Szemléletváltás kell

Középpontban a felelős emberrel lehet más

Hogy lehet-e más a politika, mint amit hosszú évek óta tapasztalunk, azt nem tudjuk, és nem is mi fogjuk megmondani, szándék mindenesetre mutatkozik arra, hogy a rendszerváltó, magát mára bebetonozó politikai elit hatalma legalább erodálódjon, és a jelenlegi hatalomgyakorlási technikák helyett egy, a valóságban is a választók képviseletén alapuló struktúra jelenjen meg. A satus quóba éket verni sem könnyű – bár ez úgy néz ki, sikerülhet az LMP-nek –, de hogy egy fecske csinál-e nyarat Magyarországon, arról Schiffer Andrással, a párt szóvivőjével beszélgettünk. Vigyázat, politikai interjú!

Cannabis Kultusz: Nem túl erős kampánnyal, várakozáson felül teljesítettetek az EP-választáson. Számítottatok erre az eredményre?
Schiffer András: A kampányunk annyira volt erős, amennyit az erőforrásaink megengedtek. Személy szerint számítottam a jó eredményre, sőt titkon reménykedtem, hogy akár öt százalékot is el tudunk érni. A hivatalos várakozás olyan eredmény volt, amivel felkerülünk a politikai térképre. Ez sikerült. Most az a feladat, hogy ezt a politikai térképet az LMP átrajzolja. Bizakodásra ad okot, hogy azokban a szavazókörökben, ahol erősebb kampány folyt, és az ismertségünk nagyobb az átlagosnál, az eredmény rendre öt százalék feletti volt.

CK: Hogyan lehet pénz nélkül kampányolni?
SA: Olcsó eszközökkel. Próbáltunk kevés pénzből olyan üzenethordozókat használni, melyek a bekerülési értékükhöz képest nagy hatásfokúak. Ilyen volt a matricázás, a kampányújság, a különböző performance-ok, melyek korábban is nagy jelentőséggel bírtak az LMP megszólalásaiban, illetve az olyan sajtóhírek, amik átlépik az ingerküszöböt, és témájuk komoly közérdeklődésre tart számot.

CK: Az LMP klasszikus alulról jövő kezdeményezés, mely úgy tűnik, párttá alakulva szeretné megtartani mozgalmi jellegét. Mennyire van létjogosultsága ennek a nagypolitikában? Egy platformra hozható egyáltalán a két dolog?
SA: Épp az a feladatunk és egyben felelősségünk, hogy bizonyítsuk a magyar emberek előtt, hogy a közpolitika, a pártpolitika nem ördögtől való, és nem csak egyféle lehet. Vissza lehet és kell perelnünk a kompetenciánkat a közügyek intézésében. Ha és amennyiben az LMP nem tudna megragadni a politikai térképen, az azzal a sajnálatos következménnyel járna, hogy az emberekben rögzülne: hogy a viszonyok megváltoztathatatlanok, mozdulatlanok. Ellenben ha sikeres – és eddig sikeres volt –, vissza tudja adni a reményt, miszerint nem kell beletörődnünk abba, hogy a politika természete már csak olyan, hogy az emberek háta mögött tisztességtelen játszmák sora zajlik.

