Megmentenek, ha addig élsz is

Keresztes hadjárat a holland fűpolitika ellen

Két határ menti holland város, Bergen op Zoom és Roosendal polgármestere bejelentette, hogy a drogturizmus mérséklése érdekében az összes coffeeshopot bezárják a települések határán belül. Nem csoda, ha a nemzetközi sajtó már arról cikkezik, hogy a holland drogpolitika „megbukott”, és a hollandok rádöbbentek, mekkora hibát követtek el 1976-ban a rendszer bevezetésével. De valóban ilyen sötét lenne a helyzet?

Ha egy kávézóban előveszünk egy zacskó marokkói hasist és egy doboz cigarettát, annak háromféle következménye lehet. Amennyiben egy New York-i kávézóban ülünk, a pincér megkér bennünket, hogy tegyük el mind a hasist, mind a cigarettát, mert mindkettő fogyasztása tilos. Egy budapesti kávézóban a pincér felszólítana, hogy azonnal tegyük el a veszélyes kábítószert (értsd: kannabiszt) tartalmazó zacskónkat, különben hívja a rendőrséget, jobb esetben kitessékel a helyről, egyébként nyugodtan dohányozhatunk. Ha azonban egy hollandiai kannabiszt árusító kávézóba (coffeeshopba) vezet az utunk, a pincér rá sem hederít a hasisra, ellenben arra kér, hogy azonnal rejtsük el a cigarettánkat, hacsak nem azt akarjuk, hogy a rendőrség egyaránt megbüntessen minket, és a tulajdonost is.
Ez utóbbi jelenetnek magam is szemtanúja voltam egy hágai coffeeshopban december elején. Amióta ugyanis Hollandiában is bevezették a munkahelyeken a teljes dohányzási tilalmat, a coffeeshopokban kizárólag kannabiszra lehet rágyújtani, a dohány helyettesítésére különféle növénykivonatokat kínálnak a vendégeknek. A füvet démonizáló, a dohányzást elfogadó társadalomba szocializálódott magyar turistának megdöbbentő lehet, de előfordulhat, hogy a vendéget súlyos pénzbírság kifizetésére kötelezik, ha dohányt kever füves cigijébe.
Bár a hatóságok 1976 óta szemet hunynak a kannabisz coffeeshopokban történő árusítása és fogyasztása felett, ez koránsem jelenti azt, hogy a fű legális lenne Hollandiában. Inkább arról van szó, hogy a rendőrség bizonyos esetekben eltekint a törvény végrehajtásától, mivel úgy ítéli meg, hogy a kannabiszpiac így jobban kontrollálható az állam számára, és különválasztható a kemény drogok (pl. heroin, kokain) piacától. A nagybani termesztés és kereskedelem azonban továbbra is börtönbüntetést von maga után, az állam pedig európai összehasonlításban is igen sokat költ prevencióra és a függők kezelésére.
A gedoogbeleit (azaz hallgatólagos tolerancia) drogpolitikája mintegy három évtizeden keresztül meglehetős sikerrel működött, és egyetlen politikai erő sem kérdőjelezte meg nyíltan létjogosultságát.
A jelenleg kormányzó kereszténydemokraták (CDA) azonban felborították az eddigi egyensúlyt, és a zéró tolerancia nevében hadat üzentek a coffeeshopoknak. Az egyensúly persze eddig is viszonylagos volt csupán, hiszen a holland rendszer felemás jellegéhez tartozik, hogy bár a coffeeshopok 500 gramm kannabiszt büntetlenül eladhatnak egy nap, az utánpótlást illegális ültetvényekről szerzik be a „hátsó ajtón” keresztül. Így egy olyan termék eladása után adóznak, amelynek a termesztése és nagykereskedelme ugyanezen állam törvényei szerint bűncselekménynek számít!
Mégpedig nem kevés pénzről van szó, hiszen a becslések szerint a coffeeshopok minden évben körülbelül 400 millió eurós adóbevételt hoznak, a kannabiszturizmus által generált egyéb jövedelmekről nem is beszélve. Felmérések szerint az Am¬szterdamba érkező turisták negyede tér be egy coffeeshopba, tizede pedig kimondottan azért érkezik a városba, hogy füvet szívjon. Az amsterdami polgármester, Job Cohen szerint a fűturistákkal jóval kevesebb probléma van, mint az alkoholfogyasztás céljából érkezőkkel (gondoljunk csak a Budapesten randalírozó brit sörturistákra).

