Svájc: a kannabiszra nem vethető ki a dohánytermékadó

A kannabisz szabályozása tekintetében nagyobb a szabadság az Unión kívül. Svájc nem csak azt érte el, hogy a legfeljebb 1% THC-tartalmú kendervirágzat a nagyobb üzletláncokban elérhető legyen, de a bíróság azt is kimondta, hogy ez nem minősül dohányhelyettesítő terméknek, így azok adója sem vonatkozik rá. A Szövetségi Közigazgatási Bíróság egy évvel korábban még azt mondta ki, hogy a legális kannabiszvirágzatot a vágott dohányhoz hasonlóan kell kezelni és adóztatni. Miután ezt az ítéletet megtámadták, a Szövetségi Bíróság megvizsgálta a kérdést. Megállapításuk szerint a felperesek nem forgalmazták a virágzatot dohánytermékként. Ráadásul a vásárlók kifejezetten a jótékony egészségügyi hatások miatt keresték a virágzatot, ami a dohányról aligha mondható el. A Bíróság emellett hivatkozott az Addiction Switzerland nemrég megjelent tanulmányára, amely szerint a CBD tartalmú termékeket – legyen az olaj vagy virágzat – olyan betegségtünetek enyhítésére fogyasztják, mint a reuma, az ízületi betegségek vagy az izomfájdalmak. Ráadásul a kannabiszvirágzat magasabb ára is valószínűtlenné teszi, hogy dohánypótlékként térjenek rá át. Mindezek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy függetlenül attól, hogy cigarettába tekerve is szívható, a kannabiszvirágzat olyan különleges tulajdonságokkal rendelkezik, hogy nem kezelhető dohányt helyettesítő termékként. Ennek megfelelően pedig nem terjeszthető ki rá a dohány adóztatásáról szóló törvény. Az ítélet azért is kifejezetten fontos, mert nagyrészt a kannabisz gyógyászati hatásaira hivatkozva mondja ki, hogy különb a dohánynál és használata egészen más funkciókat tölt be. A bíróság helyén kezelte az alacsony THC-tartalmat is, így az érvelésben fel sem merült a bódító hatás és a függőség kérdése. Ezt a megközelítést akár az Európai Unió is magáévá tehetné.

Megosztom...