A nyár első napja

A szó elszáll–a füst megmarad

„Szívjunk-e füvet, vagy sem?” Mire ezzel a konferanszban feltett, kissé esetlen kérdéssel Magyarország is hozzálátott, hogy a bajszos rendőrökkel és tízegynéhány budaházyval kísért válaszát megadja a világméretű Marijuana Marchra, már lapult néhány dekk a fűben.

A kötelező sajtóköröket már idejekorán lefutották a második sorból kiküldött nagyvállalati tudósítók (az élvonalbeliek épp Pécsett tolongtak), egy zsák fűmagnyi demagógiával délután ötre a kereszténydemokrata ellentábor is túl volt a tiszteletkörön, így mire Lázár Ervin színes kis novellájával valóban elkezdődött a budapesti Global Marijuana March csak azok piknikeztek a kötelező kordonnal körülvett Margitszigeti Nagyréten, akiknek tényleg volt mit keresniük ott.
Május 10., az első igazán nyári nap az évben. Négy egyetemista lány üldögél a fűben, borozgatnak, miközben ütemenként könnyedén megtört akkordmenet vibrálja a levegőt. Nem messze tőlük hasonló korú srác bóklászik sörrel a kezében, kopott pokolgépes pólóban. Odébb feltűnik egy érdekes figura: hatvanas éveiben járó, mégis fiatalos öregúr, ősz halántékát hanyagul félrecsapott, zöld-sárga-piros rasztasapka takarja. A háttérben néhány kisgyerek kergetőzik, kutyával játszik, egy sokat megélt házaspár egymás hátát támasztva pihen a rétszéli árnyékban. Körülöttük, amerre a szem ellát, huszonéves fiatalok ücsörögnek, beszélgetnek, vagy párfős kört alkotva adogatják egymásnak a vízipipa szipkáját. Idilli kép, majdnem, csakhogy mégis

zajlik mindez. Kijöttünk a rétre egypáran, hogy békésen megmutassuk egyetértésünket ország-világ előtt: egy-egy jointtól még nem leszünk félőrült vadállatok, nem kell tőlünk rettegnie a társadalomnak, csupán annyit kérünk, hogy amenynyire mi békén hagyunk másokat, annyira tiszteljenek meg ők is minket ezzel. Alig egy órával a rendezvény kezdete után már finom fűillatot érezni majdnem mindenütt. Kétség sem férhet hozzá, most aztán szabadok lehetünk. Olyannyira, hogy túláradó szabadságunkat épp azok őrzik, akik máskor korlátozzák. Paradox egy helyzet, akkor most kik is vagyunk valójában?
Három dologgal nem foglalkoztam életemben, és erre büszke vagyok: nem nyúltam a fiúkhoz, a szerencsejátékhoz és a kábítószerhez – mondja az imént feltűnt fiatalos öregúr. Önkéntes mérvadó, menedzseripari szakmunkástanuló, öreg ügyvéd és reggae-rajongó fiatal nyugdíjas – tartja magáról. Sok mindenben konzervatív vagyok, de ebben liberális. Addig, amíg az alkoholt vagy a cigit nem tiltják, ezt sem kéne. Én csak azért nem akarom kipróbálni, mert még a végén megtetszik. Ebben a korban több szenvedélyt már nem vesz fel az ember – mondja nevetve, aztán sztorizgat egy keveset azokról a sorspillanatokról, amiket ügyvédként látott. Végül arra a megállapításra jutunk, hogy ez az egész fűszívósdi csak annak való, akinek van önuralma. Aki elég intelligens ahhoz, hogy kordában tudja tartani szenvedélyét, máskülönben elindul a lejtőn. De itt már teljesen mindegy, hogy marihuá­náról, alkoholról vagy szerencsejátékról beszélünk – fejezzük be a rövid társalgást, annál is inkább, mivel fiatal lányok jönnek, hogy lefoglalják Tibibát. Kedvelik az öreget, közéjük tartozik.
Időközben egyre többen gyűlnek a rétre. A színpadon épp a Singas Projekt fejezi be a koncertet, amikor tucatnyi szúrós szempár jelenik meg a kordon túloldalán. Szigorúan bakancsban masíroznak, de szerencsére hamar megérzik, hogy semmi értelme belekezdeni az általuk megszokott agresszív és bunkó véleménynyilvánításba. A militáris tónusok ezen a békés harcmezőn hamar elvéreznének.
A legalizáció be fog következni! – biztatja a népet Szilvási István, a rendezvény házigazdája, majd Dénes Balázst, a TASZ elnökét konferálja fel, aki végre nemcsak a legalizáció szükségességét hangsúlyozza, hanem szót ejt arról is, hogy ennek eléréséhez nekünk, kenderfogyasztóknak is tennünk kell. Legyünk tudatos fogyasztók, olvassunk minél többet a kannabiszról, hogy megteremtődjön e kellemes élvezet kultúrája, máskülönben esélyünk sem lehet a szabad hozzáférésre.
Nézd már, ott visznek ki valakit! – böki oldalba barátnőjét egy raszta. Az információ villámgyorsan elterjed, szinte mindenki vet egy pillantást a rét végére, ahol valóban három rendőr fog közre egy fiatal srácot. Kezében két palánta.

