Lövésünk sincs

Dr. Máté Gábor: A sóvárgás démona

Ha patkányokat szűk ketrecbe zárunk, és drogokat keverünk az eleségükbe, hamarosan kialakul bennük a függőség, ugyanakkor, ha jó körülmények közt, fajtársaikkal együtt, nagy területen tesszük ugyanezt, nem lesznek az anyag rabjai – írja könyvében dr. Máté Gábor, majd további kísérletekkel, statisztikákkal is igazolja, hogy nem a kábítószer a felelős az addikcióért, hanem az emberi elme felépítése. Ebből következik, hogy az aktuális nemzetközi drogpolitika teljesen elhibázott.

Dr. Máté szerint nem a tiltás, hanem az általános életkörülmények javítása, és nem a függők büntetése és kriminalizálása, hanem a segítése volna a mindenkori kormányok feladata.

A nemrég magyarul is megjelent A sóvárgás démona – Ismerd meg a függőségeidet című könyv persze nemcsak politikai vitairat, hanem egy olyan olvasmányos, érthető ismeretterjesztő könyv, mely összegyűjti, csoportosítja és elénk tárja azokat az információkat, melyeket a függőségről jelenleg tudunk. A szerző a tudományos szöveg monotonitását munkája során szerzett tapasztalataival, esetleírásokkal töri meg, melyeket szépírói igénnyel épít könyvének szövetébe. A magyar származású kanadai szerző 1944-ben született a német megszállás alatti Budapesten. Nagyszülei Auschwitzban hunytak el, mikor ő öt hónapos volt, miközben édesapja munkaszolgálatosként volt távol. A család 1957-ben disszidált Kanadába. A szerző maga is figyelemzavarral küszködött, melyet elsősorban gyerekkorában elszenvedett tragédiákkal magyaráz. Először angol nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett, majd három évig tanított, csak ezután, huszonnyolc évesen iratkozott be az orvosi egyetemre. Kezdetben orvosi lapokban publikált, és ötven is elmúlt, mire első könyve megjelent. Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) területén végzett munkája és a témáról alkotott egyedi nézőpontja miatt vált híressé. Jelenleg osztályos orvos a Portland Hotel nevű lakó- és ellátóközpontban, amely Vancouver Eastside nevű belvárosi negyedében található. Legtöbb páciense kábítószerfüggő, HIV-fertőzött vagy valamilyen elmezavarban szenved.

Függőség és genetika

Állítja, fejünkben nem létezik addikciós központ, ahogy nincs sem alkoholizmust, sem függőséget okozó gén. Az elménket alakító gének a környezeti hatások során lépnek vagy nem lépnek működésbe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogyha a megfelelő külső hatások érnek minket – szüleinktől megkapjuk a szükséges szeretetet és figyelmet a függőséggel szembeni védelemhez –, akkor az agyunkban „bekapcsolódik” az a gén, mely felnőttkorban megvéd a stressz káros hatásaitól. Akinél ezek a hatások elmaradnak, ez a gén inaktív lesz, tehát az egyed elszenvedi a stressz minden káros hatását. Tudományos eredményekre hivatkozva felhívja a figyelmet arra, hogy életünk első éveiben – és az anyaméhben – alakulnak ki elménkben bizonyos idegpályák, melyeket nagyban befolyásol, hogy a szülők mennyit és hogyan törődnek a gyermekükkel. A várandós anyában termelődő stresszhormon, a kortizol a magzatot jelentősen károsítja. A stressz legfőbb forrása legtöbbször maga az apa, ugyanakkor a legnagyobb védelmet is ő nyújthatja társának és gyermekének. Ezért szerinte a kismamák védelme kiemelten fontos feladat.

Az újszülött egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy megfelelő táplálékot kapjon, hogy érjék a szükséges külső ingerek, és első évei érzelmi biztonságban teljenek. A modern nyugati társadalmakban az első tényező általában adott, ám a másik kettő gyakran hiányozik. Emiatt sok fiatalkorú, aki kiszolgáltatott a felnőtteknek, magára marad, vagy ami még rosszabb, azok áldozatává válik, akiknek éppen védelmezniük kellene őt. Ráadásul a szülői mintákat – a rideg vagy erőszakos mintát is – az utódok továbbviszik, és az addikcióra való hajlam generációról generációra öröklődik, de nem a gének, hanem a tanult viselkedési formák által.

Bizonyított tény, hogy azok az emberek, akiket kiskorukban bántalmaznak, fizikailag, illetve szexuálisan, vagy érzelmi sivárságban nőnek fel, hajlamosabbak a drogok élvezetére.

A helyzetet tovább súlyosbíthatja, hogy a droghasználat az agy bizonyos részén tartós elváltozásokat okozhat, és kiszolgáltatottá tesz a szerrel szemben. Minél nagyobb az agy elváltozása, a függő annál inkább kívánja a szert. Hiszen a tartósan alacsony dopaminszintet csak ezek az anyagok emelik meg, és enyhítenek a fájdalmakon. Az addiktív személyiség fontos ismertetője az öngyűlölet is, pedig a gyógyulásban az egészséges önszeretet kialakítása segíthet leginkább. Nincs olyan függő, aki ne utálná magát függősége miatt, a szorongás, a lelkiismeret-furdalás pedig még mélyebbre taszítja a beteget a szenvedésben. Hogy ezt enyhítse, újra a szerhez, függősége tárgyához nyúl. Ezt csak súlyosbítja, hogy a függők a társadalom peremére kerülnek, számos országban nem betegnek tekintik őket, hanem bűnözőknek.

Máté Gábor szerint a függőség egy skálán értelmezhető, melynek legszélén állnak az alkoholisták és a drogosok, ám nemcsak szer–, hanem például viselkedés-függőség is létezik. Ennek tárgya lehet szerencsejáték, kényszeres evés, cukor, ruhavásárlás, öltözködés, a profit, a munka vagy – és ezt számtalanszor hozza példaként, mivel maga ezzel küzd – a CD-vásárlási mánia. E folyamatokat a kémiai függőséghez hasonlóan jellemzi a tolerancia kialakulása, ami miatt egyre nagyobb adagokra lesz szüksége a függő személynek. Megvonás esetén a düh, a nyugtalanság és a depresszió felbukkanása is előtör. Ám ezekben az esetekben a szervezet nem egy kívülről bevitt szertől, hanem egy saját maga termelte anyagtól „tép be” ugyanúgy.

Dr. Máté Gábor elméletének további részleteiről, a társadalom és a függőség viszonyáról alkotott álláspontjáról a CK Magazin 2012/6 decemberi számában olvashatsz.