Az író, aki Istennel beszélgetett

Idén harmincegy éve hunyt el Philip K. Dick, aki 44 regényt, 120 novellát írt változó színvonalon, de változatlan intenzitással. Kimeríthetetlen fantáziája, látomásai újabb és újabb alkotások megformálására sarkallták. Életében két szakasz váltogatta egymást. Az első fázisban feltöltődött, és kigondolta következő műve témáját, a második fázisban a szöveget vetette papírra. Ilyenkor későn kelt, és későn feküdt, alig pár órát aludt, majd folytatta a munkát.

Bővebben

Szabad sajtó

A nemzetközi tiltás és az ENSZ lassan öt évtizede tartó háborúja ellenére egyre több országban engedélyezik, hogy kendert fogyasszon, illetve saját használatra termesszen az, akinek arra szüksége van, akár gyógyászati, akár rekreációs célból. A kenderrel kapcsolatos ismeretterjesztés természetesen azokban az országokban is folyik, ahol a törvény értelmetlen szigorral és erővel üldözi a fogyasztókat.

Bővebben

Szertartásos tudatmódosítás

„Miért akarunk drogokat? Alapvetően ugyanazért, amiért egyéb dolgokat. Például, hogy enyhítsük fájdalmainkat, gyógyítsuk betegségeinket, növeljük teljesítményünket, megváltoztassuk hangulatunkat, leküzdjük álmatlanságunkat, vagy egyszerűen csak hogy jobban érezzük magunkat – vagyis éppen azért vágyunk a drogokra, amiért vágyunk a biciklire, az autóra, a kamionra, a traktorra, a létrára, a láncfűrészre, a sílécre és a sárkányrepülésre: hogy termékenyebbé és kellemesebbé tegyük életünket.”

Bővebben

Kush

A „Kush” szó mindenütt jelen van. Kaliforniában látható pólókon, hirdetőtáblákon, és Hollywood is dúskál e szóra építkező reklámokban. Az első osztályú marihuána jellemzésekor Dél-Kaliforniában ritkaság, hogy valaki hidroponikus fajtáról vagy gyantás bugáról beszéljen, egyszerűen azt mondja rá, hogy „Kush”. Mára a Kush a kenderkedvelők körében minőségjelző lett, ha nem egyenesen propagandafogás. De vajon mi az oka ennek a megkülönböztetett figyelemnek?

Bővebben

Spanglival a föld körül

Brian Prestonnak lenni jó. Ez az amcsi újságíró egy hűvös téli napon beállított Marc Emery vancouveri growshopjába, leült az alagsorba, és szép lassan magába szívta ezt az egész marihuánakultúra nevű gomolygó füstfelhőt. Megtetszett neki a dolog, szedte hát a batyuját, hogy jól megírja a népnek, miként fest a kék bolygó a spangli innenső feléről.

Bővebben