A királylány rollere

Marihuánapatika a cseh fővárosban

Épp csak elkezdtük szervezni csehországi dekriminalizációs „tanulmányutunkat”, máris képbe került Dušan Dvorák, akinek nevétől az elmúlt hónapokban nem csak a cseh sajtó volt hangos. A terapeuta több évtizedes szakmai múlttal és nem mindennapi akciókkal hívja fel a figyelmet a marihuána gyógyászati célú hasznosításának lehetőségeire. Tevékenységéért tavaly állami kitüntetésben részesült, de ugyanazért bármikor vád alá is helyezhetik. A Konopí je lék, azaz A kender mint gyógyszer nevű szervezet vezetőjével tavaly ősszel, Prágában megnyitott marihuánapatikájában beszélgettünk.

Cannabis Kultusz: Először, ha nem bánod, beszéljünk egy kicsit a múltról. Hogyan kerültél erre a pályára?
Dušan Dvorák: Speciális pedagógiát és pszichoterápiát, később addiktológiát tanultam. Ez még a kommunizmus alatt történt, és egy igen progresszív szervezetnek dolgoztam, ami drogfüggő fiatalokkal foglalkozott. Akkoriban még nagyon tanácstalanok voltunk, nemigen tudtunk velük mit kezdeni. Egy új jelenség volt ez, ami akkoriban ütötte fel a fejét. Aki a drogmegelőzés terén dolgozik, pontosan tudja, hogy a fiatal drogfüggőkkel a legnehezebb a munka, még akkor is, ha tudod, hogy mit kell tenned.

CK: Ez egy civil kezdeményezés volt, vagy állami szervezet?
DD: Állami volt. A kommunizmus idején nem léteztek polgári vagy civil szervezetek, önkéntes csoportok. Mindent az állam irányított és ellenőrzött.

CK: Mondhatjuk, hogy az állam jelölt ki téged erre a feladatra?
DD: Akár így is fogalmazhatnék, de ennek már 25 éve. Amikor a kommunista rendszer véget ért, munkatársaimmal eltökéltük, hogy a drogfüggőknek speciá­lis programokat hozunk létre, és megalapítottuk napjaink egyik legtiszteletreméltóbb civil szervezetét, Csehország első terápiás közösségét, a Sanamint. Ennek égisze alatt létrehoztunk egy sor gyógyprogramot. Ma már a Sanamin, kezdve az általános tájékoztatástól, egészen az egyedi terápiákig igen komplex szolgáltatást nyújt. A sanamin jelentése egyébként „segítség a léleknek”. Ezt követően Morvaországba költöztem, és egy olyan drogközpontot hoztam létre, amely a fiataloknak és a felnőtteknek egyaránt segített. Ez volt az első helyi terápiás program. Tehát az első ilyen programokat, mi több, az első szociális rehabilitációs programot mi hoztuk létre Csehországban. A központban többek között munkaintegrációs programot vezettünk, amihez rengeteg inspirációt adott, hogy ekkor már külföldre is utazhattunk. Főleg Hollandiába és Angliába mentünk, ahol azt figyeltük, hogyan dolgoznak a kollégák, mivel nálunk semmilyen képzés vagy tapasztalat e téren nem volt. Csak figyeltünk és tanultunk egyfolytában.
Ezt megelőzően is írtam könyveket, szerveztem konferenciákat, kapcsolatban álltam a nyugati világgal, de ettől kezdve egyre többet foglalkoztam a témával, és egyre jobban ráláttam a drog körüli hazugságokra. Nemcsak a marihuánát illetően, hanem úgy általában. Hogy a drogproblémához bizony a mi civilizációnk is hozzájárul. Nem állítom, hogy minden esetben, de tulajdonképpen egy olyan környezetet hív életre, ahol az embereknek folyamatosan vélt vagy valós problémákkal kell küzdeniük. Ami pedig a marihuánát illeti, rájöttem, hogy az egész problémakörben kifejezetten a marihuána szerepe majdhogynem nulla. A szóban forgó pszichés, mentális állapotoknak nem okozója, sokkal inkább gyógymódja lehet. Úgyhogy ezzel kezdtem egyre többet foglalkozni. Az egészségügyi minisztériumba kérvényt nyújtottam be – mivel a Palackého Egyetemmel régóta volt együttműködésünk, és már egy sor kutatást végeztünk, konferenciákat szerveztünk a témában –, hogy ebbe az irányba végezhessek további kutatásokat.
Számomra ez nagyon fontos pillanat volt, ugyanis ekkor írtam először a minisztériumnak arról, hogy a szervezetünk hivatalos személlyé kíván válni. Ettől kezdve minden évben írtam és írtam nekik a kutatásainkról, eredményeinkről, felméréseinkről, de az egészségügyi minisztériumtól soha nem válaszoltak.

