Vissza a gyökerekhez

A kannabisz újra otthonra lel Ázsiában

A globalizálódó világ egyik előnye, hogy egy-egy pozitív egészségügyi gyakorlatra az egész világ felfigyel. Pár évtizeddel korábban aligha várhattuk volna, hogy az ázsiai földrész nyitottan álljon a gyógyászati kannabisz programokhoz, de mostanra jól látszik, hogy az elkövetkezendő években a mozgalom meghatározó szereplőivé válhatnak.

Az első határozott lépést Dél-Korea mutatta, amely első kelet-ázsiai országként 2018 novemberében elérhetővé tette a gyógyászati kannabiszt. Ugyanabban a hónapban Japán klinikai vizsgálatokat kezdeményezett a tiszta CBD-t tartalmazó Epidiolex-szel epilepsziás betegeknél. 2019 júniusában a maláj egészségügyi miniszter a következőképpen fogalmazott: „a drogok sok életet tettek tönkre, de a téves kormányzati politikák még sokkal többet. Azt gondolom, hogy 40 évnyi drogellenes háború után egyértelmű, hogy a megközelítés nem működött. Dekriminalizálni kellene a kábítószereket.” Hozzátette, hogy a változásban komoly szerepet kaphat a gyógyászati kannabisz. Indiában eddig három államban engedélyezték a gyógyászati kannabiszt és már folynak a tárgyalások a negyedikként csatlakozó államban. A legizgalmasabb fejleményeket azonban kétségkívül Thaiföldön láthatjuk.

Metamfetamintól az orvosi kannabiszig

A kannabiszfajták ismerői pontosan tudják, hogy a thai fajták komoly történelemmel rendelkeznek és napjaink nemesítői is előszeretettel használják őket. A thai lakosság az újvilág felfedezése előtt is zavartalanul használta a kannabiszt, legalábbis az 1934-es betiltásáig. Ezt követően a vietnami veteránok találtak gyógyírt a híres thai Sativa fajtákban és hazatérve terjesztették az igét. Vélhetően nekik köszönhető, hogy bekerült a nyelvünkbe a „bong” szó, amely a hengeres facsövet jelentő thai „baung” megfelelője. A kenderbarátok a ’70-es és ’80-as években kezdték el thai kannabisszal telíteni az amerikai piacot, ami nagyban hozzájárult a későbbi fajtanemesítésekhez is. Az amerikai-thai kapcsolat kölcsönösnek bizonyult, ám a thaiok súlyos árnyoldalakat is megtapasztaltak. Miközben az amerikai lakosság élvezetét lelte az újonnan importált thai variánsokban, addig a délkelet-ázsiai ország csúnyán rákapott az Amerikából cserébe átvitt metamfetaminra. A helyzet az elmúlt években annyira eszkalálódott, hogy 2016-ban az ország igazságügyi minisztere kijelentette, hogy a drogellenes háború elbukott és előtérbe tolta az egészségügyi megközelítést. Ennek egyik folyományaként talált vissza az ország a kannabiszhoz és engedélyezte annak gyógyászati célú alkalmazását 2018 decemberében. A várakozások már ennyi idő után is meglehetősen ambiciózusak. A Thai Cannabis Corporation marketingigazgatója úgy fogalmazott, hogy a „thai kannabisz hamarosan a globális ipar profitvezetőjévé fog válni, éppúgy, mint a svájci órák vagy az Apple okostelefonok”. Thaiföld új idegenforgalmi és sportminisztere nagy reményeket fűz a kannabisz-turizmus gazdasági előnyeihez is. „Szeretnénk orvosi csomagokat, például méregtelenítést, thai masszázst és más wellness kurzusokat biztosítani, amelyek marihuána összetevőket használnak” – mondta el idén júliusban, hivatalba lépésének első napján. Az ország európai és amerikai gyógyászati kannabisz-turizmusra számít, aminek érdekében reklámozni fogják legális szolgáltatásaikat.

Új gyógymód a thai lakosságnak

Egy thai kórház 2019 szeptemberében képzést szervezett „orvosi kannabisz biogazdálkodás mezőgazdasági és lakosság számára” címmel, melyet egyenesen a kórház igazgatója tartott. Előadásában megjegyezte, hogy Thaiföldön a kannabisz orvosi célú termesztése viszonylag új. A kórház azonban évek óta dolgozik az orvosi kannabisz kezelésekkel, ezért időszerűnek látta megosztani tudását a nagyközönséggel. A képzés elsősorban a megfelelő mennyiségű és kifogástalan minőségű gyógyászati kannabisz termesztési módjairól szólt, összhangban a hatályos thai törvényekkel – mely szerint hamarosan engedélyezetté válik 6 tő kannabisz termesztése orvosi célra a felnőtt lakosság számára. De a kórház csak egy apró szereplő a thai termesztők világában. Szintén szeptemberben került nyilvánosság elé Csiangmaj városában Délkelet-Ázsia eddigi legnagyobb orvosi kannabiszültetvénye, amely nem kevesebb, mint 12000 tő növényt számlál 3000 négyzetméternyi, fedett, mesterségesen megvilágított termőterületen. A növényeket elsősorban CBD olaj kinyerésére nevelik. A tervek szerint a jövőben a termesztést kültérre is kiterjesztik, amivel visszatérnek a thai kannabiszkultúra gyökereihez.

A Thai miniszterelnök (rózsaszín ingben) az ország gyógyászati kannabisz programjának elindításakor

Miért éppen Ázsia?

Elemzők szerint az ázsia belső piacán robbanásszerűen el fog terjedni a kannabiszalapú terápia. Az egyik kézenfekvő magyarázat szerint elég, ha megnézzük az idősek arányát a társadalomban. A Japán lakosság harmada idős, de Kína közel ötöde is 65 év fölötti. Számos kutatás szerint az ő csoportjukban az egyik legelterjedtebb a kannabisz gyógyászati alkalmazása, hiszen náluk fordulnak elő legnagyobb arányban a krónikus betegségek. És bár Kínában még nem elérhető a gyógyászati kannabisz, a kapcsolódó kutatásokban élen járnak és ők a világ egyik elsőszámú kendertermelői is. A CBD kivonása engedélyezett és az így készült termékek 90%-át Európába, az USA-ba és Japánba exportálják. A folyamatot egyelőre az hátráltatja, hogy az ázsiai lakosság kevesebb ismerettel rendelkezik a kannabisz egészségügyileg előnyös hatásairól, az európainál alacsonyabb arányban fogyasztják, így kevesebben támogatják a gyógyászati célú engedélyezéseket. A piac azonban nagy úr, így nem sokan lepődnének meg, ha a kínai vagy a japán egészségügyi miniszter előállna a nemzeti gyógyászati kannabisz program ötletével.

Megosztom...