Droghézag: tervezett őrület
A tiltás újabb zabigyerekei, a designer drogok
Valamikor 2009 utolsó néhány hónapjának hűvös-merengős időszakában ütötte fel fejét először hazánkban a mefedron. Ez az aljas kis dög úgy ásta be magát – legális keretek közt – az ország [sőt a világ] lelkébe, hogy mire észbe kaptunk, már több tízezren csüngtek rajta, nem kímélve fizikai épségüket. Ami elsősorban a szer térhódítását elősegítette, az a piacról kieső Ecstasy, illetve az Ekinek árult tabletták nullaközelire redukált MDMA (metilén-dioximetamfetamin) hatóanyagtartalma. Az extázishajhász partykultúra számára tökéletes volt az időzítés. A számtalan újonnan megjelenő elektronikus zenei irányzat hamar összefonódott a designer drogok bűvkörével.
A hangsúly a designer (tervező) kifejezésen van. Ezen megnevezés alá azok a kábítószerek tartoznak, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy hivatalosan ne legyenek kábítószerek, mégis ugyanazt a hatást váltsák ki, mint tiltott társaik. Mivel hivatalosan csak azok a hatóanyagok minősülnek kábítószernek, amit felvettek a kábítószerek tiltólistájára, ezért ezeken az anyagokon minimális kémiai változtatásokat hajtanak végre, amelyek révén már rögtön különböznek a listán szereplő testvéreiktől. A tudatmódosító hatás természetesen megmarad, de a büntetőjog eszközeivel már nem tudnak fellépni ellenük. Ennek remek példája az 1995 óta gyártott olyan Extasy tabletták, amelyek hatóanyaga nem a listán szereplő MDMA, hanem az MBDB, így forgalmazói ellen nem lehet eljárni, sőt elvileg a lefoglalt készleteket is vissza kell adni a tulajdonosának.
Pontosan így volt a mefedronnal is 2011 januárjáig, ekkor ugyanis – hosszas vívódás után – sikerült tiltólistára tenniük az anyagot. Egy év kellett hozzá, hogy a csoda megtörténjen, ezzel „megmentve” rengeteg szórakozni vágyó testi és lelki épségét. A probléma azonban az, hogy amíg a kormány – komoly munka árán – azon fáradozott, hogy illegális státusba vegye a szert, addig a kreatív vegyészifjak létrehoztak még körülbelül húsz olyan anyagot, amik a mefedron méltó utódaivá válhatnak/váltak. Ezen nem kell annyira meglepődni, a tiltásnak általában ilyen egyértelmű következményei vannak. Gondoljunk csak bele, a marihuána illegális státusa miatt is mennyi legálfű került forgalomba az utóbbi években (Spice, Ex-ses stb.), melyekről állították, hogy természetes alapanyagokból vannak, és sorba derültek ki a turpisságok, miszerint jócskán permetezik ezeket a szereket is szintetikával.
Tény, hogy a mefedron – mivel hatásaiban igen hasonló a többi stimuláns droghoz, így például az amfetaminhoz vagy a kokainhoz – mértéktelenül használva igen veszélyes lehet. A drogambulanciákon már egy ideje megjelentek azok a fiatalok, akik függővé váltak a szertől (és itt szép számmal kerültek elő intravénás szerhasználók is), a sürgősségi osztályokon pedig azok, akik túladagolták vagy különféle egyéb szerekkel kombinálva váltottak egyirányú menetjegyet valami olcsó nirvánapótlék álmegváltás felé. Mégsem lehet azt állítani, hogy a mefedron „egyértelműen” veszélyesebb lenne az emberi szervezetre, mint a korábban elterjedt stimuláns drogok, például az MDMA vagy az amfetamin, esetleg – a Drogriporter.hu által már többször hangsúlyozott – nemzeti kincsünk, a pálinka. Egyvalami viszont biztos: amíg az MDMA-val folytatott számtalan állat- és emberkísérlet, gyógyszerként való felhasználás egyértelmű objektív adatokat adott a szer farmakológiájáról, élettani hatásairól, addig az újonnan létrejött designereket nem tesztelték senkin és semmin, ami – hogy is fogalmazzunk – az esélyét is kizárja annak, hogy a kábítószer-fogyasztás tudatos szintet üthessen meg, pláne hosszú távon. Egy brit felmérés szerint a kati addiktív szernek mondható; a válaszadók mintegy 30%-a felelt meg a DSM dependencia kritériumának (a fű esetében ez körülbelül 10%). Ugyancsak angol adatokra alapozva (amit a daath.hu [Magyar Pszichedélikus Közösség] internetes felmérésének eredményei is alátámasztanak) a fogyasztóknak csekély hányada rendszeresíti fogyasztását, a többség kizárólag a partyk alkalmával használja a szert, és semmilyen vagy viszonylag kevés problémát tapasztal a szer bevitelé-nek következményeként. Ennek ellenére sajnos szép számmal akadnak problémás szerhasználók. Ráadásul a rengeteg honlap, telefonszám, ahonnan a stimulánsokat bárki megrendelheti, nem ad pontos leírást sem a szerről, sem annak adagolásáról. A legtöbb anyagot növénytápszerként forgalmazzák, és maximum annyit tüntetnek fel, hogy egy „kókadt virágnak” 0,1 gramm az egyszeri dózisa. És persze a gyengébb és az erősebb anyagokhoz pontosan ugyanaz a leírás tartozik. Borzasztó látni, hogy a díler és a fogyasztó kapcsolata – ami a nyolcvanas/kilencvenes években még a bizalomról, a pontos tájékoztatásról szólt – mára megromlott, és köztük is eluralkodott a „bármi áron meggazdagodás” eszméje, fittyet hányva arra, hogy mennyi életet vághatnak haza a profit érdekében.
