Ugrott a svájci próbalegalizáció

Bern Egyeteme nem engedélyezi a kutatást, amely a kannabisz legális, gyógyszertárakban történő értékesítésének hatásait vizsgálná. A Szövetségi Közegészségügyi Hivatal szerint nincs megfelelő jogi hatáskör egy ilyen tudományos projekt engedélyezésére.

A történet 2017 májusáig nyúlik vissza, amikor a Szociális és Preventív Gyógyászati és a Klinikai Osztály kutatói kérelmet nyújtottak be, hogy tudományos tanulmányt készítsenek a kannabisz rekreációs célra történő, szabályozott értékesítéséről. A Szövetségi Közegészségügyi Hivatal úgy tartja, a kérelem nem fogadható be, hiszen „a jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a kannabisz nem orvosi célú használatát”. Ami ugyan igaz, de a kísérletnek pont az lett volna a lényege, hogy felülvizsgálja a jogszabály alkalmasságát, és alternatívát mutasson a jelenlegi gyakorlat helyett. Az elutasítás azonban nem teljes kudarc, hiszen az iroda úgy nyilatkozott, hogy bár a törvények kötik a kezüket, ám „az ilyen projektek új társadalmi megközelítéseket nyújtanak a kannabisz számára, ezért elvileg kívánatos volna tudományosan elemezni a szabályozás új formáit”. A bizakodásra okot adó válasz annak is köszönhető, hogy Svájcban a kannabisszal végzett tudományos kutatások és az orvosi felhasználás nem esik tilalom alá, és a csekély mennyiség birtoklását is enyhén szankcionálják. Az alapötlet illeszkedik azoknak a korábbi kezdeményezéseknek a sorába, melyek a legalizáció különböző formáival kísérleteznének az országban. Genf, Zürich és Bázel is javasolt olyan kísérleti projektet, amelyek tanulmányozzák a kannabisz ellenőrzött kereskedelmének hatásait, például a spanyol mintára létrehozott Cannabis Social Club-modellen keresztül. Más irányból piszkálják a jelenlegi törvényeket azok, akik szűk 1% THC-tartalmú, legális kender árusításával kergetik őrületbe a rendőrséget. Nehéz elképzelni, hogy a kitartó próbálkozások ne érjenek célt akár már a közeljövőben.

Megosztom...