„Világszerte alkalmazzák a modellünket”

Patricia Amiguet a kannabisz klubokról és a nők szerepéről

Patricia nyolc éve tevékeny tagja a globális kannabisz mozgalomnak. Azért dolgozik, hogy ami Barcelonában megvalósult, azt egész Spanyolország és idővel az egész világ élvezhesse. Küldetésének érzi, hogy a mozgalomban nagyobb szerepet kapjanak a nők és a szabályozási modellekben az ő szempontjaik is érvényesüljenek.

Medijuana: Mikor döntöttél úgy, hogy nem elégszel meg a féllegális fogyasztással és magad is klubot alapítasz a kannabiszhasználók számára?

Patricia Amiguet: Miután 2011-ben befejeztem a tanulmányaimat, lehetőségem nyílt egy egyesületet alapítani egy barátommal. Akkoriban még nem következett be a ma ismert kannabisz klub robbanás, mindössze 8-9 szervezet működött. Nagy szerencsém volt, hogy a katalán egyesületeket összefogó szövetség aktivistái segítettek a klub megalakításban, így nem volt szükségem ügyvédekre. Hamarosan magam is tagjává váltam a Katalán Kannabisz Klubok Szövetségének (CatFAC), aminek mostanra az elnöke lettem.

MED: Mi volt a személyes motivációd a mozgalomban?

PA: Eleinte annyi, hogy olyan dologgal foglalkozzam, amit szeretek. Már fiatalkorom óta fogyasztom a kannabiszt és meggyőződésem volt, hogy szabadon elérhetőnek kell lennie. A mozgalmon keresztül azonban hamar rálátást nyertem a drogpolitika egyéb területeire, ami tovább fokozta az érdeklődésem. Az azóta eltelt idő alatt még mindig nincs jövedelmem az egyesületből (nevet), de sikerült bevonódnom a drogpolitikai mozgalomba és belülről látni a gépezet működését. Megtaláltam benne a szenvedélyem, és az egyesülettel hatást tudok gyakorolni a szabályozás kialakítására.

MED: Belülről nézve milyennek látod a spanyol kannabiszpolitikát? Számunkra, külső szemlélőkként, példaértékűnek látszik a kannabisz klub (CSC) rendszer, de te nyilván élesebben látod a hibáit.

PA: Sok probléma van vele. Bevezettünk egy önszabályozó modellt, ugyanis a politikusokból hiányzott a szándék a szabályozás létrehozására. A CSC modell a civil szervezetek munkájaként jött létre és összhangban van a törvénnyel, noha kihasználja a szürkezónát. Nem illegális, de teljesen legálisnak sem mondható. Erre pedig a különböző spanyol tartományok eltérően reagálnak a helyi törvényükben, miközben a központi kormány minden kábítószer előállítást és tartást büntet. És a legtöbb embert továbbra is kannabisszal kapják el. Vagyis a jelenlegi helyzetet úgy lehet összefoglalni, hogy sokakat vonz a CSC rendszer, amivel kikerülhető a feketepiaci fűbeszerzés, de a kormány továbbra sem biztosít kielégítő szabályozást, inkább büntetéssel reagál.

MED: És mindezt úgy, hogy azért végeztek rajtaütéseket a kannabisz klubokon, hogy csak a szabályosan üzemelők működhessenek tovább…

PA: Ez Katalóniában történt, de országosan más a helyzet. Kormányzati statisztikák híján azt sem tudjuk, hogy jelenleg hány kannabisz klub üzemel és pontosan mennyinek kellett bezárnia. És a szabályos üzemeltetés kérdése sem ilyen egyszerű. Én hét éve dolgozom a Pachamama Cannabis Clubban, ami Barcelonában legálisnak minősül, de országos szinten már nem. Hasonló a helyzet, mint az USA legalizáló államai és a központi kormány között. A többi spanyol tartományban is százával működnek a CSC-k, de feltűnés nélkül, hogy ne legyen problémájuk a hatóságokkal. Ez hatalmas probléma és mielőbb szeretnénk elérni, hogy a klubtagoknak ne kelljen félnie a büntetésektől.

