Zöldségek kék fényben
Az vagy nekem hetente, mi agynak a daganat
Legutóbbi számunk Civil rovatában exrendőröket mutattunk be, akik felismerték a drogmentes világért tett szigorú intézkedések ártalmas és igazságtalan következményeit, ezért évek óta a tiltó drogpolitika ellen kampányolnak. Ezúttal a magyar valóságba szállunk alá, és a legnépszerűbb televíziós bűnügyi magazin tevékenységének szentelünk pár keresetlen, ámbár igen fontos gondolatot.
„Az vagy nekem havonta egyszer, ami az agynak a daganat” – hízelgett a műsornak közel 30 évvel ezelőtt az URH zenekar, a „Kék fény” című dalában. Mi azonban már évek óta, heti rendszerességgel is átélhetjük ezt az érzést a megújult Kékfény szerkesztőinek jóvoltából. Egy 2006. októberi hír például arról tájékoztat bennünket, hogy a Magyar Televízió legnézettebb műsora a Híradó mellett a Kékfény lett. Egy évvel később a következőket olvashattuk a magazinról: „Olajos Gergő vezető szerkesztő szerint a Kékfény mára igazi riportműsor lett, és bízik abban, hogy nemcsak a szereplők, hanem a nézők is pontosnak, hitelesnek és mindenekelőtt izgalmasnak találják. A Kékfény a Magyar Televízió egyik legkedveltebb magazinműsora. Az adás nézettsége 15 százalékkel nőtt, így az sem ritka, hogy egymilliónál is több nézőt vonz. Ez azt jelenti, hogy hétfő esténként átlagosan minden ötödik felnőtt tévéző a Kékfényt választja.” A mennybemenetelt az ugyanekkor bezsebelt Sajtó Nívó-díj koronázta meg, melyet a szerkesztőség a „különböző veszélyhelyzetek során a közvélemény gyors, pontos és hiteles tájékoztatásban nyújtott kiemelkedő munkájáért” érdemelt ki.
Abba most talán ne menjünk bele, hogy mi készteti bő egymillió honfitársunkat arra, hogy hétfőnként a rendőrség rajtaütéses akcióiban gyönyörködjék, azt azonban mindenképpen érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy a műsor valóban a pontos és hiteles tájékoztatás elkötelezettje-e; már csak azért is, mert nem egy kereskedelmi csatorna talkshow-járól, hanem egy közszolgálati adó kiemelt nézettségű bűnügyi magazinjáról van szó. A Drogriporter munkatársai több alkalommal is éles kritikákkal illették a Kékfény adásait, és a tudomány eredményei vagy éppen a riportalanyok utólagos közlései alapján kérdőjelezték meg a műsorokban közölt információk hitelességét. A két legsúlyosabb eset egyaránt a megújult és kitüntetésben részesített Kékfény adásaihoz kötődik.
A „Bevállalós voltam” című adás 2007 októberében olyan kismamákkal foglalkozott, akik terhességük alatt fogyasztottak valamilyen kábítószert. Érthető módon ez egy többszörösen is kényes téma, ahol a műsor készítőinek nem csak a „kábszeresek” elleni zsigeri indulatokkal, hanem a gyermekük életét veszélyeztető anyákra irányuló megbélyegzéssel is számolniuk kellett. A Kékfény azonban a körültekintő hozzáállás helyett a túlzást és a dramatizálást választotta. Az egy dolog, hogy nem esett szó arról, hogy a leggyakoribb születési rendellenességet nem a kábítószerek, hanem az alkoholfogyasztás okozza (lásd: magzati alkoholszindróma), és az sem derült ki, hogy az egyes szerek miért és milyen felhasználási kultúra mellett jelentenek veszélyt a magzat számára. E hiányosságnál azonban súlyosabb az a kijelentés, amely a műsorban bemutatott csecsemők egyikét „tévedésből” elvonási tünetekben szenvedő, függő babának titulálta. A következő snittben az anyuka így már egymillió néző gyűlöletének célpontjaként jelenhetett meg. Ennek a „bakinak” meg is lett az eredménye: Oberth József, a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány képviselője – akin keresztül a stáb eljutott a riportalanyhoz – panaszlevelet írt az ORTT-nek (Országos Rádió és Televízió Testület) a műsorral kapcsolatban, amiért a nagyobb hatás érdekében hamis információkkal operáltak, és finoman szólva kényelmetlen helyzetbe hozták az anyukát. A hitelesség rovására elkövetett dramatizálás egyébiránt egy új mítosz bevezetésében csúcsosodott ki, mely szerint a heroinista anyák gyermekei kezek nélkül születnek. Ezeknek a babáknak általában éppen elég problémájuk van, így felesleges még egy fiktív kéznélküliséget is a nyakukba varrni (elnézést kérünk a vizuális típusoktól).