A kereszténydemokraták
szerint azonban a coffeeshopok csupán szégyenfoltot jelentenek Hollandia becsületén, és azt az üzenetet küldik a tinédzsereknek, hogy a fűszívás normális dolog. Új kutatásokra hivatkoznak, amelyek szerint a kannabisz manapság jóval potensebb, és így jóval veszélyesebb, mint 10-20 éve, ráadásul szkizofréniát okozhat. A drogturizmus pedig tönkreteszi a határ menti városkák életformáját, folyamatos zavarokat okoz a közlekedésben és a közbiztonságban. A kormány ezért moratóriumot hirdetett az új coffeeshopok nyitására, és lépéseket tett a már létező boltok bezárására: míg a 90-es évek végén még 1200 hasonló intézmény működött az országban, jelenleg alig több mint 700. Rendeletet hozott arról, hogy az iskolák 300 méteres körzetében lévő coffeeshopokat be kell zárni, így Rotterdamban ezek mintegy fele (!) húzhatta le a rolót, Amszterdamban pedig 2011-ig a 228 coffeeshopból 43-nak kell bezárnia – legalábbis ha a jelenlegi kormánykoalíció megnyeri a 2010-es választásokat.
Két határ menti város, Bergen op Zoom és Roosendal polgármestere bejelentette, hogy a drogturizmus visszaszorítása érdekében az összes coffeeshop működési engedélyét visszavonják a települések határán belül. Nem csoda, ha a nemzetközi sajtó már arról cikkezik, hogy a holland drogpolitika „megbukott”, és a hollandok rádöbbentek mekkora hibát is követtek el 1976-ban azzal, hogy engedélyezték a fű forgalmazását. De valóban ilyen sötét lenne a helyzet?
A TASZ filmes csapata Hollandiába utazott, hogy választ találjon a kérdésre. December elsején Hágában egy olyan rendezvényen (Cannabis Tribunaal) vettünk részt, amelynek célja az volt, hogy az érdekelt felek bemutassák és megvédjék érveiket egy etikaprofesszorokból álló „ítélőszék” előtt. A vitának olyan szereplői voltak, mint a kormányzó kereszténydemokraták egyik legvehemensebb fűellenes politikusa, Cisca Joldersma parlamenti képviselő, a legalizáció mellett pedig többek között a holland rendőrszövetség volt elnöke és a coffeeshop-rendszert létrehozó bizottság egyik pszichiáter szakértője szólalt fel. A hallgatóság soraiból hozzászóló coffeeshop-tulajdonosok keserűen mutattak rá, hogy az ő üzletükbe 18 éven aluli személy be sem léphet (a szabályszegő üzleteket azonnal bezárják), így tehát alaptalan az a vád, hogy felelősek lennének a tinédzserek füvezéséért. Mint minden országban, a tinik Hollandiában is meg tudják szerezni a füvet, ha akarják, ehhez azonban a coffeeshopoknak és felnőtt vásárlóiknak vajmi kevés közük van.
Ami a fogyasztási trendeket illeti, bár Hollandiában minden felnőtt szabadon vásárolhat magának hasist és marihuánát, a fogyasztók számaránya nem magasabb az európai átlagnál, és jóval alacsonyabb a szigorúan tiltó Egyesült Államok hasonló trendjeinél, különösen a fiatalkorúak körében. Pszichiáterek elmondták azt is, hogy a kutatások valójában nem támasztják alá azt a sajtóhírt, miszerint a fű elmebetegséget okozna, vagy hogy veszélyesebb lenne, mint korábban. Különösen akkor válnak kétségessé a szigorítást a fű veszélyeivel alátámasztó érvek – vetik a kormány szemére az ellenoldal hívei –, ha figyelembe vesszük, hogy míg a viszonylag kevés problémát okozó fűboltok ellen keresztes hadjáratot folytatnak, az alkoholárusítás ellen nem. Ironikus, hogy a bezárt coffeeshopok helyén gyakran alkoholbárok nyílnak, amelyek mind közegészségügyi, mind közbiztonsági szempontból nagyobb kockázatot jelentenek.