CK: És mikor jött képbe a medikál marihuána?
DD: Egész idő alatt képben volt, közben három évig pszichoterapeuta praxist is folytattam, de nagyjából 2000 óta képzem magam komolyan a marihuána témában, az első páciensem is 2000-ben volt. Erős motiváció volt számomra, sőt igazi mérföldkövet jelentett, annak a közép-morvai fiatalembernek az esete, aki 1999-ben, 18 évesen a cellájában öngyilkos lett. A kertjében termesztett füvet megtalálták, és vád alá helyezték. A kissrác egyszerűen bepánikolt, és megölte magát. Ekkor döntöttem el, hogy mindent megteszek azért – nekünk ekkor már három gyermekünk volt –, hogy soha, senkivel se történjen ilyen szörnyűség.

CK: Milyen betegségeket gyógyítasz marihuánával?
DD: A múlt évig a leggyakoribb a Parkinson-kór és a sclerosis multiplex volt, de majd minden neurodegeneratív betegség kezelésére alkalmas. Idetartoznak a különféle görcsök, vagy a Tourette, amikor az ember nem tudja kontrollálni a mozdulatait vagy a beszédét. A marihuá­nakrém pedig a korpásodástól kezdve a súlyos fekélyeken át az ekcémáig sok mindenre jó hatással van.

CK: Ez egy publikus terápia? Volt összetűzésed a hatóságokkal emiatt?
DD: Nem volt publikus, nem is reklámoztam. Eleinte olyan volt, mintha senki sem tudott volna róla, aztán az egyik a másiktól szerzett tudomást, majd az hozta a következőt, így működött. Két évvel ezelőttig nem is termesztettem nagyban. A kitörési pont 2007–2008 volt, amikor elkezdték (bűn)üldözni azt az embert, aki nagyon sok mindent tanított nekem, egy füvesasszonyt, Buska Bryndovát. Ekkor döntöttem el, hogy a következő évben rettentő sokat fogok termeszteni. Nyilvánosan fogom csinálni, úgy, hogy mindenki lássa, és nem fogom rejtegetni, mert nincs miért rejtegetnem. A marihuána segít az embereknek, ezért nem is értem, miért kellene miatta szégyenkeznem, vagy eltitkolnom, amit csinálok.

CK: Korábban tehát nem termesztettél, és az emberek a saját kannabiszukkal jöttek gyógyulni hozzád?
DD: Előtte is termesztettem, de nem nagy mennyiségben. Mindig volt, amennyi kellett, vagy beszereztem ismerősöktől. Nem volt probléma, mivel évente 10 betegem volt. Ennyi marihuána összeszedése nem jelentett gondot, de ma már több mint 100-an vannak. Ezért 2008-ban létrehoztam a Konopí je lék (A kender mint gyógyszer) nevű szervezetet, melynek az volt az alapvető célja, hogy a törvényt megváltoztassa, hogy ne történhessen meg másokkal, ami Buska Bryndovával történt. Hogy a betegek legális úton jussanak a marihuánához, és hogy az embereket a kenderrel gyógyítás minden aspektusáról tájékoztathassuk. Úgy gondolom, ez sikerült, mert a honlapot tömegével látogatják olyanok, akiknek a hozzátartozói vagy ők maguk betegek. A parlamenti képviselőket is arra biztattuk, foglalkozzanak a témával, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá, aminek ma már látszik az eredménye. Két éve írtam a legmagasabb állami tisztségviselőknek, elküldve egy kiterjedt dokumentációt a kutatásainkról. Idén már benne van az állami koncepcióban is a kenderrel kapcsolatos, gyógyászati célú kutatások és a marihuánával történő gyógyítás támogatása. Mindez a mi nyomásunkra.

