Reggeli tüdőtorna

Tanítások ezrei szólnak arról, hogy a gyógyítás és gyógyulás nagyrészt – ha nem is teljes egészében – a lelken, a szervezet és a tudat, valamint a szellem öngyógyító képességén múlik. A modern, vagy nyugati orvostudomány is elismeri: van valami, ami a gyógyszerek mellett (helyett?) sok esetben a beteg segítségére lehet. Ezek egyike a légzés.

A természeti népek esetében magától értetődő volt, hogy az orvoslást az arrahatalommal felruházott személy (sámán, varázsló, javasasszony stb.) végzi, legtöbbször az adott társadalom egyetemes, esetenként törvényerőre emelt technikáival: sámánlás, kapcsolatfelvétel a szellemvilággal, transzcendens utazás, „megfelelő” porok, kenőcsök alkalmazása és így tovább. Sokszor a szer segített, máskor pedig maga a tudat, hogy a páciens jó kezekben – például valamelyik istenében – van. Hosszú évszázadokon át mindez remekül működött, ám a keresztény világban közbeszólt a felvilágosodás: a XVIII. század közepe óta a gyógyító elme és tudat sok problémát, fejtörést okoz.

A jellemzően keleti – és rendszerint ősi – gyógyító tudományok mindennek alapjaként kezelik a helyes légzést. Végy egy mély lélegzetet, és számolj tízig! – tartja a mondás. A tudatos és irányított levegővétel nyugtató hatással bír, segít relaxálni, koncentrálni, valamint javítja az agy és általában a test oxigénellátását. A vaporizerek és inhaláló­készülékek is akkor működnek a leghatékonyabban, ha megfelelő légzéstechnikát alkalmazunk.
A jelenség természetesen nem ismeretlen a nyugati világban sem. John Lennon ekképpen nyilatkozott Yoko Onóval folytatott, akkoriban – a hetvenes évek közepén – frissnek számító kapcsolatáról: „Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.” A közismert aforizma leginkább azért érdekes, mert tökéletesen világít rá a légzésről alkotott elképzelésünkre. Automatikus, születésünktől fogva adott dolognak hisszük, mely a létezéshez és az élethez elengedhetetlen, holott ez csak részben igaz – legalábbis ami az automatizmust illeti. Szervezetünk igényli az oxigént, így természetes, hogy valóban automatikusan, életünk minden másodpercében, egészen a halálunk pillanatáig levegőt veszünk. Ennek mikéntje azonban már mindenkire egyénileg jellemző: ki kapkodva, ki lassan, megfontoltan, ki idegesen, vibrálva, ki szaggatottan lélegzik.

A szakemberek – jógik, a keleti orvostudományokkal barátkozó, esetleg abban jártas nyugati orvosok, légzésterapeuták – javaslatai alapján a légzésünket is, akárcsak bármely más testrészünket edzhetjük, trenírozhatjuk. Ennek egyik elkötelezett híve a kanadai Skyelar Pollack hipnoterapeuta, író, zenész is. Zsenge kora – mindössze 22 éves! – ellenére Pollack elismert szakembernek számít Ontario államban. Elmélete szerint a légzés megfelelő alkalmazásával akár a relaxációt elősegítő – legális és illegális – szereket is elhagyhatjuk. Ehhez mindössze idő, összpontosítás, az ellazulást segítő zene, és természetesen némi akaraterő szükségeltetik.
A légzés többféleképpen történhet, de legjobb, ha az orrunkon keresztül szívjuk be, majd a szánkon át fújjuk ki a levegőt. Találjunk egy olyan pozíciót, ami számunkra kényelmes: ez lehet fekvő vagy akár ülő helyzet is. Keressünk egy pontot magunk előtt, amit végig fixírozhatunk. Ütemesen és egyenletesen vegyünk három mély lélegzetet, majd ezt az ütemet a relaxáció alatt végig tartsuk. A harmadik kifújásnál lassan hunyjuk le a szemünket. Koncentráljunk az irányító hangra, és tisztítsuk ki az agyunkat – csak a lélegzetünkre figyeljünk!

Képzeljük magunkat egy kényelmes, pihentető helyre. A legkönnyebb ilyenkor olyan helyet vizualizálni, ahol korábban már jártunk, és jóléreztük magunkat. Hagyjuk, hogy a hely hangulata, illata, hangjai kitöltsék érzékeinket. Ernyesszük el magunkat.
Képzeletben vizsgáljuk át testünket a talpunktól a fejünk búbjáig. Kezdjük a lábujjainknál, aztán szép lassan érezzük, ahogy egész lényünk megtelik a friss levegővel, majd feltöltődik a lábunk, a térdünk, a gyomrunk, a törzsünk, a tüdőnk, végül a vállunk. Utóbbin keresztül a levegő szétáramlik a karunkban, végül az ujjainkban. Lassan pedig a tarkónk és az arcunk is friss levegővel telik meg.
Vezető hangunk ütemére számoljunk vissza tíztől:
Tíz: mély levegővétel, szétárad bennünk a nyugalom.
Kilenc: elménk és testünk kiürül.
Nyolc: kedvenc helyünkön vagyunk.
Hét: a bennünk felgyülemlett fájdalom minden kifújással eltávozik.
Hat: minden lélegzetvétellel pozitív energiát szívunk magunkba, minden kifújással eltávolítjuk a negatív energiákat.
Öt: egyre jobban ellazulunk.
Négy: minden gondunkat elengedjük.
Három: testünk és szellemünk kapcsolatba lép az univerzummal.
Kettő: memorizáljuk az utat, ahogy idáig eljutottunk.
Egy: frissnek és felüdültnek érezzük magunkat.

Maradjunk egy kicsit így, majd lassan – figyelve arra, hogy a légzés üteme ne változzon – kezdjük el megmozgatni a tagjainkat lábujjainktól kezdve a fejünkig. Ha úgy könnyebb, ezt is érdemes tízes ütemben végigvinni. Szemünket végig tartsuk csukva.
A legvégén, amikor úgy érezzük, felkészültünk, lassan nyissuk ki a szemünket. „Ébredés” után úgy érezzük majd, mintha kicseréltek volna minket. Ismételjük a folyamatot, ahányszor csak tudjuk. A legjobb naponta, de a mai életmód mellett már akkor is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha heti egy alkalommal tudunk időt szakítani erre.
A fentiek a klasszikus meditálás és ellazulás alappillérei. Egy ilyen gyakorlat után kipihentek és felfrissültek, jókedvűek és lélekben fiatalabbak leszünk. Orrjárataink kitisztulnak, érzékszerveink mint a vadonatújak. Az efféle „előjátékot” követően a vaporizer vagy inhalátor használata teljesen más élménnyel ajándékoz meg – ez persze nem is csoda, hiszen a tudatos és irányított légzéssel mintegy bemelegítettük a tüdőnket és a légzőjáratainkat. Ha másért nem, a pihenésért és a félórányi, órányi nyugalomért már megérte.

Megosztom...