CK: Ehhez – így fogalmaztok – új emberek, hiteles arcok kellenek. De mivel hitelesítitek magatokat, mitől hiteles valaki, és főleg mitől nem? Vannak averzióim.
SA: Nekem nincsenek, és nem is azt jelenti, hogy kizárólag olyanok vannak köztünk, akik soha nem voltunk pártnak tagjai. Vannak páran a választmányban is, akik, ha nem is első vonalban, de megfordultak már a közigazgatás vagy a pártpolitika különböző szegmenseiben. Viszont kizárólag olyanokat fogadunk magunk közé, akik nem részesei annak, hogy idáig züllött a magyar politika. Akik a különböző minisztériumok grádicsait végigjárták, főleg szakpolitikusok, döntően tisztességes emberek, sőt épp ezért gyakran ki is kényszerültek az apparátusból. Nem hiszem, hogy bárkire szégyenbélyeget lehetne vagy kéne rásütni. Amikor azt mondjuk, hiteles emberek, azokra gondolunk, akár döntéshozók, szakértők vagy aktivisták, akik korábban társadalmi mozgalmakban, tudományos pályán vagy akár a közigazgatásban bizonyítottak. A tagsághoz három ajánlás kell, de lehetőségük van a tagoknak megvétózni azt. Mindenkinek számot kell adnia, hogy a megelőző években hol milyen szervezetekben fordult meg, főleg ha az indult választáson.

CK: Akár vagyonnyilatkozatot is kértek?
SA: Nem kérünk, de vannak arra is megfelelő technikák, hogy meggátoljuk az inváziót egy másik szervezetből, vagy hogy gazdasági érdekcsoportok által támogatott emberek kerüljenek a soraink közé.

CK: Sokan sejtenek a háttérben egy-két pénzeszsákot, várva a színrelépés lehetőségét!
SA: Politikai paranoiával nem kívánunk foglalkozni, mert elviszi az energiáinkat. Vannak világosan lefektetett etikai szabályaink. Olyan pártot már csináltak ebben az országban, amit kevesen támogatnak sok pénzzel, mi olyat szeretnénk, amit sokan támogatnak kevés pénzzel. Ezért nem engedjük, hogy egy-egy befektetői kör „részesedést” szerezzen az LMP-ben. Pont azért szerveztünk pártot, hogy a pártpolitika újra a demokratikus állampolgári részvétel alapvető fóruma legyen, ne pedig tőkeerő függvénye.

CK: Fontos kampányelem volt a tiszta kezek programja. Hogyan lehet a politikát megtisztítani az előbb említett jelenségtől?
SA: Az LMP még a társadalmi kezdeményezés létszakaszában, tavaly novemberben nyilvánosságra hozta antikorrupciós 12 pontját, mely komplex intézkedéscsomagot tartalmaz arra, hogyan lehet hathatósan fellépni a közélet tisztátalansága ellen. Ebben a legfontosabb cél, hogy az átláthatóságot kell érzékelhetően növelni. Abban hiszünk, hogy a kellő informáltságra alapozott állampolgári részvétel a leghatékonyabb fegyver a korrupcióval szemben.

CK: A jelenlegi politikai struktúrában mennyi idő alatt és milyen eszközökkel lehet ezt elérni?
SA: Nem vagyok jós, nem tudom, meny¬nyi idő. Pontosan azért szeretnénk bekerülni az Országgyűlésbe 2010-ben, mert meggyőződésünk, hogy egy új szereplő, aki a jogállami kereteket nemcsak tiszteletben tartja, de védelmezi is, megbonthatja azt az összekacsintós politikát, ami a tisztességtelenséget felszínen tartja. Egy új, a rendszerváltó elittől független erő a döntéshozók asztalára tehet olyan javaslatokat is, melyeket most be sem terjesztenek, mert senkit nem érdekel.

CK: Lesz olyan nem független képviselő, aki támogat majd, mikor százezret kell befizetnie a pártkasszába, ha a frakciója ellen szavaz?
SA: A parlamenti politika nem ilyen lineárisan működik. Ha előterjesztünk egy javaslatot, amire nehéz nemet mondani, akkor egész biztos, hogy lesznek szövetségesek, az adott pártpolitikai csillagállástól függetlenül. A lényeg, hogy legyen végre valaki, aki ki meri tenni az asztalra, hogy a közbeszerzésekből száműzzük azokat a cégeket, melyeknek a céghálója nem teljesen átlátható. Kizárt, hogy erre a többi szereplő nemet mondjon. Ezt nem vállalhatja fel a választói előtt. Abban hiszek, hogy olyan helyzetbe kell és lehet hozni a nagy pártokat, amiben legalább az egyik oldal nem mondhat nemet.

