Népzenei Maraton

A Tilos Rádió zenei sokszínűsége nem merül ki az underground különböző műfajaiban. Gyakorlatilag az indulás óta része a programnak a népzene. A műsornak tekintélye van a Tilos Rádió közössége előtt, és népszerű a hallgatóság legkülönbözőbb rétegeinek körében, ami sokkal tágabb kör, mint az elkötelezett népzenerajongóké. Kezdettől feladatunknak tartottuk, hogy a népzenét érintő új jelenségek felmutatása mellett az eredeti gyűjtések és a még élő hagyomány megismertetése kiemelt szerepet kapjon – írja a tilos.hu-n Keszthelyi Imre, a műsor egyik készítője. Vele beszélgettünk.

CK: Mióta vezeted a Tilos népzenei műsorát?

KI: Majd húsz éve, 1995 őszén Éri Pityu (a Muzsikás együttes Kossuth-díjas tagja), aki akkoriban vezette a műsort, felhívott, hogy jöjjek be. Tudta, hogy őstáncházas vagyok, több száz bakelitből álló gyűjteménnyel. Nehezen álltam kötélnek, három műszakban dolgoztam, de végül bementem. Olyan jól sikerült, hogy következő héten folytattuk. Kedvet kaptam, ott ragadtam. Később behívtam Ziku Evantiát, aki görög őstáncházas, a balkáni tánc és zene világában van otthon. Jól kiegészítjük egymást a mai napig. Elv, hogy a világ minden tájáról mutatunk be népzenéket. Szeretjük a változatosságot, az eklektikát. Szerencsénkre azóta elkezdtek szaporodni új jelenségek, és a kortárs zenei élet részesei lettek olyan produkciók, melyek építenek a népzenére.

CK: Változott a zenészek szemlélete is?

KI: Igen. Van már egyetemi szintű népzenészoktatás, ami sokat lendít a népzenei tudás és ismeretek komolyságán, rendszerezettségén. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei és jazztanszaka egy épületben van a Közraktár utcában, aminek szintén jó hatása van. A diákok áthallgatnak egymás óráira, programjaiba, együttműködések, fúziók alakulnak ki.

CK: Van közvetlen kapcsolata a műsornak is a zenészekkel?

KI: Igen, törekszünk minél több élő zenét bemutatni a műsorban. Szívesen jönnek.

CK: Nagy felfedezésed volt a ruszin Técsői Banda. Még mindig istápolod őket?

KI: Próbálom, de nagyon nehéz. Ez az év minden tekintetben nagyon negatív. Mindenkinek ajánlom azonban az Utolsó kolomejka c. filmet, ami róluk szól. A Técsői Banda tagjai ruszinajkú cigány zenészek, akik kiválóan ismerik a magyarok, ruszinok, szlovákok, románok, cigányok és zsidók muzsikáját. Valami elképesztő eklektika és virtuozitás jellemzi őket.

CK: Tudod már, mi lesz a műsor maratoni élő adásában?

KI: Ami biztos, hogy a Dürer nagytermében népzenei program. A fellépők tekintetében pedig az eddigi ígéretekre építek, így várható a Fondor zenekar, akik a táncházvonalat viszik, Herczku Ági, Nikola Parov, Kovács Ferenc Öcsi projekt, a Forgó zenekar. Az Eugenia formáció, két erdélyi színésznő, akik a populáris román népzenét vegyítik az orosz románcok bulizenéjével, kiegészítve némi klezmer és egyéb elemekkel. Különlegességnek ígérkezik egy amerikai mandolinos és egy lengyel harmonikás alkalmi formációja is.

Az interjú óta kialakult a Tilos Maraton teljes programja, mely itt tekinthető meg.

Hozzászólások

Új hozzászólás