Tesztpilóták

A THC-tesztek fejlődése

Szerző: CK

Az egyre változatosabb fűpolitikáknak köszönhetően új kihívások jelentek meg a drogtesztelésben. Ma már nem elég a THC kimutatása a szervezetből, de választ kell adni arra is, hogy hatás alatt áll-e az illető, vagy túllépett-e egy bizonyos THC-szintet. Vajon képes a technika az új igények kielégítésére?

Az ismeretek fejlődésével járó szemléletváltozást nem csak a nyugati államok élvezhetik. A kannabisz dekriminalizálása és gyógyászati célú engedélyezése már olyan országokban is téma, mint Kolumbia, Marokkó vagy éppen Irán. A megváltozott törvényekhez azonban a rendészetnek is alkalmazkodnia kell. Ha a kannabisz fogyasztása már nem bűncselekmény, akkor értelmét veszti kimutatni, hogy valaki két hete füvet szívott, viszont nagyon is fontos tudni, hogy egy balesetet befolyásoltság alatt okozott-e. A másik oldalról pedig a gyógyászati felhasználónak is fontos lenne, hogy a teszt ne mutassa ki az előző este fogyasztott kannabiszt, ami a nyugodt alvását biztosította, ám reggelre bőven kiszállt a hatása. A kérdés azért is különlegesen aktuális, mert a teljes legalizációt bevezető Coloradóban növekedett azoknak a halálos közúti baleseteknek a száma, ahol a balesetet okozó sofőr szervezetéből kimutatták a kannabisz fogyasztását, de nem mutatták ki egyértelműen a befolyásoltságot.

Korábban a tesztek rendszerint a karboxi-THC jelenlétét mutatták ki, ami a marihuána használatát jelző inaktív metabolit, mely akár egy hónapig is megmarad a szervezetben. Ma már más THC-metabolitokra is irányulnak a tesztelések, például a tetrahidrokannabinalra, ami jobb indikátor a közelmúltbeli használat kimutatására. Míg a karboxi-THC keresése célravezető lehet a teljes tilalomban, jelenléte semmit nem árul el az aktuális befolyásoltságról. Ráadásul a tudósok megállapították, hogy a THC egész másként bomlik le, mint az alkohol, így nem lehet ugyanazt a metódust használni a két szer kimutatására.

Ráadásul a kannabisz vezetési képességre gyakorolt hatása önmagában is kérdéses. 2015-ben az USA Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Igazgatósága kiadott egy Virginiában végzett tanulmányt, amely arra a következtetésre jutott, hogy a marihuánafelhasználók ugyanolyan eséllyel karamboloznak, mint a józan sofőrök. Ezzel gyakorlatilag egy időben közölte a Washington Közlekedésbiztonsági Bizottság, hogy a marihuána megduplázza a halálos balesetek kockázatát. Az ellentmondás feloldásában segíthet a Coloradói Közlekedési Minisztérium vizsgálata, mely szerint a tavaly Coloradóban történt halálos balesetek esetében a marihuána pozitív tesztet produkáló valamennyi sofőr alkoholt is fogyasztott. Mindez szintén azt jelzi, hogy az alkoholszondához hasonló precíz eszköz nélkül indokolatlanul tehetjük meg a kannabiszt a közúti balesetek bűnbakjának. A legalizáló államok jelenleg is különbözőképpen ítélik meg, hogy minimális szintű, 5 ng/ml mennyiség THC-metabolit-jelenlét befolyásoltság alatti vezetést jelent-e, vagy csupán a sofőr korábbi fogyasztását jelzi, mely nincs kihatással a kognitív funkcióira. Egyes szakértők azzal érvelnek, hogy félrevezetjük magunkat azzal, ha a vérből mutatjuk ki a THC-metabolitokat, ugyanis azok már a hatás alatt elkezdenek visszaesni, ugyanakkor az 5 ng/ml szint napokig fennmaradhat. Az áttörést most a nyáltesztektől várják, melyeknek már zajlik a próbaszerű alkalmazásuk Coloradóban. Ha az új technika pontosabb eredményeket nyújt, akkor közelebb kerülünk a befolyásoltság alatti vezetést övező vita végéhez, és az alkoholszondához hasonlóan kétség nélkül ki tudjuk majd mutatni a kannabisz hatása alatt állást.

Hozzászólások

Új hozzászólás