Még mindig nem halálos

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) publikálta a 2017-es nemzetközi kábítószer-jelentését, amely 2015-ös felmérések alapján tartalmaz statisztikákat a világ minden tájáról. A jelentés megállapítja, hogy a kannabisz változatlanul a legelterjedtebb és legtöbbet lefoglalt kábítószer. Ennek dacára a UNODC 2015-ben – a korábbi évekhez hasonlóan – nulla számú halálos kannabisz-túladagolást jelentett.

Bővebben

Dohánnyal keverve

Májusban publikálták a bolygónk droghasználati szokásait elemző Global Drug Survey friss eredményeit, amiből ismét kiderült, mi a nagy különbség a tengerentúli és az Öreg Kontinens szmókerei között: amíg ők cigiben is tisztán fogyasztják, addig mi előszeretettel keverjük dohánnyal a gandzsát. A tudomány próbálja megmagyarázni, hogy vajon miért ragaszkodunk a nyilvánvalóan egészségtelen szokáshoz.

Bővebben

Pszichózis 23000:1

Aki figyelemmel követi a kannabiszról folyó „a tyúk vagy a tojás” típusú vitát, annak nem fog újdonságot okozni az a friss kutatás, mely megállapította, hogy a füvezés és a pszichózis közti, gyakran hangoztatott összefüggés igencsak gyenge lábakon áll. A vizsgálat azonban elismeri – szintén semmi új –, hogy bizonyos fajták veszélyesebbek az egészségre.

Bővebben