Szorul a hurok a DEA körül

A DEA számításai szerint rács mögé helyezésével enyhülhetnek valamelyest a kanadai drogliberalizációs mozgalmak, ám úgy tűnik, nem lesz igazuk. Tudniillik az USA északi és déli szomszédjában is egyre erőteljesebbek a drogellenes háború felszámolását sürgető hangok.

Kanadában Keith Martin, az ottani liberális párt tagja nemrégiben a dekriminalizáció mellett foglalt állást egy, a The Mark oldalára írt cikkében. Véleménye szerint a Vancouver utcáin tomboló erőszak írmagja az illegális drogkereskedelem, miközben a tiltó drogpolitika tovább szítja a feszültségeket. A kanadai politikus cikkében a már jól ismert érveket fejtegeti: jelen pillanatban a szervezett bűnözői csoportok fölözik le a hatalmas hasznot, az ellenük folytatott szélmalomharc árát pedig a társadalomnak kell megfizetnie.
Célszerűbb lenne – írja Martin, ha a problémás szerhasználatot egészségügyi, nem pedig jogi problémaként kezelnék, ám ehhez Kanada határain belül rendezni kell a drogok iránti kereslet ügyét. Ha a harminc gramm marihuánát birtoklókat és maximum két tő kendert nevelőket csupán pénzbírsággal büntetnék, elkerülhetők lennének a hosszadalmas és költséges bírósági eljárások, a felszabadult összeget ártalomcsökkentő és megelőző programokra lehetne fordítani, ráadásul gyengülne a kapocs a szervezett bűnözői körök és a felhasználók között. Martin cikkében példaként említi a vancouveri NAOMI-programot, amelyben a súlyos ópiátfüggők orvosi felügyelet mellett juthatnak heroinhoz, miközben olyan kezelésben részesülnek, amely segíti őket visszatérni a normális kerékvágásba.

Kissé meglepő módon az USA-tól (és a DEA-tól) délre is a dekriminalizáció oldalára látszik billenni a drogpolitikai mérleg. Mexikó vezetőinek már évtizedek óta komoly fejtörést okoz a drogkartellek felszámolása, mostanra azonban Felipe Calderón, a 2006-ban megválasztott elnök is belátta, hogy a fogyasztók üldözése nem vezet előre. Éppen ezért fontolgatja, hogy törvénybe kéne iktatni az alkalmi fogyasztók és a nagy tételben kereskedő bűnözők megkülönböztetését, s ez utóbbi csoportra koncentrálva talán némi eredménnyel is járna a szűnni nem akaró drogellenes háború. Miközben a média figyelmét a sertésinfluenza kötötte le, zárt ajtók mögött lezajlottak a törvénymódosítással kapcsolatos egyeztetések, s elkészült az indítvány is, amely állítólag már csak Calderón aláírására vár.
Ha a dokumentumra rákerül a szignó, a mediterrán országban öt gramm marihuánát lehetne súlyosabb büntetés nélkül birtokolni, de az enyhítés meghatározott mennyiségekkel a kokainra, az amfetaminra és a heroinra is vonatkozna.

Az ügy érdekessége, hogy hasonló dekriminalizációs törekvésre már 2006-ban, Calderón megválasztása előtt is sor került, ám az akkori elnök az Egyesült Államok (ki más?) nyomására nem írta alá a törvényjavaslatot. Ezúttal azonban némi bizakodásra adhat okot, hogy az ellenzéki szociáldemokrata párt körében is kedvező fogadtatásra talált a javaslat, így Calderónnak nem egyedül kell szembenéznie az egyre többek számára érthetetlen amerikai drogpolitika értelmetlen törekvéseivel.

Lapzárta után érkezett a hír:
Calderón aláírta a dokumentumot! Ezzel törvényi erőre emelkedett a csekély mennyiségű drogok birtoklásának dekriminalizációja Mexikóban!