Elég a szavakból!

Eleget beszéltek már, a kannabisz közösség cselekvést szeretne látni! – fogalmaztak a felvonulók az idei berlini kenderparádén, és a látogatók Európa egyik legnagyobb kendervásárán a berlini Mary Jane-en. Talán ennek is köszönhető, hogy a szociáldemokrata-zöld-liberális német kormány a legalizálási folyamat újabb lépéseit jelentette be a „Kannabisz – első a biztonság” című tartalmas és elég hosszú konzultációs folyamat lezárását követően.

Bővebben

Sprint vagy maraton?

A tavaly ősszel megalakult új német szövetségi kormány engedélyt adott a koalíciós megállapodásban a kannabisz legalizálására. Egyelőre azonban az SPD (Német Szociáldemokrata Párt), a Zöldek és az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) nem mozdul, törvényalkotási tevékenység sem észlelhető. Az Egészségügyi Minisztériumot jelenleg teljes mértékben lefoglalja a koronajárvány. Továbbra is nagy kérdés tehát, hogy a kannabisz legalizáció egy sprint vagy egy maratonfutás lesz Németországban.

Bővebben

Hosszú az út felfelé

Márkus Józsefet, a Cannabis For Life alapítóját korábbi interjúnkból már ismerheted. Most a Medijuana sportszakmai referenseként indít cikksorozatot az egészségtudatosságról, a sportokról és mindebben a kannabisz szerepéről. Az első részben, személyes történetét olvashatod.

Bővebben

Teljes dekriminalizáció jöhet az USA-ban

Az Amerikai Képviselőház szavazását követően szövetségi szinten minősíthetik át szabálysértéssé a marihuánához kapcsolódó, alacsony szintű vétségeket. Míg decemberben úgy tűnt, hogy a mutatvány elbukhat a republikánus többségű szenátuson, a januári fejlemény tükrében már jóval nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a változás tényleg bekövetkezik.

Bővebben

Full dekriminalizációt, mindenhol!

A minden tagállamra érvényes kábítószer-egyezmények nem írják elő a droghasználat büntetését, mégis ez a bevett gyakorlat a legtöbb országban. A problémára nem más, mint az egyezményeket létrehozó ENSZ raportőre világított rá, aki azt kéri, hogy mindenki lassítson le egy kicsit, és a kormányok szálljanak le végre a drogfogyasztókról.

Bővebben

A tilalom hét főbűne

Miközben Amerika lassan kezd felocsúdni a drogháborús delíriumból, az európai politikusok nagy része még mindig a szigorú büntetésektől reméli a droghasználat visszaszorulását. Ezúttal egy brit orvos világított rá a drogtilalom fő hátulütőire, melyek gyakran nagyobb ártalmat okoznak, mint amekkorát megelőznek.

Bővebben

Dekriminalizációra szólít fel a WHO

Megszokhattuk, hogy időről időre több politikus, szakértő és kutatóintézet emeli fel a hangját a droghasználók büntetése ellen. Most azonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tette ezt, melynek ENSZ-intézményként mindig is nagy beleszólása és befolyása volt a globális drogpolitika alakulására, így aligha lehet szó nélkül elmenni az indítványuk mellett.

Bővebben