A lelkes kertész

Alaphibák és alapvető megoldások

Minden kertész hibázhat, persze jobb, ha nem teszi, a lényeg mégis az, hogy felismerje, korrigálja és legközelebb elkerülje a hasonló helyzeteket. Gyakran éppen a túlzott gondoskodás vezet a palánták korai halálához, ezért a legfontosabb azt észben tartani, hogy a növény nem attól fejlődik, hogy foglalkoznak vele. A termesztőnek elsősorban a megfelelő körülményeket kell megteremtenie.

A leggyakoribb hiba, főleg palánta korban, a túlöntözés. Mert mit csinál a lelkes kertész, gondoskodásképpen, a kedvenceivel? Hát meglocsolja őket. Aztán azt veszi észre, hogy a magonc mintha megállt volna a fejlődésben, hát önt neki még egy kis vizet, hadd nőjön. Pár nap múlva az alsó levelek a hegyüktől kezdve a szélüktől befelé barnulni, majd sárgulni kezdenek, mire azt a tanácsot kapja valakitől, hogy ez biztos táphiány, méghozzá nitrogén. Lelkes kertészünk tápozni kezd, és ezzel meg is adta kedvencének a kegyelemdöfést.
Attól, hogy a talaj felszíne száraznak tűnik, a cserép alján még állhat a víz. A tocsogós talajban a gyökerek oxigén híján nem képesek felvenni a tápanyagokat. Ha ez a pangó víz továbbra is ott marad, a gyökérszőrök rothadásnak indulnak, és a tápanyagfelvétel teljesen leáll. Ekkor már az alsó levelek végei megbarnultak, sárgultak, ezt szokták tévesen a nitrogénhiány tünetének tekinteni. Egyébként tényleg az, csak épp nem azért, mert nincs belőle elég, hanem mert a növény nem képes felvenni azt.
Egy túlöntözött csemetének hetek kellenek, mire helyreáll, egy szomjas csemete viszont a locsolás után pár óra alatt rendbe jön, ami irányadó jelzés a kertésznek.
A tünetek amúgy ez esetben is általános táphiánynak felelnek meg, mivel a gyökereken keresztül nem érkezik tápanyag, a növény a legalsó leveleiből kezdi kivonni a felső hajtások és a gyökerek fejlődéséhez szükséges mobilizálható tápelemeket. Emiatt az alsó levelek a hegyüktől kezdve a széltől indulva barnulni kezdenek, majd elsárgulnak, elhalnak. A levelek a végüktől, néha oldalról kezdve – vagy akár foltosan – barnulnak, a jelenség a növényen egyre feljebb terjed, míg végül eléri a legfelső hajtásokat.
Ez a vizes, tocsogós állapot sokféleképpen kialakulhat. Okozhatja a túl gyakori, nagy mennyiségű locsolóvíz. (Laza szerkezetű, de jó víztartó képességű földkeverékben nem keletkezhet pangó víz, és mindig van elegendő levegő a talajban lévő légbuborékokban. Ezt például perlit, homok, kókuszrost hozzáadásával lehet elérni.) A kisujjat tövig a földbe dugva meg lehet tudni, hogy mennyire nedves a föld a gyökérzónában. Jó ötlet a cserepet ültetés előtt szárazon, majd ültetés (és egy kiadós locsolás) utáni állapotban is lemérni. Ebből később következtetni lehet a benne lévő víz mennyiségére. Indokolt a boltokban kapható nedvességmérők használata is. Mindig érdemes a locsolóvizet felrázni, több víz esetén akváriumlevegőztetővel dúsítani, mozgásban tartani öntözés előtt.
Sokszor a víz összegyűlik a cserép alján. Ezt több, nagyobb túlfolyónyílás fúrásával lehet meggátolni, de a cserép alá ajánlatos tálcát tenni, ami a túlfolyó vizet felfogja. Ha a föld legalsó rétege agyaggolyó, kavics- vagy cserépdarabokból áll, a víz hamar elfolyik, a föld viszont a cserépben marad. A nagy szemcsék közötti légbuborékok miatt a gyökerek itt nem tudnak elburjánzani, ami egyébként egy túl vizes közegben rothadáshoz vezetne.
Nagy teljesítményű lámpák alatt előfordulhat, hogy a sugárzó hő hatására a felső talajréteg hamar kiszárad, alatta pedig nedves marad a föld. Ezt egy felső agyaggolyó, perlit vagy mulcs réteggel lehet csökkenteni, ami locsoláskor az egyenletesebb vízeloszlásban és a felső talajréteg nedvességének megőrzésében is segít.
A növényt, ha az állapota engedi, át lehet ültetni egy nagyobb cserép földbe, esetleg a szellőzés növelése mellett, hogy a talaj hamarabb kiszáradjon. A túlöntözés leginkább fiatal palántáknál szokott végzetessé válni.

