Tudomány: a legális fűvásárlás korhatára legyen 19 év

A kanadai legalizáció egyik sajátsága, hogy a tartományok maguk dönthettek arról, hogy hány éves kortól lehessen kannabiszt vásárolni. A korhatár 18 és 21 éves kor között váltakozik, de a leggyakoribb a 19 éves kor. Egy tudományos elemzés most alátámasztotta, hogy ez a megfelelő szám.

A szerzők megjegyzik, hogy az orvostársadalom korábban 21-25 éves korhatárt javasolt. Ugyanakkor a magasabb korhatár erősebb feketepiacot hozhat létre a fiatalok számára, ezért a legtöbb tartomány alacsonyabb korhatár mellett döntött. A kutatócsoport azt szerette volna felmérni, hogy ez a döntés helytálló volt-e.

Ehhez megvizsgálták az országos dohányzási, alkoholfogyasztási és droghasználati felméréseket 2004 és 2015 között. Azt találták, hogy azok, akik először 19-20 éves korukban használtak kannabiszt később kisebb eséllyel kezdtek dohányozni, mint azok, akik 18 éves korukban füveztek először. A 19-20 évnél későbbi kipróbálás esetén már nem találtak jelentős különbséget.

A felsőfokú végzettség 16%-kal volt magasabb azok körében, akik 21-24 éves kor között próbálták ki a kannabiszt, szemben a 18 éves kor előtt kipróbálókkal. Tanulmányi szempontból tehát az optimális kipróbálási kor minimum 21 év.

Jelentősen jobb általános egészségi állapot figyeltek meg a 18 éves kor után kipróbálók körében, mint akik ez előtt kezdtek kannabiszt használni, de a 18 évet meghaladó korosztályokban már nem találták komoly különbségeket. A mentális egészség esetében azonban a 19-20 éves kori kipróbálás tűnt vízválasztónak.

Összesítve tehát a kannabisz nem-gyógyászati célú kipróbálásának ideális életkora 19-21 év. Tekintetbe véve, hogy az alacsonyabban megszabott korhatár csökkentheti a fiatalokra építő feketepiac méretét és ezzel együtt az első kipróbálás időpontját, a kutatók a 19 éves kort javasolják.

Megosztom...