NO csENSZ!
Delegáltak vs. Civilek (tét nélküli, barátságos)
Egy szerdai hajnalon néhány, a drogpolitika megreformálásáért küzdő pesti fiatal autóba szállt, és Bécs felé vette az irányt, azzal az eltökélt szándékkal, hogy beleszól a készülő ENSZ-drogstratégiába. A helyszínre érkezésükkor a TASZ installációin már az utolsó simításokat végezték, és az első küldöttek is megindultak a konferenciaterem felé.
A sajtótájékoztatóval egybekötött demonstráció koncepciója az volt, hogy az ülés megnyitása előtti utolsó pillanatokban figyelmeztesse az állami delegáltakat az előző 10 év tiltáson alapuló stratégiájának teljes kudarcára, nem kívánt mellékhatásaira, az emberi jogok védelme és az ártalomcsökkentés fontosságára – ezzel biztatva őket egy hatékonyabb és életszerűbb drogstratégia megalkotására. A TASZ az eseményre kiírt poszterpályázatának legjobb munkáival készült, és az iskolai/munkahelyi drogtesztelések abszurditásának szemléltetésére szimbolikus vizelettel (értsd: teával) teli tartályokat is elhelyezett a bejáratnál.
A drogellenes háború fenntartása kétségkívül jó üzlet az abból profitáló bűnözői csoportoknak – ezt maga az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának igazgatója, A. M. Costa jelentette ki, és hogy a jelen válság alatt is számos bankot a nemzetközi drogkereskedelemből származó pénzek mentettek meg a csődtől. Erről emlékezett meg a TASZ egyik maffiózó-ruhát öltött aktivistája, vastag szivarral a szájában, Costa arcképével díszített, hamis 1000 dolláros bankókat osztogatva, melynek hátoldalán az In Memoriam Al Capone Trust nemzetközi bűnözői hálózata üdvözölte az adómentes bevételüket biztosító illegális drogpiac fenntartását. A diszkrimináció és a kirekesztettség érzékeltetésére több aktivista ketrecekbe zárkózott, és onnan nézett farkasszemet, a sorsát kezükben tartó kormánydelegáltak hosszú sorával. Spontán ötlettől vezérelve végül a TASZ, az INPUD (Droghasználók Nemzetközi Hálózata), az ENCOD, a Youth R.I.S.E. (nemzetközi ártalomcsökkentő szervezet) és az amerikai SSDP (Diákok a Józan Drogpolitikáért) szervezetek szószólói is rácsok mögül tájékoztatták a sajtót és az érdeklődőket a jelenlegi rendszer alkalmatlanságáról és egy ésszerűbb drogstratégia körvonalairól, amely nem politikai, hanem közegészségügyi szempontokon alapszik, továbbá szem előtt tartja az alapvető emberi jogokat. (Az eseményről készült videók megtekinthetők itt.)
A helyszín megválasztása és a CND túlbonyolított beléptetési rendszere azonban arra predesztinálta a nagyobbrészt érdeklődő érintetteket, hogy a demonstráció üzenete maradéktalanul eljusson hozzájuk. Az eseményt biztosító rendőrök láthatólag egy pillanatig sem érezték, hogy szükség lenne a közbeavatkozásra, sőt azt is engedélyezték, hogy a transzparensek két napig kint maradjanak. A beléptetőkordon egyik és másik oldalán állók közt kialakult több, kedélyes társalgást, látványos összeölelkezést vagy a Costa-bankó feletti jóízű nevetgélést lehetett elcsípni, és a reformpárti matricák is szépen fogytak. A már-már családias hangulatú demonstráció nyújtotta elégedettséget egyetlen apró kellemetlenség árnyékolta be: a 130 országból érkező diplomaták az ülésterembe érkezve már kellően eltávolodtak a drogreform gondolatától, és a magas szintű egyeztetés végén a korábbi stratégia folytatása mellett döntöttek. Ítéletük tehát újabb tíz év!
Bár senki nem várt csodákat a demonstrációtól, az ENSZ-határozat abban a tekintetben mégis meglepő, hogy lassan az összes mérvadó grémium elhibázottnak és károsnak ítélte az ENSZ álmait a drogmentes világról. A csúcstalálkozó idején készült felvételen Costa mintha csak az SZDSZ kampányszóvivője lenne, mikor azt mondja: a drogfüggőség egy betegség, amely az orvosokra és nem a rendőrökre tartozik. Ehhez képest igazgatóként esze ágában sincs a civilek találkozóján megszavazott ártalomcsökkentést és az emberi jogokat belefoglalni a CND deklarációjába, és Bolívia elnökének a koka védelmében elhangzott érzékletes beszéde után örömmel támogatta a kannabisz-, mák- és kokaültetvények további kilátástalan irtását, ami humanitárius katasztrófával fenyeget a világ több pontján. Fredrick Polak a vele készített interjúnkban a probléma forrását abban jelölte meg, hogy a döntéshozó pozíciókba nem szakemberek, hanem diplomaták kerülnek, akik számára egy reális drogstratégia léte huszadrangú kérdés. A legkevésbé sem zavarja őket, hogy az ENSZ-ben egy olyan halvaszületett projektre bólintanak rá, amely több százmillió eurós ráfordítás mellett semmi kézzelfogható eredményt nem produkált az elmúlt 10 évben. Otthon meg mesélik, hogy milyen volt az ENSZ-ben világraszaró, bocsánat, világraszóló döntést hozni!
A módszertan persze a magyar parlamentből is ismerős lehet: tégy néhány hatásos, de konkrét állásfoglalást nélkülöző, semleges megjegyzést, amelyet mindkét oldal szívesen vall a magáénak. Ha esetleg rákérdeznének megközelítésed nyilvánvaló hibáira (amúgy nem fognak, mert nem azért ülnek ott, csak szavaznak, nem pedig gondolkodnak), terelj, mint egy juhászkutya, zavard össze a kérdezőt, később az embereiddel és a hozzánemértőkkel szavaztasd meg eredetileg előadott stratégiádat. A taktika sajnos az ENSZ-ben is működik, így csak az egyes tagállamok öntudatra ébredésében bízhatunk, bár pénzügyi rendszereik összeomlása sokat segíthetne a megvilágosodásban.