Betépett főemlősök
Terence McKenna: Istenek Kenyere
Tételezzük fel, hogy hihetünk az evolúció elméletének, és a majmoktól származunk. Ezt ma már egyre kevesebben kérdőjelezik meg, ám akad még számos nehézség és hiányzó láncszem a részletekkel kapcsolatban. Hogyan alakult ki például fejlett öntudatunk, vagy mi késztette őseinket a nyelv megalkotására? Terence McKenna szerint a választ a pszichedelikus növények használatában kell keresnünk.
A pszichedelikus kultúra hazai rajongóinak dédelgetett álma vált valóra, amikor végre magyar nyelven is megjelent a 20. század egyik legjelentősebb pszichonautája, Terence McKenna ikonikus műve, az Istenek Kenyere (Food of the Gods).
Növény és ember
A pszichedélikumokhoz (más néven hallucinogénekhez) a tudományon és személyes tapasztalatokon keresztül egyaránt közelítő McKenna élete nagy részében azon agyalt, hogy egy-egy szer használatának elterjedése vagy éppen tiltása miként befolyásolta az emberi kultúrát. „Valamennyi ember-növény kapcsolat hangsúlyosabbá tesz bizonyos vonatkozásokat, míg másokat elhalványít” – ad betekintést kiindulópontjába. Könyvében felvázolt elmélete először is azt próbálja megmagyarázni, mitől háromszorozódott meg – evolúciós léptékben mérve igen gyorsan – az emberi agy térfogata. Feltételezése szerint elődeink gyűjtögető életmódjuk során találkozhattak pszilocibin tartalmú gombákkal, ami a szó szoros értelmében kitágította tudatukat, és felgyorsította agyuk fejlődését. Tény, hogy a pszilocibin kis dózisban javítja a látást, így előnyhöz juttatja használóját a vadászatban és a gyűjtögetésben, amivel az egész csoport sikeresebbé válik. Másrészt ebben a mennyiségben nemcsak a látást, de a szexuális vágyat is stimulálja, így kedvezően hathatott a szaporodásra, ezzel szintén növelve a csoport életben maradási esélyeit. Végül a combosabb dózis „sámáni önkívületet” idéz elő, mely lebontva a személyiség korlátait, transzcendens élményt nyújt használója számára, egyúttal stimulálja az agy nyelvi képességeit, amivel McKenna szerint robbanást idézett elő az emberiség evolúció-jában. „Ahogy a 19. században eljutottak az elméletekhez, amelyek szerint az emberek a főemlősöktől származtak, el kell jutnunk azokhoz a tételekhez, amelyek tényként kezelik majd, hogy azok a főemlősök bizony betépett főemlősök voltak. A betépés egyedülálló sajátságunknak tűnik” – vonja le következtetését. Ennek megfelelően nem ért egyet azokkal a kutatókkal, akik a sámánizmus elkorcsosulását vélik felfedezni a hallucinogének használatában. Szerinte épp ellenkezőleg, a pszichedélikumokkal ápolt közeli kapcsolat épp azt jelzi, hogy a sámánizmus élő és eredeti formában van jelen. Amikor viszont a rituálék és különböző próbatételek kerültek főszerepbe, a sámánizmus lassan hétköznapi vallássá silányult. A dekadencia tehát nem a pszichedélikumok használatával, hanem a növény-ember szimbiózis megszűnésével kezdődött el!
Ágy, cukor, tévé
McKenna annak tükrében veszi górcső alá az emberiség által használt tudatmódosítókat, hogy milyen célt szolgáltak, és hogyan befolyásolták a kultúra fejlődését. Ennek megfelelően nem is meglepő, hogy a legnegatívabb hatású drogok közül köszön ránk a cukor és a televízió is. Nagyon hasonló bennük, hogy igen rövid idő alatt terjedtek el igen széles körben, és csak a kemény drogokhoz mérhető függőséget alakítanak ki. A tévéző a való világot elhagyva egy passzív lelkiállapotba lép, amit ha tartósan űz, gyengíti személyes kapcsolatait, és a kommunikációt megszünteti maga körül. Ha ez tömeges szinten zajlik – márpedig az internet megjelenése előtt a tévé volt az úr a hálószobában –, akkor helytálló McKenna megállapítása, miszerint a tévé előtt „nem volt még olyan drog a történelemben, amelynek ennyire tökéletesen sikerült volna átformálnia az általa megfertőzött kulturális értékeket”. A „televízió-narkózisból” kitörő, hallucinogéneket használó hippik megjelenésére a pszichedélikumok és a velük kapcsolatos kutatások betiltása és a „dupla dózis tévéterápia” volt a válasz, amivel a virággyermekekből rövid távon sikerült a fogyasztói társadalomnak sokkal szimpatikusabb yuppie-kat nevelni.
Evolúciós katalizátor
De vajon hogyan vélekedik McKenna a kannabiszról, amivel saját bevallása szerint 35 éven keresztül élt rendszeresen? Nos, a jeles pszichonauta úgy látja, hogy amíg a feudális Európára jellemző szociális szerkezetet és kulturális önképet az alkohol határozta meg, addig például Delhi építészeti stílusában és mindennapi társadalmi érintkezésében a hasis keltette víziók és a közvetlenség érhetők tetten. Mondani sem kell, hogy ez utóbbi sokkal közelebb áll pszichonautánk szívéhez. A marihuána McKenna szemében a „valaha használt legjóindulatúbb bódítószer”, mely a gombák után a legsikeresebben segíti elő egy közösség szociális interakcióit. De mivel a kannabisz kevésbé mozdítja elő a versenyorientált viselkedést, nincs helye egy modern, versenyközpontú környezetben, szemben például a kávéval vagy az energiaitalokkal, melyek stimulálják az egyént. McKenna szerint a marihuána legalizációjának hatására – túl a gazdasági előnyökön – a társadalomban visszaszorulna az egocentrikus értékrend dominanciája, és a merev személyes határok feloldódásával partneri közösségek együttműködése jönne létre. Vagyis ha a természetet kivonnánk a törvények hatálya alól, egy kisebbfajta Paradicsom köszöntene ránk!
A cikk további részét a pszichedelikumkról, mint a jövő hírnökeiről és a tudatmódosítást tiszteletben tartó társadalom létrejöttéről a CK Magazin 2013/1. Februári számában olvashatod.
Programajánló: Archaikus reneszánsz – avagy McKenna szerint a világ