A vitázó felek érveit elemezve az etikaprofesszorok arra a következtetésre jutottak, hogy a szigorításokat valóban nem támasztják alá racionális érvek. Jellemző, hogy Joldersma képviselő asszony egy ízben a tudományos vizsgálatokra hivatkozó érvekkel szembesülve egyszerűen megvonta a vállát, és közölte: „Engem nem érdekelnek a tények.” A szigorításpártiak morálisan elítélik a fűszívást, és gyökeresen kiirtanák azt a holland társadalomból, attól függetlenül, hogy mik a fű hatásai, vagy hogy milyen árat kell fizetni a tilalomért. Kizárólag az ifjúság erkölcseinek védelme lebeg szemük előtt.
A holland drogturizmus ettől függetlenül valóban létező probléma: minden hétvégén német és belga fiatalok ezrei veszik a határ felé az irányt, hogy bevásároljanak a coffeeshopokban. Az igazi problémát nem is maga a fűszívás, illetve -vásárlás jelenti – ismerte el nekünk Han Polman, Bergen op Zoom polgármestere, akit a városházán interjúvoltunk meg. A baj az, hogy a fiatalok közlekedési baleseteket okoznak, szemetelnek és zajosak, ráadásul marokkói bűnbandák szakosodtak arra, hogy kemény drogokat próbáljanak rájuk tukmálni. Véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha legalizálnák a fűtermesztést és az eladást a határ mindkét oldalán, amíg azonban ez nem következik be, bezáratja a városban a coffeeshopokat a közbiztonság védelmében.
Kameránkkal körbejártuk a kisváros utcáit, hogy a járókelőket is megkérdezzük arról, valóban olyan nagy problémát látnak-e a coffeeshopok működésében. (A TASZ Hollandiában készített videói megtekinthetők angol nyelvű honlapjukon: www.drogriporter.hu/en –A szerk.) A válaszadók többsége érdekes módon csupán olyan kisebb problémákat tapasztalt, hogy a belga fiatalok elfoglalják a parkolóhelyeket, és túlzsúfolják a buszjáratokat. Sokan közülük attól tartanak, hogy a coffeeshopok bezárása csak a heroint és kokaint is áruló utcai dílereknek kedvez. Egy étteremtulajdonos megosztotta velünk azon aggodalmát, hogy ha a coffeeshopokat bezárják, az bizony negatívan befolyásolja az üzlet forgalmát: szerinte a belga fiatalok nemcsak zajosak, hanem pénzt hoznak a városnak azzal, hogy a helyi boltokban vásárolnak, éttermekben és bárokban fogyasztanak. Miért nem lehet inkább a közlekedés, a turizmus infrastruktúráját fejleszteni, és az utcai árusítás ellen harcolni ahelyett, hogy bezárják a coffeeshopokat? – tette fel a kérdést.

A holland polgármesterek
többsége ezért nem is osztja bergeni kollégájuk véleményét, és alternatív megoldásokat kívánnak találni a coffeeshopok bezárása helyett. Ez derült ki azon a novemberi konferencián, amelyen több mint harminc város polgármestere vett részt és állapodott meg abban, hogy a coffeeshopok bezárása nem old meg semmit. A Binneblands c. lap által végzett vizsgálat szerint a 88 holland polgármesterből 54 (61%) reformálná meg a coffeeshop-rendszert – de nem a tiltás, hanem a teljes legalizáció irányába! A német határ mentén fekvő Venloo polgármestere például úgy oldotta meg a drogturizmus problémáját, hogy a város határain kívül, a határ mellett egy bekötőutat és egy hatalmas parkolót építtetett coffeeshopokkal és egyéb üzletekkel, így a külföldiek úgy vásárolhatják meg a füvet, hogy közben nem zavarják a városka lakóinak életét. Eindhover első embere pedig bejelentette, hogy engedélyezni fogja állami licenccel rendelkező termesztőknek a coffeeshopok legális ellátását fűvel. Ellenzi a kormány intézkedéseit az amszterdami polgármester is, aki kijelentette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen 43 coffeeshopot bezárni a városban. Cohen szerint az alkoholtilalom szomorú példája mutatja, hogy a represszió nem lehet megoldás, csakis a szabályozás.
