Nyugdíjasoknak 6 Euro grammonként

A salzburgi kannabiszklub (CSC Salzburg) azt akarta, hogy a megtermelt kannabiszt önköltségi áron, jelenleg grammonként 6 euróért, tehát az osztrák feketepiaci ár feléért adja a pácienseknek. Ez nyilván sok érdeket sért, elsősorban talán a maffiáét, de a jelek szerint a salzburgi ügyészség is a sértettek közé tartozik. A klub elnöke Wilhelm Wallner számított rá, hogy hamarosan a hatóságok is beszállnak a játékba, ahogy kisvártatva ez meg is történt.

A CSC Salzburgnak jelenleg mintegy 130 tagja van, többségében 51–91 éves emberek, és erős növekedési trend látszik kibontakozni. A klubelnök és a tagság is azt szeretné, hogy nőjön a tagok száma, mivel így csökkenthető legjobban a grammonkénti önköltségi ár, amit a tagok fizetnek a választott gyógyszerért. Korábbi kísérleteik minden esetben, ahogy ezúttal is, rendőrségi akcióval zárultak. A legutóbbi akcióról készült videofelvételt a klub és az ausztriai Hanf Institut is közzétette, melyen jól látszik, hogy a rendőrök a házkutatás és lefoglalás során igencsak vonakodva, és mint utóbb kiderült, kizárólag a salzburgi ügyészség nyomására voltak hajlandók az akciót végrehajtani. A klubelnök Wilhelm Wallner, maga is nyugdíjas kannabiszpáciens elmondta, hogy az eset legérdekesebb momentuma minden bizonnyal annak a rendőrnek a jelenléte és részvétele, akinek beteg anyukája is a klub egyik páciense, és a kannabiszkivonatot, amivel a hölgyet kezelik, ő maga vitte el neki nem is olyan rég. Így már némiképp érthető a rendőrök vonakodása, de az a kérdés, hogy az ügyészség ez esetben pontosan kit is képvisel, továbbra is nyitott.

Megosztom...