A drogügy (át)alakuló irányvonalai

Amit a nyilatkozatok alapján biztosan tudhatunk, hogy az előző és a jelenlegi kormány eltérő elképzelésekkel rendelkezik a megfelelő drogpolitikát illetően, ezért jelen pillanatban nagyszabású átalakítás zajlik az témával foglalkozó állami szervezetekben. Többek között a drogstratégia kidolgozásával megbízott Nemzeti Drogmegelőzési Intézet ezentúl iroda lesz, vélhetőleg új irányítással és kisebb szereppel, és az általuk széleskörű szakmai és társadalmi vitát követően elkészített, 10 évre szóló drogstratégia visszavonásra kerül. Megváltozik ugyanakkor a drogkoordinátor személye, ám egyelőre még nem nyilvános, hogy ki lesz Portörő Péter utóda. Minderről Téglásy Kristóftól, a NEFMI ifjúsági főosztályvezetőjétől hallhatunk többet, akit a decemberi KKB ülés óta faggatnak az újságírók. Többek között mi is faggattuk őt, de nekünk valamiért nem volt hajlandó válaszolni. (Részletek a CK 2011/1 februári számában.)

A január 25-i NOL-nak adott interjú számos homályos utalást tartalmaz, ám a kormány drogpolitikai irányvonalai kezdenek kirajzolódni. Az első kérdésből kiderül, hogy Téglásynak még mindig magyarázkodnia kell amiatt, hogy októberben állítólag a jelenlegi drogstratégia folytatásáról biztosította a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság Tagjait (a Cannabis Kultusz februári számában erről is lehet majd részletesebben olvasni), ám decemberben már annak visszavonását jelentette be. Hiába, az újságírók nehezen fogadják el azt a magyarázatot, miszerint a KKB tagok nem a jövőbeli változásokról, hanem az általuk is ismert aktuális helyzetről érdeklődtek. A bejelentés hatására kivonuló civilekről Téglásy most elmondta, hogy „messze nem fedik le a teljes civil oldalt. Négy civil delegáltról van szó, akiket 23 civil szervezet képviselője választott meg, de ennél jóval több szervezet foglalkozik kábítószer-megelőzéssel”. Amit Téglásy nem említ, hogy ezek a durcás civilek a négy nagy szakmai ernyőszervezet képviselői, így például csupán Gondi János, a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (MADÁSZSZ) elnökeként 24 prevenciós és ártalomcsökkentő szervezetet képvisel, és hasonló léptékben tevékenykedik a másik három delegált is, vagyis a négy ernyőszervezet csaknem lefedi az összes magyarországi szolgáltatót. Így a civileken keresztül a szakmai szervezetek döntő többsége képviselve volt a KKB-ben, a drogstratégia megvitatásában pedig külön-külön is részt vehettek. Az interjúban Téglásy elmondja, hogy „sem sértő, sem vádló, sem személyeskedő” azt mondani, hogy az eddigi politika „kedvezett a liberalizáció mellett elkötelezett holdudvarnak, egy szűk megélhetési lobbinak és azoknak, akik hasznot húznak a nem tiltott, de egészségre ártalmas szerek, sok esetben kábítószerek forgalmazásából”.Ha az évtizedes gyakorlattal rendelkező, életmentő szolgáltatásokat végző szakemberek ledílerezése nem sértő, akkor örülhetünk, hiszen valószínűleg a mi meglátásaink sem lesznek azok Téglásyra nézve.

Először is az elmondottak alapján megpróbáljuk megítélni, hogy az állami drogügyek terén milyen változásokra számíthatunk a jövőben. Az interjúban néhány beszédes jelző sejtetni engedi, hogy miként tekint a kormány a drogügyre: „harc a kábítószer ellen”, „drogok elleni küzdelem”. Ez alapján a kormány várhatóan egyfajta „militarista prevenciót” kíván alkalmazni, amelyben a drogok nem olyan szerek, amiktől jobb távol tartania magát az embernek, de ha mégsem sikerült, akkor fokozott körültekintéssel bánjon velük, hanem az elpusztítandó főellenség, akinek használója jobb esetben beteg, rosszabb esetben az ördög cimborája. Így a kormány valószínűleg nem lesz kíváncsi az X éve kulturáltan marihuánát vagy más illegális szert fogyasztók véleményére, ami annyiban rossz, hogy ezzel tovább nőhetnek a drogfogyasztókra irányuló előítéletek és az őket érintő stigmatizáció, ami több ország gyakorlatából leszűrve oda vezet, hogy a legproblémásabb használók nem mernek majd segítséget kérni. A helyzeten tovább ronthat még az ártalomcsökkentés háttérbe szorítása, amely terület a szocialista kormány alatt is folyamatos hiányokkal küszködött.

Vészjósló az a megjegyzés is, mely szerint „lesz társadalmi egyeztetés is, például az egyházakkal, nagycsaládosokkal”. Vajon miért csupán bizonyos társadalmi csoportokat emel ki a kormány az egyeztetéshez? Talán azért, mert az egyházaktól támogatást vár a szigorúbb drogpolitikában, a Nagycsaládosok Egyesülete pedig a West Balkán tragédiát követően kezdeményezte a Fidesz által már beharangozott drogstratégiai felülvizsgálatot. Ez a társadalmi egyeztetés inkább szövetségesek gyűjtésének hat, és fájóan egyoldalúnak látszik. Egyébként érdemes meghallgatni Zacher Gábor toxikológus véleményét a WB tragédiáról. A főorvos szerint az esetben semmilyen szerepet nem játszott az amfetamin, se más drogok és a tinédzsereknek nem drograzziákra, hanem erős családi kötelékre és megfelelően értelmezhető keretekre van szüksége. De térjünk vissza Téglásyhoz, aki 3 dolgot sorolt fel, amely a korábbi drogstratégiák kudarcát tükrözi:

1. Magyarország tranzitországból célország lett
2. az első szerhasználat időpontja egyre lejjebb csúszik, most már 14-15 éves korra
3. a hepatitis B- és C-fertőzések száma rohamosan nő.