MED: Öt-hat évvel ezelőtt, amikor a Spannabis kiállítás apropóján Barcelonában jártunk a magazinnal, egy este kipróbáltuk, hogy a La Ramblán kérdezősködve mennyi idő alatt sikerül bejutnunk egy klubba. Körülbelül 10 percbe telt, hogy tagságit szerezzünk és klubtagként vásárolhassunk. Pár évvel később hallottunk a nagy razziákról és azóta tudtommal a turisták nem juthatnak be ilyen egyszerűen a klubokba. Azóta rendeződött a helyzet Barcelonában?

PA: A CSC modellt alapvetően nem a turisták számára alakították ki, de a szabályozás hiánya miatt a fejlődés különböző irányokba indult az egyes klubok számára. Az ügyvédek azoknak a kluboknak is segítenek, akik pusztán pénzkereseti lehetőségként tekintenek a CSC modellre. Megfelelő szabályozás mellett nem is alakulhattak volna ki azok a formák, amikkel ti is találkoztatok. Épp akkoriban figyelmeztettük a politikusokat a CSC-k körüli visszásságokra, amik a szabályozatlanságból fakadtak. Katalóniában sikerült megszilárdítani a rendszert, de ha Aragóniát vagy Valenciát vesszük, akkor egy egész más fejlődési szintet láthatunk. És ez az egész egy globális probléma, amire globális megoldások kellenek. Ha elmegyek Hollandiába, Németországba vagy akár egy másik földrészre, akkor szeretnék legálisan kannabiszt fogyasztani és ezzel milliók vannak így, tehát ezt az igényt bárhol ki kellene tudni elégíteni.

MED: Egyelőre néhány országot le kell hagynod a bakancslistádról… Vannak nemzetközi kapcsolataitok más pro-kannabisz szervezetekkel, akiknek tanácsot adtok?

PA: Igen, a CatFAC-nak, a kannabiszmozgalom központi szereplőjeként sok belföldi és külföldi kapcsolata van. Lehetőségünk nyílt tanácsot nyújtani Uruguayban, Argentínában, az USA-ban, Kanadában és sok európai országban. Ahol nyitottak a kannabisz legális szabályozására, ott érdeklődnek a tapasztalataink iránt. Uruguay és Kanada már be is építette a modelljébe a tőlünk hallottakat és működik!

MED: A közelmúltban alapítottad meg a REMA (Tilalomellenes Nők Állami Hálózata) szervezetet. Mi a funkciója ennek az egyesületnek?

PA: Láthatóvá akartuk tenni, hogy a világ drogpolitikájának alakításában nagyon sok nő vesz részt, de végül mindig csak a férfiak szempontja jelenik meg. A szabályozásokat is többnyire férfiak dolgozzák ki, így szükségesnek láttuk a gender szempontok beemelését és a női droghasználat realisztikusabb ábrázolását. Kitűztünk egy találkozót, hogy felmérjük, hogy hány nőt érdekelhet a kezdeményezés Barcelonában. Ezen olyan kérdések merültek fel, hogy például a menzesz alatt ajánlatos-e a kannabisz használata, milyen betegségek esetén érdemes alkalmazni, miért tálalja a média negatívabban a nők fogyasztását és a többi. Mostanra azt látjuk, hogy sok szervezet változtatott a nők ábrázolásmódján. Megértették, hogy a nőket másképp kell megszólítaniuk.

MED: Ezek szerint a mozgalom nem kizárólag a nők és a kannabisz kapcsolatára terjed ki?

PA: A kannabisszal kezdődött, de később észrevettük, hogy vannak köztünk például más szereket is fogyasztók, akik kannabisszal csökkentik a használat mértékét. A közös pont a tilalomellenesség volt – azt is számításba kellett vennünk, hogy amikor a kannabisz megfelelően szabályozva lesz, legyen miért közösen küzdenünk. Nem akartuk mások előtt bezárni az ajtót. Én magam abban hiszek, hogy minden drog állami szabályozást igényel és a hozzáférést egy szabályozott rendszerben kellene biztosítani, megfelelő információk nyújtása mellett. Ez már nem csak a kannabiszról szól.