A kormány az illegális státusba vételt egy igen különös érvvel is igazolta, miszerint a fogyasztók a szer hatása alatt hajlamosak lehetnek az erőszakra. Ez körülbelül akkora baromság, mint az, hogy a fiatalok beelesdézve járnak bankot rabolni… Az erőszakot legfeljebb a szabályozatlan piac feletti monopolhelyzet kialakítására törekvő bűnszervezetek közötti harc okozhatja, maga a mefedron éppen hogy csökkenti az erőszakos viselkedésre való hajlamot, akárcsak az MDMA. Azzal, hogy a mefedront betiltjuk, valójában teljesen átadjuk a kontrollt a maffia kezébe, amely számára a konfliktuskezelés egyedüli módja az erőszak. A modern kor világi drogpolitikájának legnagyobb rákfenéje éppen a szélsőséges megoldásokhoz való ragaszkodás, pedig a totális tiltás és a teljes szabályozatlanság között lennének jól alkalmazható, köztes átmenetek. A szélsőséges gondolkodás egyértelműen zsákutca – ez persze sok mindenre vonatkoztatható.
Szintén aggasztó a média hozzáállása: 2010 második félévétől a dilettáns sajtó tele volt hajmeresztő sarkításokkal, miszerint tinédzserek öncsonkítást követnek el, illetve sorra vesztik életüket a mefedron-fogyasztás miatt, ezért azt több ország tiltólistára tette. Majd utána napvilágra került a két elhunyt angol tinédzser esetét vizsgáló igazságügyi orvostani jelentés, melyben egyértelműen rámutattak, hogy a fiatalok egyáltalán nem fogyasztottak drogot, viszont rengeteg alkoholt találtak a szervezetükben. A túlzott médiafigyelem közvetetten hozzájárul egyrészt a drogok népszerűsítéséhez, másrészt azok démonizálásához és a társadalom morális pánikreakciójának kialakulásához. Olyan ferdítésekkel találkozhattunk a szabad sajtóban, amelyek rendesen kiverték a szakmabeliekben a biztosítékot. Szerencsénkre a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) Médiamonitor elnevezésű programja ezekre az inkorrekt tartalmakra világít rá, hogy elősegítse a társadalmi párbeszéd kialakulását a vitás kérdésekben.
Az a nagy helyzet, hogy hatékonyabban ugyan rá lehet világítani az egészséges életmód kulcsfontosságára, ami által a droghasználat egyéni és társadalmi szinten kevesebb ártalommal és kockázattal járna, talán még azt is el lehetne érni, hogy némileg kevesebben próbáljanak ki egy adott szert, de magát a drogfogyasztást, illetve az emberiség kemikáliák által előidézett tudatmódosítás iránti igényét, a spirituális szükségleteket nem lehet gyökeresen kiirtani.
A katinak eleve a tiltó drogpolitika vetette el az írmagját, a vegyészek nevelgették, majd a hedonisták szüretelték az értékes nedűt. Nos, igen, a narkósoknak (akárcsak a gyártóknak) találékonyaknak kell lenniük, különben hamar elviszi őket az árvíz. A probléma azonban éppen az, hogy társadalmunk nem hajlandó őszintén szembenézni az emberek igényével, nem hajlandó elfogadni, hogy a kábítószerpiac elsősorban kereslet által fenntartható, ami pedig egyenesen arányosan vonja maga után a Btk. degradálódását egy mezei mozgólépcsőnél osztogatott „kedvezményescipő” szórólappá. Miközben a drogmentes világ ideáját kergetjük, nem vesszük észre, hogy egyre több problémát kreálunk magunknak. Rohadt egy ördögi kör ez…