CK: Úgy néz ki, a Fidesz részéről pozitív a fogadtatás, a zöldélénkítésre már rá is épültek. Mi ez a program, és milyen konkrét eszközökkel operál?
SA: A zöld New Dealt tavaly ősszel az alakuló Obama-kormányzat, aztán az ír kormány, majd az Európai Zöld Párt is zászlajára tűzte, és ötmillió új, zöld munkahely megteremtését célozza. A 30-as évek New Dealjéhez hasonlóan az állami költségvetés saját zsebből finanszíroz olyan élénkítő beruházásokat, munkahelyteremtő programokat, melyek be tudják indítani a gazdaság motorját. Azt mondja, hogy ne egyszerűen a válságot kezeljük, hanem a jövőbe ruházzunk be, tehát ha már élénkíteni kell, az erőforrásokat olyan pontokra allokáljuk, olyan munkahelyeket teremtsünk, ahol nincsenek kedvezőtlen szociális externáliák, sőt kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a világ fejlődése fenntartható pályára álljon. Nálunk nincs saját forrás, nem tudunk saját zsebből ilyen beruházásokat finanszírozni, ezért a februárban nyilvánosságra hozott „zöld költségvetési élénkítés” szerényebb ambíciójú. Állítjuk, hogy a költségvetés 700 milliárd forintos átrendezésével megoldható, hogy épületfelújítási programokba és a megújuló energiaforrások hatékonyabb kihasználásába fektessen az állam. Ez egyrészt munkahelyeket teremt, másrészt áttételesen csökkenti az ország energiafüggőségét – és hosszú távon az energiapolitika sarokpontja épp a takarékosság –, harmadrészt a családok kasszáját is kíméli.

CK: Hogyan fogadták a javaslatot a pártok, van egyáltalán kommunikáció a többiekkel? A Fidesz már zöld Széchenyi Tervről beszél.
SA: Nincs kommunikáció, és nem is keresünk együttműködést egyik parlamenti párttal sem. Azt látjuk, hogy időről időre egyik-másik oldal előjön a zöldre festési programmal. Mindig próbálkoznak, de nem kétséges, mi lesz az eredménye. A Fidesznek is ismerjük az energiapolitikai húzásait, ami köszönő viszonyban sincs a zöld Széchenyi Tervvel. Annak persze örülünk, minden pártpolitikai érdek nélkül, ha ezek a gondolatok más szereplők által is megfogalmazódnak és gyökeret vernek, de az őszinteségében kételkedünk. Egészen a parlamenti választás lezárásáig nincs dolgunk más pártokkal, és szövetségre a későbbiekben sem akarunk lépni. Ha bekerülünk a parlamentbe, konkrét ügyekben, konkrét programok mentén fogunk együtt szavazni egyikkel-másikkal, attól függetlenül, minek címkézi fel magát, illetve hogy kormányzó-e vagy ellenzéki éppen.

CK: A cél tehát megmutatni az ajtókat, de a 700 milliárdot majd csak elő kell varázsolnia valakinek.
SA: Ez így van, de nekünk most az a feladatunk, hogy ezt az ökopolitikai alternatívát bemutassuk. Azért kezdtünk bele, mert úgy látjuk, hogy a jelenlegi porondon egyik párt programja és gyakorlata sincs még köszönő viszonyban sem azzal a fenntarthatósági, igazságossági, állampolgári részvételen alapuló politikával, amit az LMP képvisel.

