Rendőrattak a GMM-en

A magyar rendőrség ismét bizonyította, hogy nemcsak tehetetlen, de a jogsértéstől sem riad vissza, ha politikai érdekeket kell kiszolgálnia. Legalábbis ami a rendőri vezetőket illeti, hiszen azt senki sem gondolja, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítők egyszer csak úgy döntöttek, hogy épp itt az ideje mindenkit igazoltatni.

A BRFK reméljük, hamarosan válaszol írásban feltett kérdéseinkre, melyeket a helyszínen hangoztatott „általános igazoltatással”, a személyes adatok rögzítésével, továbbá a gyanúsítás nélküli ruházat, illetve csomag átvizsgálásokkal kapcsolatban tettünk fel. (A Magyar Helsinki Bizottság állásfoglalása szerint az általános igazoltatás „azon túl, hogy nem értelmezhető, nincs is összhangban a Rendőrségi tv. vonatkozó szabályaival, amelyek értelmében az igazoltatásnak mindig kell legyen konkrét oka.”) Arról nem is beszélve, hogy ha megkérdezem a velem szemben intézkedő rendőrt, hogy mi alapján és mivel gyanúsít, kötelessége azt megmondani.

Ezt ugyan nem, de egyikük végül elmondta, hogy tudomása szerint az esti híradóban elhangzott, hogy a rendőrség a helyszínen van, de nem csinál semmit. Ezek után kaptak parancsot az intézkedésre. Ami sajnos, ismerve a hazai viszonyokat, igencsak életszerűen hangzik.

Az intézkedés alá vont fiataloknak végül csak töredéke ellen indult eljárás, aminek következménye vádemelés helyett ezúttal is nyilván elterelés lesz. Így megint olyanok kerülnek az ellátórendszerbe, akiknek semmi keresni valójuk ott! Mivel problémamentes fogyasztók! Tessék már felfogni, hogy létezik ilyen, és békén hagyni őket!

Megosztom...