CK: Hogyan reagáltak, mikor jelezted, hogy nagy mennyiségben fogsz a pácienseid számára termeszteni?
DD: Mielőtt elkezdtem a termesztést, megírtam az állami képviseletnek és a hatóságoknak, a médiában és az interneten is közzétettem, majd elültettem őket. Az volt életem legszebb éve. A kertemben 77 növény nőtt, és nem úgy, hogy direkt 77-et ültettem. (A számmal a 70-es évek végén történt cseh rendszerváló kísérletre utal, melyet – bár sikertelen volt – Charta 77 néven jegyzett fel a cseh történelem – A Szerk.) Én úgy ültetek, hogy csak szétszórom a magokat a kertben, azután nő magától. A következő évben is kinőtt, pedig tudom, hogy még csak jó termesztő sem vagyok. Össze sem lehet engem mérni azokkal a fiatalokkal, akiknek grow-shopjuk van, és hozzá megfelelő ismeretük, technológiájuk és mi még. Szóval 77 növényem lett, amiből 44 nőstény virágzat volt, 33 pedig hím. Igazán nagyszerű volt. Mindez 2007-ben történt.

CK: A rendőrség és a hatóságok tehát pontosan tudják, mit csinálsz, és békén hagynak, nem vegzálnak?!
DD: Egyelőre nem, sőt több alkalommal is kérvényeztem, és az inter­neten is közzétettem, hogy a rendőrség adjon védelmet a patikának, nehogy valaki ellopja a gyógyszert a betegek elől. Persze nem reagáltak érdemben. De a  betegek azóta is jönnek folyamatosan, senki sem mer rám törni, sőt maguk az orvosok küldik hozzám őket, engem ajánlanak, hogy a betegeik gyógyulhassanak.

CK: Szinte receptet írnak fel nekik!?
DD: A betegeknek nincs receptjük, mert erre Csehországban nem is lehet. Én hoztam létre számukra egy nemhivatalos receptet, amelyet magukkal visznek az orvoshoz, aki aztán ráírja, hogy a beteg gyógyítását marihuánával javasolja, vagy sem.

CK: Tehát nem te állapítod meg, hogy az adott betegnek szüksége van-e marihuánára?
DD: Némely esetben igen. Ha az orvos megtagadja ezt, és én az orvosi leleteket meg tudom nézni, igenis odaadom a szert, mert látom, hogy szüksége van rá.  Nem tudom, milyen lehet a krónikus Parkinson, az állandó remegés, vagy más tünetek, vagy hogy mit élnek át a rákos betegek!? Szóval egyszerűen odaadom. Egyetlen feltétele van, hogy a beteg levélben jelzi a hatóságoknak, felvállalva saját marihuánafogyasztását, és jeleznie kell a kezelőorvosának is, akinek azután a kórtörténetbe ezt bele kell foglalnia.

CK: Milyen gyógyszereket készítesz kenderből?
DD: Ez itt 40 gramm fű, ami egyhavi adag. A beteg el is szívhatja, de én mindig azt javaslom, hogy vaporizerrel alkalmazza, mert az nem káros az egészségre, a dohányzás pedig igen. Továbbá itt van egy nagy tégely kenderkrém, amit mindenféle bőrproblémákra alkalmazhatunk, de ha megfáztunk, és a sok orrfújástól kipirosodik az orrunk, arra is nagyon jó. Ebben a fecskendőben pedig kannabiszkivonat van, melyet csak tavaly október óta alkalmazunk. Ez itt egy erős koncentrátum, ami 50 gramm fűből készült. Egy keveset kinyomunk belőle, és rákenjük az ínyünkre, majd lassan elkezd hatni. Ez az üveg igen különleges, mert ebben a cseh nemzeti slivovice (szilvapálinka) és benne erjedt kannabisz van. A kannabiszkrém kivételével minden termék pszichoaktív hatású, de mielőtt bárki megkeresne, egyikből sem tud vásárolni. Csak medikál pácienseknek adjuk, ráadásul nekik sem kell fizetniük érte.

CK: Akkor sem történt semmi, amikor a közelmúltban nyilvánosan bejelentetted, hogy 1000 tő kannabiszt fogsz termeszteni?
DD: Semmi. Senki sem keresett meg. Nem tudják, hogy mit kezdjenek velem. A növényeimet egy kis idő után elkobozták, amiért 5 év börtönbüntetéssel fenyegetnek, de a mai napig nem emeltek vádat ellenem. Úgyhogy tavaly szeptember 28-án, Szent Vencel napján, megnyitottam a marihuánapatikámat, itt, ahol most is ülünk. A neve Konopná Apatika Královné Kolobéžky První (A Királylány Rollere Marihuána Patika). A név egy cseh mesére utal, a Královná Kolobéžkára, aki mindig győzött, mert okos volt.