Megkérdeztük Rud Vreemant, Tilburg polgármesterét is. Ő úgy véli, a városvezetőknek össze kell fogniuk, és elérniük, hogy a totális tiltás helyett szigorú törvényi keretek közé szorítsák a fű nagybani termesztését és terjesztését. Neki esze ágában sincs betiltani városában a coffeeshopokat, sőt, a kulturális sokszínűség jegyében értéknek tekinti azokat. Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor ellátogattunk

Tilburg
leghíresebb coffeeshopjába, a The Grass Companyba, ahol alkalmunk nyílt elbeszélgetni az üzlet menedzserével. Elmondta, hogy a GC nem egy hagyományos coffeeshop, mivel célja nem a fű eladásából származó haszonszerzés, hanem egy olyan kulturált, színvonalas étterem és kávézó működtetése, ahol az emberek mellesleg megvehetnek és elszívhatnak egy-egy jointot is. Ő maga egyébként nem szív füvet, korábban egy hagyományos éttermet vezetett, méghozzá nem is rosszul, ezért csábította át a coffeeshop tulajdonosa ide. Kihívást látott abban, hogy meghaladja a hagyományos coffeeshop-paradigmát, és valami újat, izgalmasat nyújtson a vendégeinek, akik közül sokan maguk sem szívnak füvet, egyszerűen csak élvezik, hogy nem kell végre harsány részegek társaságában ebédelniük.
Kizárólag profi szakácsokkal és pincérekkel dolgozik, a fiatalkorúak kiszűrésére pedig egy biztonsági őrt állított az ajtóba. A füvet és hasist vonalkóddal ellátott zárjegyekkel árulják, és a cigarettához hasonlóan a fűfogyasztás veszélyeire figyelmeztető üzenetekkel látják el. A coffeeshop bevételeiből jut drogprevencióra is, rendezvényeiken a mértékletes használatot népszerűsítik. Sok olyan ember is betér hozzájuk, aki soha nem próbálta ki a kannabiszt, csupán kulturált környezetben szeretne elolvasni egy újságot, meginni egy kávét. Természetesen mi is kipróbáltuk a coffeeshop nyújtotta kulináris élvezeteket, és közben egy cseppet sem zavart bennünket, hogy a pultban sör helyett füvet árulnak, a helyiséget pedig áthatja a hasis édeskés illata. Jelenleg még nem tudni biztosan, hogy vajon a fiatal menedzser víziója valósul-e meg a kulturált, a mindennapokba integrált coffeeshopokról, vagy a kormány elképzelése a zéró toleranciáról és a totális tiltásról. Valószínűleg sok múlik azon, miként alakulnak a 2010-es parlamenti választások, mi történik 2009-ben az ENSZ drogügyi kormánytalálkozóján Bécsben, vagy hogy sikerül-e a polgármestereknek helyi szinten kijátszaniuk a fűtilalmat, és bevezetni a legális fűtermesztést.
Néhány tényt azonban leszögezhetünk. Először is, jelenleg a coffeeshop-rendszer 30 éves fennállásának eddigi legsúlyosabb krízisét éli. Mint ahogy Peter Cohen holland pszichiáter kijelentette, ez a válság a látszat ellenére lehet, hogy éppen a rekreációs fűfogyasztás valamiféle legalizációjának előjátéka csupán. A lakosság jelentős része (49%) a teljes legalizációt támogatja, és a legalizációt elutasítók sem feltétlen a coffeeshopok bezárásának hívei, ez az arány pedig véleményem szerint hosszú távon csak nőni fog. Az idő malmai nagyon lassan őrölnek a drogpolitikában, akár évtizedek vagy évszázadok is elmúlhatnak addig, míg a nemzetközi drogkontrollrendszerről folytatott viták nyugvópontra jutnak, és a kannabisz végre megtalálja megfelelő helyét a társadalmakban. Egy biztos: akár bezárják a coffeeshopokat, akár nem, a fűfogyasztás nem fog varázs¬ütésre eltűnni, hiszen immár a kultúra szerves része, főleg az európai ifjúság számára, ennek minden pozitív és negatív hatásával együtt. Nem lehet többé úgy kezelni a fűfogyasztást, mint múló divathóbortot, ami egyszerűen csak eltűnik a történelem süllyesztőjében.