CK: Ráadásul elkötelezettek a különböző lobbiknak, legyen szó akár építőiparról, akár élelmiszer-kereskedelemről. Ezzel kapcsolatban is fontos és új irányokat fogalmaztatok meg.
SA: Azt látom, hogy az emberekben elég nagy az elszántság arra, hogy kikényszerítsék: a politikai döntéseket ne különböző gazdasági érdekcsoportok mondják tollba, mint ahogy azt a sukorói (Velencei-tó környéke – A Szerk.) megaberuházás kapcsán láthattuk. Megengedhetetlen, hogy bemennek az Országház Nándorfejérvári Termébe, és gyakorlatilag tollba mondják az akkori és a jelenlegi miniszterelnöknek, mire van szükségük, de az is, hogy a kormány milliárdokkal tömje a multik zsebét, vagy épp munkahelyteremtésről szónokoljon olyan kistérségekben, ahol alig van munkanélküliség. Határozott gazdaságpolitikai szemléletváltás kell. Az állami erőforrások jelentős része megy különböző cégek, nagybefektetői csoportok támogatására, ami nagy mértékben hozzájárul a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor mai vergődéséhez.

CK: Kardos-Horváth János – aki EP-képviselőjelölt nálatok – kérdezi beljebb, miért kell importálni egy kerti homokozót, ha itthon fa is van, homok is, meg asztalos is?
SA: A kérdés jogos. Olyan gazdasági környezetet kell kialakítani, ami bátorítja, sőt helyzetbe hozza a helyi termelőket, helyi értékesítőket. Erről a szemléletváltásról beszéltem. Meggyőződésünk, ha az állami gazdaságpolitika nagyobb mértékben támaszkodik a kkv-szektorra, azzal egyszerre növeli a társadalmi mobilitást, csökkenti a környezeti ártalmakat és a szakadékot a társadalmi csoportok között. Így fenntarthatóbb világot hagyunk az utódokra.

CK: Az életünk nagyon eltávolodott a természettől, én nem látom az igényt a visszatérésre. Hogyan lehet megértetni valakivel, hogy ne mástól várja a megoldást, még ha tudja is, hogy mi történik az erdőkkel, a folyókkal stb.?
SA: Az LMP-nek meggyőződése hogy számolnunk kell a természeti erőforrások kimerülésével és azzal, hogy a gazdasági paradigma, amiben a világ halad, nemcsak a természeti, de a kulturális erőforrásokat is felőrli. Ezért kell olyan megoldásokat találni a közpolitika teljes spektrumán, ami a természeti és kulturális sokszínűséget megőrzi. Nemcsak mert ettől lesz élhető utódaink élete fizikai értelemben is, hanem mert szükség van azokra a kulturális mintázatokra, amiket egyébként csak a természettel nagyon szoros kapcsolatban élő ember tud reprodukálni, csak a szervesen fejlődő helyi közösségek tudnak megtartani és átadni a következő generációknak. Ezzel együtt óvakodnék attól, hogy azt mondjam: az egyetlen út az, amit mi képviselünk, sőt tiszteletben tartom, ha másnak a világ folyásáról más a meggyőződése. Mi fenntarthatósági szemléletváltást szeretnénk az energiapolitikában, a közlekedéspolitikában, a vidékfejlesztésben, de említhetném a környezeti nevelést is, ami át kéne hassa az egész közoktatást. Gondolkodásunk középpontjában a tágabb értelemben vett biológiai környezet sorsáért felelős ember áll. Azt szeretnénk, hogy minél több ember legyen az országban, aki felelősséget érez a társadalom egészéért.

CK: És ezért mondjuk járjon kevesebbet autóval?
SA: Például. Ez a saját életmódban végrehajtható változásokat, szemléletváltást is jelenti, a helyzet kulcsa mégis, ha az emberek felhagynak azzal az apatikus személettel, ami jellemzi az országot. Ha a tehetségüknél, tudásuknál fogva felelős emberek nem az egyéni túlélési stratégiákat választják, hanem úgy döntenek, hogy érdemes cselekedni, csatlakozni közösségekhez, mozgalmakhoz, meg fog változni a politikai környezet is Magyarországon.