CK: Mekkora szerepet játszott a Konopí je lék a dekriminalizációs folyamatban?
DD: A Konopí je lék is 77 ember polgári kezdeményezése volt, melyhez ma már 3000 támogató csatlakozott, és ebből jött létre az önálló hivatalos (de nem kormányzati) szervezet. Természetesen megkerestük a kormányt, minden képviselőt, különböző szervezeteket, hogy támogassanak bennünket és a folyamatot. Mindig arra törekedtünk, hogy a betegek több növényt termeszthessenek. Megalakulásunk egybeesett az új büntető törvénykönyv vitájával, ami egyébként most 2010. januártól lépett életbe. Mi a kezdetektől kétségbe vontuk az új törvény létjogosultságát, melyről azt mondták, hogy a betegeknek is jobb lesz ezután. Hát, épp ellenkezőleg! Rosszabb lett. Néhány hete az emberek tévesen abban a hitben élnek, hogy legalább öt növényt termeszthetnek, de nem! Mert ez továbbra is tilos! Mi több, ha nekem ez az öt növényem – ami ugye most szabálysértés, és amiért pénzbírság jár – egyszer csak kiszárad, akkor a büntetőjog azonnal 8 év börtönnel fenyeget. Ami még rosszabb, mint előtte volt. Az emberek most ráadásul össze vannak zavarva, mindenki azt hiszi rólunk, hogy mekkora bajnokok vagyunk Európában, pedig ez egyáltalán nem így van.

CK: Véleményed szerint tehát a dekriminalizáció nem segíti a pácienseidet?
DD: Milyen dekriminalizáció!? Nincs itt szó semmilyen dekriminalizációról. Ez hazugság! A törvény nem hoz enyhítést, legfeljebb a dealereknek még több hasznot.

CK: Milyen szempontból segíti a dealereket?
DD: Egyrészt azért, mert most az utcán gyakorlatilag több lehet a drog, hivatalosan. De az alapvető probléma, hogy lényegében minden továbbra is tiltott. Tehát most hirtelen ebből a tiltott dologból nagyobb mennyiség lehet nálad. Ez egy betegnek semmit sem segít. Engem csak a páciensek érdekelnek! Nem érdekelnek a drogdealerek, nem az érdekel, hogy valakinél 15 gramm van, amit azután az utcán nyugodtan árusít, és még csak kihágásnak sem számít, amit csinál, mert 15 gramm egy betegnek semmi! Nekik átlagosan 40 grammra van szükségük havonta, amiért viszont már keményen leültetik az embert. És hozzátennék még egy fontos dolgot. 2006-ban a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a marihuána termesztése nem jelent automatikusan droggyártást, ami egy nagyon fontos bírósági döntés volt. A másik 2008-ban történt, mikor szintén a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a marihuána termesztése és feldolgozása gyógyító céllal nem bűncselekmény, mert nem fedezhető fel benne társadalmi veszély! Ez két kulcsfontosságú pillanat Csehország jogrendszerének fejlődésében. Az új törvény január 1-jétől ezeket egyáltalán nem veszi figyelembe! A legfelsőbb bíróság álláspontját teljesen figyelmen kívül hagyja, pedig annak épp hogy meg kellene jelennie a mindennapos joggyakorlatban.

