Sativától Indicáig

Gyakorlatilag és jogilag a kannabisz minden fajtája – használják azt joint- vagy kötélsodrásra – Cannabis Sativa. A nemzetközi törvények – származástól függetlenül – az összes kannabiszt Cannabis Sativának tekintik. A Cannabis Sativa mellett azonban létezik még Cannabis Indica, Cannabis Ruderalis, Cannabis Afghanica is, néhányan pedig ezeket is külön fajként kezelik. Az biztos, hogy mindegyikük másképp nő, eltérően néz ki, valamint az illatuk és az ízük is különbözik.

A Cannabis Sativa Ázsiából, Amerikából és Afrikából származik. Az egyes régiók Sativáinak megvan a maguk sajátossága, de mindegyikükre igaz, hogy magasak, nyúlánk termetűek, szártagjaik hosszúak és terjedelmesek, gyökérrendszerük terebélyes, leveleik keskenyek, és beltéri termesztés során valamelyest gyérebb virágzatúak.

A Sativák hetekkel vagy akár hónapokkal később borulnak virágba, mint az Indica-fajták, ám kültéren jól termelnek, és akár 4,5 méteresek is lehetnek. Beltéren azonban a tiszta Sativa-fajták túl gyorsan nőnek, túl magasra. Némelyik három hónap alatt eléri a három métert, ez pedig okozhat némi fejtörést egy termesztőszobában. A magas növényeket egy HID-égő képtelen eredményesen megvilágítani, és mind a lámpa teljesítményéhez, mind a rendelkezésre álló térhez mért terméshozam nagyon alacsony marad.

Magas THC- és CBD-tartalmuknak köszönhetően a mexikói, kolumbiai és jamaikai fajták hatása erős, és szárnyaló, energetikus, „száguldó” betépést eredményeznek. A hatásfokot persze minimalizálhatja a néha igen alacsony THC-tartalom. A legtöbb exportált kolumbiai, mexikói thai és jamaikai növényt már életük során rosszul kezelik, szárításkor és becsomagoláskor pedig tovább rongálják. Az efféle durva bánásmód a THC-tartalom gyors csökkenéséhez vezet.
A dél-afrikai fű rendkívül változatos: erős és gyenge hatású, kis- és nagynövésű, bokros vagy nyúlánk is lehet. A legismertebb dél-afrikai fajta, a hírhedt Durban Poison például intenzíven virágzik, sápadtzöld színű gubóit korán termeli.
A thai, a vietnami, a laoszi, a kambodzsai és a nepáli, azaz az ázsiai fajták változatos hatással és különféle növekedési tulajdonsággal rendelkeznek. A thai vagy az ebből a régióból származó egyéb Sativák THC-tartalma magas, ám lassan érnek be, s a beltéri termesztés esetükben a legnehezebb. A virágzást követően körülbelül négy hónapig a thai fajták burjánzó ágaikon könnyed, finom gubókat termelnek. Velük együtt a vietnami, kambodzsai és laoszi Sativák hajlamosak hermafroditává válni.

A Cannabis Indica

Pakisztán és India környékéről származik. A beltéri termesztők és nemesítők az Indicát zömök, bokros növekedése, sűrű gyökérrendszere, szilárd szárai, széles levelei, valamint tömör és kövér, THC-ban gazdag virágai miatt becsülik. Lombozata sötétzöld, de néhány fajta levelei a gubók mentén piros vagy lila színűvé változnak. Ugyanígy a rövid, kezdetben fehéres termők is pirosas, lilás színbe öltöznek.
Az Indica-fajták CBD- és THC-tartalma általában magasabb, ezért elfüstölve nehéz, cselekvőképtelen, úgymond „fejre-állító” hatást váltanak ki. A betépés lehet kellemesen intenzív és kábító is. Néhány Indica egyedi, leginkább macskavizelethez hasonló szagáról ismerhető fel, a többinek azonban édeskés, egzotikus illata van. Az erősen gyantás növények az esetek többségében remekül ellenállnak a kártevőknek és a gombáknak.

A Cannabis Ruderalis

az 1980-as évek elején a Seed Bank révén került Közép-Európából Amszterdamba azzal a céllal, hogy tovább folytassák a fajtanemesítést. A C. Ruderalis alacsony, gyomos, bozótos növény, rendkívül alacsony THC-tartalommal. A virágzási szakasz nem függ a fényciklus változásától, és alig néhány hét növekedés után elkezdődik. A Cannabis Ruderalist néha összetévesztik az erősebb Indicákkal, de a tiszta Ruderalis valójában csapnivaló ganja. Előbb fájdul meg tőle az ember feje, mintsem hogy betépne! Mostanra néhány nemesítőnek sikerült kereszteznie a korán virágzó C. Ruderalist más, szintén korán virágzó Sativa-, Indica- és Afghanica-génekkel.

A Cannabis Afghanica

a mai Afganisztán környékéről származik. A növény viszonylag alacsony – az 1,8 métert is csak ritkán éri el –, emellett egyedi, széles, sötétzöld leveleiről ismerhető fel. Az Afghanicára jellemzőek még a sűrű ágak, illetve a rövid szártagok, amelyek általában hosszú levélnyéllel (petiole) rendelkeznek. A leginkább hasisnövényként termesztett fajták magas kannabinoidtartalmuk miatt váltak híressé. A holland, angol, kanadai, francia és svájci magnemesítők, illetve legális magkereskedő cégek robbanásszerű növekedésének hála még soha ennyiféle kannabiszfajta nem létezett a világon. A legkedveltebbek általában az eddig tárgyalt fajták keresztezéséből születnek, de persze sok magfajta csak egyféle gént hordoz.

A mag

a növény összes genetikus tulajdonságát tartalmazza. Ez a génállomány határozza meg a növény méretét, ellenálló képességét a kártevőkkel és a betegségekkel szemben, valamint gyökerének, szárának, leveleinek és virágainak termelékenységét. A mag genetikai felépítése szabja meg azt is, hogy miként növekszik majd a növény mesterséges vagy természetes fény alatt, illetve hogy mekkora mennyiségben állít elő kannabinoidokat. A megfelelő gondoskodásban részesített erős, egészséges szülők kiváló magokat teremnek, amelyek aztán szépen csíráznak. Az erős magok pedig egészséges növényeknek adnak életet, amikről komoly termés aratható le. Néhány mag külső héja (védőburka) soha nem zár megfelelően, ennek következtében pedig nedvesség és levegő szivároghat a belsejébe. Az efféle áthatolható magok vonzzák a betegségeket és a kártevőket. Éretlenek, fehérek, törékenyek – nem elég erősek ahhoz, hogy megindítsák a növekedést. Általában elmondható, hogy az a termesztő, aki szert tesz egy jó minőségű tízmagos tasakra valamelyik neves magkereskedő cégtől, egyszerre kezdi csíráztatni. Miután kicsíráztak, gondosan elülteti őket, és felneveli a növényeket. A tíz mag közül néhány hímivarú növénynek ad hajtást, egypár gyenge lesz közülük, és nagyjából csak két vagy három magból fejlődik erős „szuperwoman”. S ebből a két-három növényből is csak egy rendelkezik majd kimagasló terméshozammal és potenciállal. Ezt a növényt válasszuk a végtelen sok klón anyanövényének. A legjobb csírázóképességgel az érett magok rendelkeznek, azok, amelyek kemények, színük a bézstől a sötétbarnáig terjed, valamint pöttyösek és tarkák. A puha, fakó vagy éppen zöld magok általában éretlenek. Felesleges foglalkozni velük, hiszen ha nagy nehezen ki is csíráznak, beteges növénynek adnak életet.