Míg a túlöntözés a palántaszakaszban elkövetett leggyakoribb hiba, a túltápozás kicsit később, a vegetatív szakaszban általános. Valódi táphiány cserépben, tápozott növénynél csak ritkán fordul elő, mert a mai tápoldatok minden szükséges tápelemet bőségesen biztosítanak. A túltápozáshoz több út is vezethet.
Koncentrált tápoldat: A gyártók ajánlott adagolása sokszor egy kifejlett növény számára is az éppen elviselhető szintet súrolja, egy fiatalabb palántának viszont halálos is lehet. Cserépben az ajánlott adagolást legalább a duplájára szokás hígítani. A tápoldat hígításánál figyelembe kell venni a vízben lévő tápanyagokat is, ugyanis ezek együttesen határozzák meg a tápoldat koncentrációját. A nagyon kemény csapvíz önmagában is tartalmazhat annyi oldott anyagot, hogy emiatt alkalmatlanná váljon egy kenderpalánta öntözésére.
Szélsőséges pH: A talaj kémhatásától is függ, hogy egy-egy tápelem felvehe¬tő-e a növény számára. A tápanyag ebben az esetben is ott van a talajban, de ha a közeg kémhatása jelentősen eltér a 6–7 közötti optimális értéktől, akkor sóként kicsapódhat, vagy felvehetetlen formába kerülhet.
Tápelem-felhalmozódás: Amennyiben a tápszer a növény növekedési szakaszához képest nem a megfelelő arányban tartalmazza a tápelemeket, előfordulhat, hogy a felesleges tápelem felhalmozódik a talajban. Egy tápelem többlete kizárhatja egy másik elem hasznosulását, és a későbbiekben toxikus szinteket is elérhet.
Túlöntözés: Korábban már szó volt róla, hogy a túl nedves közeg általános táphiányos tüneteket okozhat, erre tévedésből a kertész tápozással reagálhat.
A növény mindegyik említett esetben táphiányos tüneteket mutathat, holott az összes tápanyag ott van, csak felvehetetlen formában. A vegetatív szakaszban használt tápok nitrogént tartalmaznak a leginkább, ezért az első tünetek többnyire nitrogéntúladagolást mutatnak. Eleinte a növény színe változik sötétebbre, méregzöldre, később a levelek karomszerűen lefelé, néha fölfelé görbülnek, közelről úgy tűnik, mintha megégtek volna.
A valóságban is ez történik, ugyanis ha a vízben oldható anyagok koncentrációja meghaladja a növény sejtnedvének koncentrációját, a víz a sejtfalon keresztül kifelé áramlik a sűrűbb oldat, tehát a tápoldat felé. Magyarul, ha túl erős a tápoldat, az gyakorlatilag kiszívja a nedvességet a növényből ahelyett, hogy ellátná vele.
Egy tápozás nélküli cserepes növénynél először általában nitrogén- vagy magnéziumhiánynak kell fellépnie, ezeket a készleteket meríti ki leghamarabb egy átlagos földkeverékből. Más elemek hiányára utaló tünetek valószínűleg nem a tápelem valódi hiányára mutatnak, hanem arra, hogy az előbb felsorolt okok miatt azokat a növény nem képes felvenni.
A korai vegetatív szakaszban a tápoldat ajánlott koncentrációját érdemes tovább hígítani legalább a 4-szeresére, fejlettebb növénynél pedig ajánlott a jelzett mennyiség kétszeres hígítását használni. Indokolt a tápoldat és a locsolóvíz pH-jának és EC-jének gyakori mérése is. Az optimális pH 6–7 között, az EC pedig 1mS körül van, ami 2,3mS fölött már toxikussá válhat. Tápozni csak akkor kell, ha a hiánytünetek már mutatkoznak. A tápoldat-koncentrációt érdemes fokozatosan emelni az ajánlott szintig, és először csak egy növényen kipróbálni, hogy használ-e, vagy inkább ront a helyzeten.
A talaj átmosásával meg lehet szabadulni a tápanyagtöbblettől, a felgyülemlett kicsapódott sóktól. Ez a cserép méretéhez viszonyítva 3-szor, 6-szor annyi vízzel való öntözést jelent, eközben a felesleges anyagok a vízzel együtt a túlfolyónyílásokon keresztül távoznak.

Benti körülmények között a fényforrás erőssége és a fény minősége határozza meg a terméshozamot. A sima villanykörte, spotlámpa, halogénlámpa, UV-lámpa, infralámpa nem alkalmas növénytermesztésre, mert ezek nagyrészt nem fényt, hanem hőt adnak le. A kis teljesítményű, pár wattos fénycsövek, kompaktfénycsövek sem képesek elegendő fényt biztosítani a kender ütemes fejlődéséhez.
Ahogy egy magonc kibújik a föld alól, szüksége lesz megfelelő intenzitású fényre, s ezt egy ablakpárkányon (ahol sokszor túl meleg is van) vagy az említett lámpák alatt nem kapja meg, a szára megnyúlik, eldől, megtörik, és vége.
Palántaneveléshez elegendő néhány fénycső vagy kompaktfénycső is, virágzáshoz már ajánlott a nagyobb teljesítményű HPS (nagy nyomású nátrium) vagy az MH (fémhalogén) lámpák használata.

