Nyilvános a luxemburgi legalizáció tervezete

Komoly meglepetés övezte Luxemburg kormányának 2018 végén tett bejelentését a tervezett kannabisz legalizációról. Hogy a nagy szavak nem légből kapottak voltak az is mutatja, hogy az Egészségügyi Minisztérium megosztotta egy helyi rádióadóval a tervezet előzetes verzióját. Eszerint a tizennyolc évet betöltött luxemburgi állampolgárok havonta maximum 30 gramm kannabiszt vásárolhatnak. A kannabisz-turizmus elkerülése érdekében minden vásárlónak legalább hat hónapja regisztrált luxemburgi lakosnak kell lennie. A kormányzati regisztrációval pedig nyomon követhető lesz, hogy senki ne léphesse túl a havi limitet. Közterületen, valamint a dohányzásra nem kijelölt helyeken tilos lesz a fogyasztás. A szabályozás egyik érdekessége, hogy a boltokban árusítható kannabiszt csak Luxemburgban állíthatják elő, amire két vállalatot jelöltek ki. A vállalatok exportra is termeszthetnek, ezért az előállított kannabisznak orvosi minőségűnek kell lennie. Az otthoni termesztést nem fogják engedélyezni. Összesen tizennégy árusítóhelyet jelölnek ki, amelyek nem lehetnek iskolák közelében és tilos lesz számukra az alkohol és a dohányáruk forgalmazása. A bevétel egy részét át kell adniuk az állam számára. A termesztett kannabiszfajták THC-tartalmának nem lesz felső határértéke. Az árról előzetesen annyit lehet tudni, hogy „nem lesz se túl olcsó, se túl drága”. Abból kiindulva, hogy Luxemburgban a feketepiaci kannabisz ára 7-20 Euro között mozog, valószínűsíthetően a legális kannabisz is ebben az ársávba fog kerülni. A tervezetből nem derül ki, hogy miként fog Luxemburg eleget tenni a nemzetközi kötelezettségeinek, mely alapján a kábítószerek csak gyógyászati és kutatási célra engedélyezhetők. Némi kreativitást már láthattunk Uruguay, Kanada és az USA egyes államai részéről, de még nem tiszta, hogy Luxemburg melyik utat fogja választani.

Megosztom...