1. Magyarország a rendszervált(oz)ást követően, a határok megnyitásával várt célországgá a ’90-es évek első felében, pár évtizedes csúszással Nyugat-Európához képest. Világos, hogy ebben semmilyen szerepe nem lehetett a 2000-ben, illetve 2010-ben elfogadott drogstratégiáknak. Téglásy első pontja látszólag a kommunista rendszert sírja vissza, miközben évtizedes elmaradásban van a hazai drogfogyasztói trendekkel kapcsolatban.

2. Az első szerhasználat időpontja egész Európában egyre lejjebb csúszik, és éppen ez indokolja, hogy a prevenció mellett az ártalomcsökkentés is helyet kapjon, hiszen a tűzkeresztségen átesett fiatalok esetében tisztán a megelőzés már se nem időszerű, se nem hatékony.

3. A Hepatitis fertőzések száma az intravénás drogfogyasztók esetében, bizonyos térségekben (pl. a Józsefvárosban) valóban kiemelkedően magas, azonban a HIV fertőzések aránya Magyarországon a régióhoz mérten egyelőre alacsony. A tűcsere programok leépítésével viszont mindkét számot alaposan meg lehet növelni.

Mindent összevetve nem látjuk, hogy pontosan miben rejlik a drogstratégia kudarca.

Téglásy azonban tett néhány erősebb állítást is, amellyel még inkább kétségbe vonja tulajdon szaktudását és felveti a kérdést, hogy vajon milyen „szűk megélhetési lobbi” állhat mögötte. Konkrétan a következő kijelentésekre gondolunk:

„sok olyan szer van, ami hivatalosan nem számít illegális kábítószernek, de annak használják.”

A kábítószer jogi műszó az illegális drogokat jelöli, tehát nincs is olyan, hogy legális kábítószer, ahogyan egy legális drogot, például az alkoholt, akkor sem lehet kábítószerként (maximum kábító szerként) használni, ha az ember halálra issza magát vele. Nem jó jel, ha a drogügyi főosztályvezető az alapfogalmakkal sincs tisztában, de a szakembereket megélhetési lobbistáknak titulálja.

„Tény, hogy az ártalomcsökkentésre helyezett hangsúly nem vezetett eredményre. A tűcsereprogramokból éppen a csere hiányzik: a kiadott tűmennyiségnek talán a fele jön vissza.”

Ha az nem eredmény, hogy a régióban az egyik legalacsonyabb HIV fertőzöttségű ország vagyunk, akkor semmi. A tűcsere programok munkatársai ráadásul folyamatosan látogatják a nyílt drogszcénákat (vagyis azokat a helyeket, ahol a fogyasztók közterületen injektálják magukat), hogy összegyűjtsék az eldobott tűket. Tűcsereprogramok nélkül a fertőzöttség is nőne, több tű lenne az utcán és a problémás drogfogyasztók sem kapnának mentálhigiénés segítséget. Ezek a jelenlegi eredmények persze majd csak akkor értékelődnek fel, amikor a kormány ellehetetleníti az ártalomcsökkentő szolgáltatásokat. Ráadásul Téglásyt a visszaszolgáltatott tűk arányáról egy újságíró világosította fel.

Az új drogpolitika a „megelőzésre épül, amit szeretnénk egészen fiatal korban, már az általános iskola alsó tagozatában elkezdeni, sőt, vannak olyan szakemberek, akik az óvodát emlegetik.”

A drogprevenció igény szerint jelenleg is fellelhető az általános iskolák alsó tagozatában, az efféle kijelentések előtt illene felmérni az aktuális helyzetet és az igényeket. A szakmai szervezetek évek óta hangoztatják, hogy nagy szükség lenne a drogprevenciós foglalkozások akkreditációjára, hogy ne lehessen bármilyen agyrémet előadni a gyerekeknek megelőzés címén. Ha a hangsúly a megelőzésre kerül, akkor az akkreditációs rendszer alapjait már tegnap el kellett volna kezdeni kidolgozni.

Az idézett interjúk mindezen felül is tartalmaztak kétértelmű utalásokat. Elég csak arra a kijelentésre gondolni, hogy a főosztályvezető szerint ezentúl a „kis dílerekre” is le kell csapni, akik csak haveri körben osztják meg a kábítószert. Arra ugyanis nem tér ki, hogy milyen megítélés alá tartoznak majd azok, akik csak saját fogyasztásra vásárolnak, esetleg termesztenek maguknak például marihuánát? Őket dekriminalizálná Téglásy? Hogyan oldaná ez meg a gyakorlatban? A kérdésekre igyekszünk mihamarabb választ kapni Téglásytól, és a jövőben is figyelni fogjuk a drogügyet érintő eseményeket, hogy minél precízebb képet tudjunk nyújtani a változásokról. Bízunk benne, hogy ebben – nem úgy, mint januárban – az állami szervezetek is segítségünkre lesznek.