CK: Hasonló dolgot szeretnél elérni, mint Kanadában, ahol a betegek szabadon megtermeszthetik, amire szükségük van, és ehhez még egy hatósági engedélyt is kapnak, hogy ne legyenek összeütközéseik?
DD: Én három alapvető aspektusát látom ennek, ebből is a legfontosabb a medicinális, a gyógyító tényező. Itt Csehországban ehhez a legjobb szakemberek meg is találhatók! Az első tehát a marihuána alapú gyógyítás, a második az élelmezés, a harmadik pedig az egyéb gazdasági hasznosítás. És én azt szeretném, ha ez a három kéz a kézben járna.
Nekem az az elképzelésem, hogy minden felnőtt ember szabadon termeszthesse ezt a növényt, de jelentse be ezt mondjuk az egészségügyi minisztériumban. Ha a kezelőorvos is odateszi az ajánlását, maga a beteg dolgozhatná fel a marihuánát, mert tudná, hogyan kell csinálni. Megtanulhatja az internetről, vagy egyéb kiadványokból, vagy itt nálunk. Az orvosok is továbbképeznék magukat a témában, és tudva, hogy a betegük mennyit fogyaszt, kontroll alatt tartják a folyamatot. Ráadásul így a cseh vidék is megerősödne, fejlődésnek indulhatna, mert az emberek ezt a tevékenységet, a termesztést a falusi emberekre delegálhatnák.

CK: Kvázi bérmunkában termesztenének az emberek vidéken a városban élő betegeknek, vagy mit értesz delegálás alatt?
DD: Pontosan. Egy nyomtatványon megírom az egészségügyi minisztériumnak, hogy én, Kis Miska, innen- onnan helyi lakos bejelentem, hogy ilyen és ilyen mennyiségben marihuánát termesztek, melynek terápiás célú használatát, állapotomat figyelembe véve, az orvosom ajánlja. Elküldöm a minisztériumba, ahol egyszerűen csak nyilvántartásba vesznek, és megírják, hogy rendben, tudomásul vették. Ezzel jogot szerzek a termesztésre, amit átruházhatok Jóska bátyámra, mert ő falun él, ahol egyszerűbb ezt megoldani. Úgyhogy elmegyek hozzá, és azt mondom: „Jóskám, termesszél már nekem öt növényt!” Így jön létre köztem és a falu között a kötelék. A falvak mára teljesen kihaltak, amiben nagy szerepet játszik a gazdasági fejlődés. Mindenki próbál a városba költözni. De a városban nem lehet olyan minőségű füvet termeszteni, mint egy nagy kültéri mezőn. Tehát ha én városban élek, és nekem az orvos felírta, a hatóság pedig jóváhagyta, átruházhatom a termesztés jogát egy másik emberre, aki a falujában él, és rendelkezik olyan szabad területtel, ahol marihuánát termeszthet. Így lehet összekötni a falut a városi civilizáció-­ val. A drogturizmus helyett pedig olyan gyógyfürdőközpontokat, terápiás létesítményeket képzelek el – amiből amúgy sok van Csehországban –, ahol a fűvel történő gyógyításhoz akár wellness-, fitnessrészleg is kapcsolódna.

CK: Mi a véleményed a rekreációs célú fogyasztásról?
DD: Szerintem azzal sincs semmi gond, legfeljebb ha más szerrel együtt alkalmazod.

CK: Hogyan vélekedsz a napi fogyasztásról, ha nem terápiás céllal teszi az ember?
DD: Nekem nincs jogom beleszólni mások életébe. Lehet, hogy az adott embernek jó oka van a mindennapi fogyasztásra, és tudja azt kezelni. Nem vagyunk egyformák.

CK: A jövőre nézve tervezel hasonló kampányokat (termesztés bejelentése, rendőri védelem kérése a növényeidnek)?
DD: Hát persze. Felettünk például van egy nagy padlás, ide beltéri kannabiszt fogok ültetni, ezt már hivatalosan is bejelentettem. A weboldalunkon azt tervezzük, hogy 12 döntéshozó és politikus képét közzétesszük mint a 12 apostolt, és mindegyikük nyilvános elérhetőségét is megadjuk. Remélem, hogy ha naponta 100 e-mailt kapnak ugyanarról, fognak tenni valamit az ügy érdekében.

CK: Nemrég állami kitüntetést kaptál a munkádért. Hogyan értékeled ezt a gesztust?
DD: A Fogyatékkal Élő Emberek Állami Bizottságától kaptam, az interneten publikált cikkek kategóriájában. Az ünnepségen a kormány egyharmada jelen volt, a kitüntetést pedig a szociális és munkaügyi miniszter adta át. Én cserébe adtam neki a marihuána tartalmú gyógyszereimből, és az iskolánk működését bemutató DVD-ből. Ezután ott helyben, nyilvánosan emlékeztettem arra, hogy tartozik nekünk kétmillió cseh koronával az iskola létrehozásáért (hangosan nevet), ami nem annyira tetszett neki.