Saját bőrünkön érezzük

A kenderkiállításokon járva egyre több standot töltenek meg a kenderkivonatot tartalmazó krémek, szappanok, tusfürdők és egyéb kozmetikumok. Sokan pusztán a jellegzetes illat vagy a kender iránti elköteleződésük miatt választják őket, pedig mind több tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre a bőrgyógyászatilag kedvező hatásukról. 

Ezeket már a 18. században felfedezte a nyugati orvoslás, amikor például kannabisz alapú krémeket alkalmazott a gyulladások külső kezelésére. A pontos hatásmecha-nizmus feltárása azonban még jelenleg is folyamatban van. Néhány évvel ezelőtt a Debreceni Egyetem kutatócsoportja felfedezte, hogy a CBD nevű komponens – mely az ipari és a nemesített kenderben egyaránt megtalálható – a jelenleg ismert leghatásosabb pattanásellenes szereknél is eredményesebb. Mostanra gőzerővel folynak a kannabisz bőrgyógyászati kiaknázását célzó kutatások, és sokan már az elkövetkezendő évek legfontosabb kozmetikum-alapanyagát látják benne.

A téma legújabb, összefoglaló elemzését a Coloradói Gyógyszerészeti Egyetem kutatói jegyzik. A Dr. Robert Dellavalle által vezetett csoport a rendelkezésre álló kutatásokat összevetve arra jutott, hogy a kedvező tapasztalatokat a kannabinoidok gyulladáscsökkentő hatása alapozhatja meg. Ez pedig részint ki is jelöli azokat a bőrbetegségeket, melyek esetén érdemes lehet próbálkozni a kannabinoidok használatával. Ide tartozik elsősorban a viszketéssel járó pruritus, a pikkelysömör, valamint az atópiás és a kontakt dermatitis. Kiemelnek egy vizsgálatot, melyben 21, pruritusban szenvedő felnőtt három héten keresztül naponta kétszer kente be magát kannabinoid tartalmú krémmel. A kezelés hatására nyolcuknak teljesen megszűntek a tünetei. További kutatások a melanóma kezelésében mutatták hatékonynak a kannabiszt – ez esetben nem a CBD-t, hanem a THC-t –, ami az egereken végzett vizsgálatokban csökkentette a tumor növekedésének mértékét. Igaz, itt nem külsőleges krémet alkalmaztak, ezért a tanulmány szerzői a melanóma kezelésére nem is javasolják a kannabisz alapú krémek használatát. Dr. Dellavalle figyelmeztet, hogy a jelenleg elérhető kutatások többségét állatokon végezték, és hogy az embereknél még kevés vizsgálat áll rendelkezésre ahhoz, hogy biztos kézzel választhassunk különböző kannabiszkrémeket a bőrünkre. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a bizonyítékok elég meggyőzőek ahhoz, hogy legalább a más kezelésre rosszul reagáló bőrbetegeknél kísérletezzenek a hasonló készítményekkel. „Ezek a betegségek rengeteg problémát okoznak, és közvetlen hatást gyakorolnak a betegek életminőségére” – nyilatkozta Dr. Dellavalle. „A termékeket jelenleg az interneten vásárolják meg, ezért tájékoztatnunk kell a bőrgyógyászokat és a pácienseket is a megfelelő használatukról.”

Megosztom...