Termesztés a főiskolán

Ha a kanadai felsőoktatásban képzeled el a jövőd, és a kertészkedés egy speciális ágazatában képeznéd ki magad, akkor irány az Új-Brunswick-i Főiskola, ahol jövőre indul az elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt nyújtó kannabisztermesztés tantárgy. A francia ajkú tartományban azért született meg a marihuána-előállító képzés ötlete, hogy munkaerőt teremtsen a helyi gyógyászati kannabisz vállalatok számára.

 

Új-Brunswick kormánya 4 millió kanadai dollárt, vagyis közel 900 millió forintot fektetett egy gyógyászati marihuána cégbe, amely cserébe 208 új munkahely teremtését ígérte. A tantárgy pontos tartalma – a képzésben részt vevők száma, a kurzus hosszúsága és gyakorisága – még kidolgozás alatt áll, de az biztos, hogy a mennyiségi szempontok helyett a minőségre helyezik a hangsúlyt. „Nem mainstream programról van szó. Ahelyett, hogy nagyszámú hallgatót vonnánk be, olyan munkaerőt szeretnénk képezni, amely kielégíti az ágazat igényeit” – mondta el Michel Doucetoktatási igazgató. A kanadai főiskolákról tudni kell, hogy oklevél helyett jellemzően diplomát lehet szerezni, bár Doucet szerint az iskola még nem döntötte el, hogy a termesztő kurzus elvégzésével teljes diplomát kapnak-e a hallgatók. Akár diplomával, akár oklevéllel a kezükben, az Új-Brunswick-i kertészek előtt alighanem ígéretes jövő áll, hiszen ha a tavaly miniszterelnöknek választott Justin Trudeau betartja választási ígéretét, akkor már 2017-ben a parlament elé kerülhet a teljes fűlegalizáció programja. A gyógyá-szati célú termesztés jelenleg is engedélyezett néhány vállalat számára, amik már most készülnek a legalizációval járó bővülésre, amihez képzett munkaerőre lesz szükségük. Új-Brunswicknak körülbelül 750 ezer lakosa van, és kanadai mércével nem rendelkezik erős gazdasággal, ami miatt a képzett munkaerő jelentős része más tartományokban vállal állást. A diplomás kannabisztermesztők egy új képzett réteget teremthetnek, akik hozzájárulhatnak a tartomány gazdasági megerősödéséhez.

Megosztom...