CK: A marihuánafogyasztók, vagy akik nem fogyasztók ugyan, de megfelelően differenciáltan képesek kezelni a kérdést, mintha fogékonyabbak lennének erre, sőt életvezetésük gyakran hasonló szemléleten alapul. Tudatosabbak, odafigyelnek a környezetükre, bringával járnak, vegetáriánusok. Véleményed szerint mi ennek az oka?
SA: Nemcsak az LMP-nek, de az európai ökológiai pártoknak is fontos célcsoportja az a többnyire fiatalokból álló közösség, amely a különböző alternatív életmódokra, megoldásokra, posztmateriális értékekre, globális problémákra nyitott. Kritikusan szemléli a jelenlegi globális gazdasági és ökológiai folyamatokat, és elkötelezett az emberi méltóság mellett. Amellett, hogy a saját életvitelében is keresi, sőt beépíti az új megoldásokat, fontosnak tartja, hogy a politikában az emberi méltóság, az emberi jogok védelme mint egy kiemelt alkotmányos cél érvényesüljön.

CK: Ez lehet az oka, hogy a nyugat-európai zöldek hagyományosan dekriminalizációpártiak?
SA: Az Európai Zöld Párt tagpártjai között sincs azért minden közpolitikai kérdésben teljes egyetértés, és eltérőek a különböző országok ökopártjainak kulturális gyökerei, hagyományai is. A német vagy francia zöldmozgalomnak szerves kapcsolódása van a 68-as újbaloldali mozgalmakhoz, ami értelemszerűen Kelet-Európában és hazánkban is fogalmilag kizárt. Az LMP-nek ettől nem függetlenül még nincs konszenzusos álláspontja drogpolitikai kérdésekben, de az országgyűlési választási kampány kezdetére, más közpolitikai kérdésekhez hasonlóan, lesz. Ugyanakkor nem szabad megkerülni azt a kérdést, hogy nálunk, sajnálatos módon sok egyéb szimbolikus téma mellett, a drogliberalizáció is egy vallásháborús diskurzusba került, így azzal kell számolni, hogy azon árok mentén osztja meg végletesen a társadalmat és idéz elő kommunikálhatatlan álláspontokat, amely árkot az LMP éppen meghaladni kíván. Az a küldetésünk, hogy egy olyan politikai erőt építsünk a jelenlegi szekértáborok mellé, amelyik túl tud lépni a hideg polgárháborún, aminek gyökerei egyébként az ország 20. századi traumáira, kibeszéletlen szenvedéstörténeteire vezethetők vissza. Ha valami nagyon fontos, akkor az, hogy a drogkérdésben is legyen egy, az aktuális pártpolitikai érdekektől és taktikázástól mentes kibeszélés, és egymás álláspontjára nyitott diskurzus induljon. Nyilvánvalónak látszik, hogy az LMP-nek olyan álláspontja lesz, amely nem fog visszanyúlni a 2003 előtti drogpolitikához, és a büntetőjogi megoldások helyett például az ártalomcsökkentést fogja előtérbe helyezni.

