Németek termesztési lázban

Németország kezd önellátóvá válni, már ami a kannabisz származékokat illeti. Az elemzők szerint az indíthatta be a folyamatot, hogy a holland kormány nagy erőkkel kezdte el kiszorítani a termesztőket az országból. Ezzel a munkát a német rendőröknek passzolták át, akik helikopterekkel és infravörös kamerákkal igyekeznek fellelni az illegális kenderföldeket.

Hollandia ugyan toleráns a kannabisz fogyasztókkal, de a szabályozott marihuána piac itt sem valósult meg, vagyis a termesztés továbbra is illegális, a marihuána pedig a „hátsó ajtón” kerül be a coffee shopokba. Ez az álszent rendszer a bűnszervezetek küzdelmének kedvez, akik a coffee shopok kiszolgálásáért versengenek. Ezt elégelte meg a holland kormány és a termesztés szigorú szabályozásának megteremtése helyett egyszerűen lecsapott a termesztőkre, akik fokozatosan el is hagyták az országot. Vagyis Hollandia a németekhez passzolta a labdát, a lakosság pedig ennek élvezheti a gyümölcsét, de most már gyakran ugyaninnen kerül a gandzsa a coffe shopok pultjaira is. A rendőrség szerint nagy általánosságban elmondható, hogy minél távolabb található az ültetvény a holland határtól, annál valószínűbb, hogy a terményt a belföldi piacra szánják. A hazai igények kielégítése legalább annyira fontos, mint a coffee shopok számára történő termesztés – mi sem mutatja ezt jobban, mint a marokkói és az afgán hasis kiszorulása az országból. Ma már egyre természetesebb, ha az ember nem a hírhedt afgán fekete csokival, hanem friss német haskával vagy zölddel tölti meg a rakétáját.

 

A rendőrség hangsúlyozza, hogy nem a néhány palántát nevelő hobbikertészek jelentik a problémát, akik a terményükkel leginkább a saját használatukat fedezik, hanem azok, akik nemzetközi bűnszervezetek részeként hatalmas kenderföldeket tudhatnak magukénak. Sok német nagybani termesztő mögött egy holland csendestárs áll, a munkaerő pedig az alacsony bérezésű országokból érkezik: korábban Kelet-Európából, az utóbbi időben rendszerint Vietnamból.
Az új trend a rendőrségi erők átcsoportosításával is együtt jár: a nyomozások elsődleges célpontja eddig a kábítószer-kereskedelem volt, de az utóbbi években már növekvő figyelmet szentelnek a zugkertészetek felderítésének.

A német fogyasztók alighanem örülnek a hazai piac felvirágzásának, de az önérzetesebbek rossz néven vehetik, hogy hosszúpapírjukba illegális vietnami bevándorlók keze munkája kerül. A német kormány helyében mi nem minden idők legkomolyabb megszorító csomagjában, inkább a termesztés legális szabályozásának kidolgozásában gondolkodnánk. A tendenciákat elnézve most hatalmasat szakíthatnának!

Megosztom...