Veszélyben a katalán kannabisz klubok

Hiába működnek közel három évtizede, állandó jogbizonytalanság fenyegeti a spanyol kannabisz klubokat (CSC). Viszontagságos működésük végére a Legfelsőbb Bíróság szeretne pontot tenni mostani döntésével, de a barcelonai városvezetés jogalkotási kiutakban gondolkodik.

A CSC modell ötlete Barcelonában született és jelenleg is itt található az országban a legtöbb, mintegy 200 klub. Számuk a 2010-es évek elején szaporodott meg, majd a szigorításoknak köszönhetően több tucat klub bezárni kényszerült. Az új szabályok értelmében a tagoknak helyi lakosoknak kell lenniük, elkerülve ezzel a fűturizmust. A CSC rendszer működése 2017-ben vált ismét instabillá, amikor a bíróság megsemmisítette a katalán parlament által elfogadott törvényt, amely kimondta, hogy a felnőttek kannabiszhasználata a szabad személyiségfejlődéshez és a lelkiismereti szabadsághoz való alapvető jog gyakorlásának részét képezi. Azóta a klubok egy barcelonai városi rendelet alapján működhettek tovább, ám a Legfelsőbb Bíróság most ezt is hatályon kívül helyezte. A bírák úgy döntöttek, hogy a városi hatóságok nem illetékesek az állam által szabályozott ügyekben törvényt alkotni. Ezzel egy csapásra tiltottá vált a kannabisz értékesítése, fogyasztása és népszerűsítése. Az ellenőrzést azoknál a kluboknál kezdik el, ahol felmerülhet a tömeges értékesítés és a turisták kiszolgálása. A Katalán Kannabisz Egyesületek Szövetsége úgy látja, hogy előbb-utóbb minden klub kénytelen lesz bezárni. Némi reményt jelenthet, hogy a klubok szövetsége mellett, a barcelonai városvezetés és a rendőrség is egyetért abban, hogy a klubok csökkentik az utcai kereskedelmet és fogyasztást. A rendőrség ki is mondta, hogy nem ellenzi a CSC-k működését. A városi tanács munkacsoportot állít fel a jogalkotási megoldás keresésére, hogy a klubok tovább működhessenek.

Megosztom...