németországban jó esélyt jelent a sikeres politikára, amely ideális esetben támogatja a megelőzést és a korai beavatkozást, valamint a tanácsadás és a kezelés egyidejű megerősítését”. „Az olyan modellprojektek, amelyek lehetővé teszik a kannabisz szabályozott, orvosi felhasználáson kívüli forgalmazását, segíthetnek a helyes út megtalálásában.”

A párt nem ragaszkodik a szövetségi szintű legalizációhoz. Álláspontjuk szerint a helyi hatóságoknak szabadon kellene dönteniük arról, hogy engedélyezni kívánják-e az ilyen modellprojekteket. Az SPD emellett azt is szorgalmazza, hogy a kis mennyiségű marihuána birtoklását szabálysértésként és ne bűncselekményként kezeljék.

Ez az első alkalom, hogy az egyik legnagyobb német párt, amely a kormánykoalíció tagja, kiáll a legalizáció mellett. Az elképzelést az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata párt nem támogatja, ám ez nem meglepetés. Merkel korábban többször egyértelművé tette, hogy csupán a gyógyászati célú hozzáféréssel ért egyet, a rekreációssal azonban nem. A kormány kábítószerügyi biztosa pedig a legalizáció helyett a prevenció fontosságát hangsúlyozta – nem mintha a két intézkedés kizárná egymást – és úgy véli, hogy a 2020-as évtizedben még nem várható a legális német kannabiszpiac megszületése. De nem minden párt zárkózik el az ötlettől. A Zöldek és a Baloldal évek óta ezt az irányt támogatja. A liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) pedig üdvözölte az SPD irányváltását. A liberálisok korábban éltek hasonló javaslattal, amit az SPD akkor még leszavazott, de a jövőben már partnerek lehetnek egy legalizációs indítványban.

Megosztom...