CK: Fontos elem, de nem oldja fel a jelenlegi állapot tarthatatlanságát, miszerint a fogyasztó választhat: bűnöző vagy beteg?
SA: Én nem gondolom, hogy a fogyasztók bűnözők lennének, ugyanakkor nincs szándékomban megelőlegezni az LMP-n belüli vitafolyamat végeredményét. Párton belül is sokan sokfélét gondolnak a drogliberalizáció kérdéséről, konszenzusos álláspont lesz, de hogy pontosan mi, azt nem tudom. A főbb cölöpöket lehet látni: nem nyúlunk vissza a korábbi drogpolitikához, nem szimpatikus számunkra, ha tizenéves gyerekeket bilincsbe vernek, jegyzem meg, az sem, ha ugyanezeknek a fiataloknak kábítószert árulnak. Aki pártot szervez, azzal kell számolnia, hogy a közpolitika minden kérdésében a saját álláspontja nyilván nem érvényesülhet. Egy párt minden alkotmányos demokráciában különböző értékrendű egyének, csoportok, áramlatok egyfajta aggregátuma. Amikor eldöntöttük, hogy melyek azok a kérdések, amikre pártot szervezünk, a lajstromba nem kerültek bele olyan szimbolikus témák, melyek az elmúlt években szétfeszítették a magyar közéletet. Az a missziónk, hogy túllépjünk az állóháborún, azon a bal-jobb dichotómián, amit lassan húsz éve a kölcsönös paranoia és különböző 20. századi árnyaktól való félelem tart fenn. Sajnálatos, hogy a droglegalizáció kérdése is e félelemkeltő, paranoid diskurzus tárgya. Fontosnak tartom, hogy legyen kimunkált álláspontunk, de nem gondolom, hogy ebben a kérdésben akár párton belül egymásnak kéne feszülnünk.

CK: A kampányban próbáltak benneteket füves pártként beállítani. Ez már a nagypolitika íze volt?
SA: Sokféle bélyeget sütnek ránk ma is, a szélsőjobb egyéb jelzői mellett ez is szerepelt, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Én magam életemben nemhogy füves cigit, még cigarettát se szívtam. De tőlem mindenki nevezhet annak, aminek akar. Ez a pártpolitikai küzdelem velejárója. A másik oldalról – olyanoktól, akiknek lett volna lehetőségük kormányzati pozícióban bizonyítani a droglegalizáció iránti elkötelezettségüket – szintén indult hasonlóan nemtelen lejárató kampány, melyben épp azt olvasták a fejünkre, hogy gyávák és megalkuvók vagyunk ebben a kérdésben. Pusztán azért, mert nem gondoltuk, hogy ma és főként egy EP-választási kampányban ez lenne a legfontosabb kérdés. Lesz drogpolitikai álláspontunk, de füves párt nem vagyunk, és alaptalan az is, hogy taktikázásból nem vallunk színt. Morális döntés volt részünkről, hogy környezetpolitikai, gazdaságélénkítési és antikorrupciós kérdésekben hamarabb született álláspont. Tudom, hogy az emberi jogokra érzékeny, liberális gondolkodású, jórészt fiatal célcsoportban is sokan vannak, akik nem kizárólag a drogkérdést látják fontos, megoldandó problémának a világon.

CK: Sokan megelégednének már azzal is, ha nem a pártpolitika határozná meg a szakmai döntéseket.
SA: Olyan nyugodt morális vitára van szükség, ami előítéletektől mentes, és a különböző kulturális felfogásokat megpróbálja közelíteni egymáshoz. Iszonyatos károkat okoz az érintett társadalmi csoportoknak, hogy napi politikai pergőtűz alá helyezték ezeket a nyilvánvalóan szakmai döntéshozatalt igénylő kérdéseket. Persze értem a politikai racionalitást, de ettől függetlenül szükséges, hogy ebben a kérdésben is egy nyitott és egymás érzéseire, gondolataira reflektáló társadalmi vita bontakozzon ki.

CK: Az LMP biztos képes meghaladni a jelenleg uralkodó szemléletet, de vajon a politikus és az egyes ember is képes arra, hogy saját érdekein felülemelkedve változtasson a hozzáállásán akár a drogpolitikához, akár a környezetvédelemhez, és beszélhetnénk a fogyasztási vagy közlekedési szokásainkról is?
SA: Úgy vélem, hogy a 20. században elég társadalmi trauma, környezeti katasztrófa és egyéb kataklizma érte az emberiséget ahhoz, hogy erre a szemléletváltásra képes legyen, és tudatosabban, felelősebben vegyen részt további sorsának alakításában, akár Magyarországot, akár a világ egészét nézzük.

/Az interjú elérhető az LMP honlapján is/