Ez a leggyakrabban elhanyagolt körülmény, pedig igen fontos, több szempontból is.
Légcsere: A levelek folyamatosan CO2-t lélegeznek be, és oxigént lélegeznek ki. Ha nincs megfelelő szellőzés a helyiségben, a szén-dioxid-szint hamar lecsökken, a növények „fulladozni” kezdenek.
Légmozgás: Ha nincs légmozgás, ami a levelek közvetlen közeléből elszállítaná a kilélegzett levegőt, és frissel cserélné le, az hátrányos lesz a növény fejlődésének szempontjából, ezenkívül az intenzív légmozgás folyamatosan mozgásban tartja a növényeket, erősíti a szöveteket és a szárakat, ráadásul a kártevők sem szeretik, hogy állandóan harcolniuk kell a növényre jutásért vagy a rajta maradásért.
Páratartalom: Légcsere nélkül egy zsúfolt termesztősátorban a levegő páratartalma a 90%-ot is könnyen elérheti, de a locsolással és a növények kilégzésével (transzspiráció) is jelentős mennyiségű vízpára jut a levegőbe. Ez amellett, hogy egyet jelent a penész megjelenésével – ami egész ültetvényeket képes pár nap alatt a semmivé tenni –, a növények fejlődését is gátolja. Ahhoz, hogy a kender folyamatosan nedvességet és tápanyagokat tudjon felvenni, a már felvett nedvességet le kell adnia a levelein lévő sztómákon (légcserenyílásokon) keresztül. Minél magasabb a levegő páratartalma, ez annál nehezebben megy neki, így 85%-os RH (relatív páratartalom) körül megáll a növekedés. Magas páratartalom mellett egyébként a szénszűrők sem működnek, mivel az aktív szén pórusai telítődnek vízzel, így a helyiségben könnyen elszabadulhatnak a különféle illatanyagok is.
Hűtés: A termesztés közben használt lámpák rengeteg hőt fejlesztenek, amit a levegővel együtt a lehető leghamarabb messzire kell szállítani. A 35 foknál magasabb hőmérséklet már hátráltatja a kendert a növekedésben.
A szellőzésen javítani erősebb kifújó ventilátorral, nagyobb és több légbeömlőnyílással, vagy beszívó ventilátorokkal, cooltube-bal, hűthető lámpaburával lehet, és az sem árt, ha a légbeömlőnyílások a termesztőhelység alsó részén kapnak helyet, a kifújó ventilátor pedig a felső részen, az ellentétes oldalon, így a légáram keresztülhúz az egész helyiségen. Asztali ventilátort is be lehet rakni a jobb légmozgás és légkeverés végett, és az is sokat segít, ha a levegőt vezető csövekben a lehető legkevesebb kanyar van, ugyanis egy 90 fokos könyök akár 40%-kal is csökkentheti a ventilátor teljesítményét.

Beltér: Még nincs is meg a növény leendő helye, nemhogy a lámpa, de az újdonsült kertész már el is kezdett csíráztatni. Aztán jönnek a szükségmegoldások, ablakpárkány, 100 wattos égő, amik persze csak további nyúláshoz vezetnek, míg végül a szár nem bírja tovább a palánta súlyát, megtörik, és annyi.
Kültér: A március-április eleji kiültetés könnyen a palánta korai kivirágzásához vezethet, mivel ilyenkor még túl rövid – kb. 12 óra – a nappalok hossza. Később, ahogy a nappalok egyre hosszabbak, a palánta visszaáll a vegetatív szakaszra, de az is előfordulhat, hogy még nyár elején beérik, bár ez ritka.

A túlságosan gondoskodó kertész a magot egy kis tál földbe helyezi, eláztatja vízzel, letakarja folpakkal, és kiteszi a napra vagy az üvegházba, hogy melegben legyen, és fény érje, aztán csodálkozik, hogy nem kel ki. Egy ilyen pohárban a hőmérséklet simán elérheti a 60 °C-t, a magok szó szerint megfőnek. Már a 35 °C feletti talajhőmérséklet is olyan mikroorganizmusok elszaporodásához vezet egy efféle nedves közegben, ami a talaj és a magok beposhadását eredményezi.

Több példa is volt rá a közelmúltban, hogy különféle magyar fórumokon egy-egy vállalkozó kedvű, segítőkész kolléga jó minőségű magokat árult, aminek kétféle kimenetele lett. Vagy nem kapott semmit a vásárló, vagy hónapok után tudta meg, hogy madáreleségre költötte a villanyszámlát. Haver haverjától származó tuti vájt vigyor magokról is általában az szokott kiderülni, hogy nagyjából hatástalanok. Jó minőségű magokhoz hozzá lehet jutni Bécsben, ahol a kendermag árusítása már legális, de neten is egyszerűen meg lehet rendelni. No para!

forrás: egykalapalatt.info