A műsor egyik, tavaly októberben vetített adása azonban olyan dózisban adagolta a csúsztatásokat és a tévinformációkat, amitől már annak tapasztalt fogyasztója is besokallt. A hír egy Heves megyei kis faluban elkövetett, áldozatok nélküli ámokfutásról tudósított, melynek során néhány tinédzser vaktában lövöldözött, és Molotov-koktélokkal dobálózott. Bár az eset a műsor előtt egy hónappal történt, a rendőröknek semmit sem sikerült kideríteni a fiatalok indítékáról, és arról, hogy miként juthattak a fegyverekhez. Egy dologra azonban fény derült: az elkövetők vizelete THC-t tartalmazott. A rendőrség és a műsor ezen a ponton meg is állt a nyomozásban, hiszen megtalálta a bűnöst: a marihuánát. Bár a vizeletből történő THC-kimutatás két héttel korábbi fogyasztást is jelezhet, a műsorvezető mégis úgy fogalmazott, hogy „kiderült, aznap éjjel mindannyian marihuánát szívtak”. Na, ez az, ami egyáltalán nem derült ki, mégis a füvezést választották a műsor vezérmotívumának.
A meginterjúvolt rendőrségi szakértő – szakmáját tekintve pszichológus – több irányból is igyekezett aláásni a saját hitelét. Először is szerinte a kábítószerek fogyasztói poszttraumás állapotot élnek át. Nem szívesen vitatkozom egy tapasztalt lélekbúvárral, de a szakirodalom szerint az ilyen állapotokat – ahogyan arra a szimptóma neve is utal – valamilyen traumának kell megelőznie, ami különféle gondolatok és érzések formájában vissza-visszatérve okoz szorongást. Ezt a jelenséget leginkább súlyos megrázkódtatást vagy erőszakot elszenvedett áldozatoknál szokták diagnosztizálni, akik kezelés nélkül alig képesek normális életet élni, így meglehetősen különös gondolat a tüneteket a drogfogyasztás hatásaként azonosítani. Vagy ennyire könyörtelen lenne a kannabisz? A szakértő szerint talán igen. Pókerarccal hivatkozik arra a kaposvári esetre, ahol két diák egy harmadikat brutálisan meggyilkolt, és a tetemét a vízbe dobta. A pszichológus szerint „ez mindenképpen utal kábítószerre”. És mi derült ki az eset tárgyalásán? Idézek egy beszámolóból: „Az ítélet indoklásakor az is kiderült: a fiúk rendszeresen fogyasztottak alkoholt, a gyilkosság előtt is ittak. Egy szakértő szerint csak azért nem nevezhetők alkoholistáknak, mert még kiskorúak.” No comment…
A műsorban egy, a drogtémában hitelesebb pszichológus, Demetrovics Zsolt is megszólal, ám 20 perces interjúját 20 másodpercre zsugorították, hiszen a kutatásai nyomán kialakított kiegyensúlyozottabb véleménye a drogfogyasztókról – melybe nem férnek bele a poszttraumás állapotban lövöldöző füvesek – bizonyára nem egyezett a szerkesztőség céljaival. Azért szót kapott, leginkább hogy nevével hitelesítse szakértő kollégája brutális torzításait: ezt nevezik manipulációnak.
A történet erőltetett terelgetésének célja akkor válik teljesen világossá, amikor a bűnbakkereső beszélgetésben napjaink Hollandiájáig jutunk, ahol nemrég felmerült néhány coffeeshop bezárásának gondolata. Ja, hogy nekik nem a kannabisszal, hanem a határ menti falvakat hétvégenként elözönlő német és belga turistaáradattal, tehát alapvetően a szomszédos országok tiltó drogpolitikájával van problémájuk? Ezzel ne is törődjünk, csak vonjuk le azt a szánkba rágott konklúziót, hogy a füvet tűzzel-vassal üldöznünk kell! Elvégre a pontos és hiteles tájékoztatás díjnyertes kiválóságai is ezt mondják. Ha valakik, hát ők biztosan nem tévednek, ugye?
