NO csENSZ!

Delegáltak vs. Civilek (tét nélküli, barátságos)

Szerző: Kardos T.

Egy szerdai hajnalon néhány, a drogpolitika megreformálásáért küzdő pesti fiatal autóba szállt, és Bécs felé vette az irányt, azzal az eltökélt szándékkal, hogy beleszól a készülő ENSZ-drogstratégiába. A helyszínre érkezésükkor a TASZ installációin már az utolsó simításokat végezték, és az első küldöttek is megindultak a konferenciaterem felé.
 

A sajtótájékoztatóval egybekötött demonstráció koncepciója az volt, hogy az ülés megnyitása előtti utolsó pillanatokban figyelmeztesse az állami delegáltakat az előző 10 év tiltáson alapuló stratégiá­jának teljes kudarcára, nem kívánt mellékhatásaira, az emberi jogok védelme és az ártalomcsökkentés fontosságára – ezzel biztatva őket egy hatékonyabb és életszerűbb drogstratégia megalkotására. A TASZ az eseményre kiírt poszterpályázatának legjobb munkáival készült, és az iskolai/munkahelyi drogtesztelések abszurditásának szemléltetésére szimbolikus vizelettel (értsd: teával) teli tartályokat is elhelyezett a bejáratnál.
A drogellenes háború fenntartása kétségkívül jó üzlet az abból profitáló bűnözői csoportoknak – ezt maga az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának igazgatója, A. M. Costa jelentette ki, és hogy a jelen válság alatt is számos bankot a nemzetközi drogkereskedelemből származó pénzek mentettek meg a csődtől. Erről emlékezett meg a TASZ egyik maffiózó-ruhát öltött aktivistája, vastag szivarral a szájában, Costa arcképével díszített, hamis 1000 dolláros bankókat osztogatva, melynek hátoldalán az In Memoriam Al Capone Trust nemzetközi bűnözői hálózata üdvözölte az adómentes bevételüket biztosító illegális drogpiac fenntartását. A diszkrimináció és a kirekesztettség érzékeltetésére több aktivista ketrecekbe zárkózott, és onnan nézett farkasszemet, a sorsát kezükben tartó kormánydelegáltak hosszú sorával. Spontán ötlettől vezérelve végül a TASZ, az INPUD (Droghasználók Nemzetközi Hálózata), az ENCOD, a Youth R.I.S.E. (nemzetközi ártalomcsökkentő szervezet) és az amerikai SSDP (Diákok a Józan Drogpolitikáért) szervezetek szószólói is rácsok mögül tájékoztatták a sajtót és az érdeklődőket a jelenlegi rendszer alkalmatlanságáról és egy ésszerűbb drogstratégia körvonalairól, amely nem politikai, hanem közegészségügyi szempontokon alapszik, továbbá szem előtt tartja az alapvető emberi jogokat. (Az eseményről készült videók megtekinthetők itt.)
A helyszín megválasztása és a CND túlbonyolított beléptetési rendszere azonban arra predesztinálta a nagyobbrészt érdeklődő érintetteket, hogy a demonstráció üzenete maradéktalanul eljusson hozzájuk. Az eseményt biztosító rendőrök láthatólag egy pillanatig sem érezték, hogy szükség lenne a közbeavatkozásra, sőt azt is engedélyezték, hogy a transzparensek két napig kint maradjanak. A beléptetőkordon egyik és másik oldalán állók közt kialakult több, kedélyes társalgást, látványos összeölelkezést vagy a Costa-bankó feletti jóízű nevetgélést lehetett elcsípni, és a reformpárti matricák is szépen fogytak. A már-már családias hangulatú demonstráció nyújtotta elégedettséget egyetlen apró kellemetlenség árnyékolta be: a 130 országból érkező diplomaták az ülésterembe érkezve már kellően eltávolodtak a drogreform gondolatától, és a magas szintű egyeztetés végén a korábbi stratégia folytatása mellett döntöttek. Ítéletük tehát újabb tíz év!
Bár senki nem várt csodákat a demonstrációtól, az ENSZ-határozat abban a tekintetben mégis meglepő, hogy lassan az összes mérvadó grémium elhibázottnak és károsnak ítélte az ENSZ álmait a drogmentes világról. A csúcstalálkozó idején készült felvételen Costa mintha csak az SZDSZ kampányszóvivője lenne, mikor azt mondja: a drogfüggőség egy betegség, amely az orvosokra és nem a rendőrökre tartozik. Ehhez képest igazgatóként esze ágában sincs a civilek találkozóján megszavazott ártalomcsökkentést és az emberi jogokat belefoglalni a CND deklarációjába, és Bolívia elnökének a koka védelmében elhangzott érzékletes beszéde után örömmel támogatta a kannabisz-, mák- és kokaültetvények további kilátástalan irtását, ami humanitárius katasztrófával fenyeget a világ több pontján. Fredrick Polak a vele készített interjúnkban a probléma forrását abban jelölte meg, hogy a döntéshozó pozíciókba nem szakemberek, hanem diplomaták kerülnek, akik számára egy reális drogstratégia léte huszadrangú kérdés. A legkevésbé sem zavarja őket, hogy az ENSZ-ben egy olyan halvaszületett projektre bólintanak rá, amely több százmillió eurós ráfordítás mellett semmi kézzelfogható eredményt nem produkált az elmúlt 10 évben. Otthon meg mesélik, hogy milyen volt az ENSZ-ben világraszaró, bocsánat, világraszóló döntést hozni!
A módszertan persze a magyar parlamentből is ismerős lehet: tégy néhány hatásos, de konkrét állásfoglalást nélkülöző, semleges megjegyzést, amelyet mindkét oldal szívesen vall a magáénak. Ha esetleg rákérdeznének megközelítésed nyilvánvaló hibáira (amúgy nem fognak, mert nem azért ülnek ott, csak szavaznak, nem pedig gondolkodnak), terelj, mint egy juhászkutya, zavard össze a kérdezőt, később az embereiddel és a hozzánemértőkkel szavaztasd meg eredetileg előadott stratégiádat. A taktika sajnos az ENSZ-ben is működik, így csak az egyes tagállamok öntudatra ébredésében bízhatunk, bár pénzügyi rendszereik összeomlása sokat segíthetne a megvilágosodásban.

Hozzászólások

Új hozzászólás