Úgy látszik, ezzel túllőtt a célon. Talán épp ez volt a célja, ki tudja. Mindenesetre az eljárás korrekt, az adatait felvevő rendőrrel még jókat mosolyognak is, nyugtatgatják, hogy nem lesz semmi gond, de ez a feladatuk, elő kell állítaniuk. Később megtudjuk, hogy odabent is jól bántak vele, semmi erőszak, bunkóskodás, a végeredmény nagy valószínűséggel elterelés lesz. Mi más?
A piknik zavartalanul folyik tovább, színpadon a Jimi Hendrix emlékzenekar, pániknak nyoma sincs, a hatalom részéről egyértelmű a hozzáállás ezen a délutánon: ne provokálj, és mi sem szólunk bele, ha elszívsz egy jointot!
Ilyenkor ugyanaz a jogi helyzet, mint egy joint esetében.  Öt tőig csekély menynyiségről beszélünk, bár célszerű egyszerre csak négyet nevelni. Ha ugyanis az öt növény mellett találnak akár csak egy gramm leszedett virágot is, már túllépi a határt – világosít fel az incidens után
Juhász Péter, a Kendermag Egyesület szóvivője, akinek már van efféle tapasztalata. Az önfeljelentés utáni bírósági tárgyaláson jelent meg, bokorral kezében bizonyítandó, hogy amit elszívott, saját maga termesztette, így a legkisebb mértékben sem támogatta a bűnözői csoportokat. Amikor mindezek után elterelésre küldtek, kifejezetten kértem, hogy ne kivételezzenek velem, nézzük meg, hogy mit lehet tenni az esetemben – avat be a részletekbe. Persze az egész nem volt jó semmire, de az világosan kitűnt, hogy mennyire értelmetlen a hatályos szabályozás. Az utóbbi években legalább annyit sikerült elérni, hogy most már a vádemelés előtt megáll az egész eljárás, az ilyen esetek nem kerülnek az ügyészség elé, hanem a rendőrségről azonnal az elterelés felé irányítanak, ha ezt választod.
Szerintem a marihuánát illetően most abszolút egyensúlyi állapot van. Aki akar, az élhet vele, és csak azt kapják el, aki elég hülye ahhoz, hogy megbukjon – csatlakozik hozzánk egy harmincas férfi, informatikus, tüdőproblémája van, ezért nem szív. Ahogy nézem itt az embereket, senki sem bűnöző, ezzel tisztában van mindenki. A legalizáció helyett viszont sokkal inkább az ártalomcsökkentést kéne hangsúlyozni – folytatja. Ebben, és az otthoni termesztés alternatívájában egyetértünk, ám arról vitatkozunk még egy darabig, hogy minden úgy lenne jó, ahogy van.

A beszélgetést ezúttal a szükség szakítja félbe. A rét végében felállított mobil vécék egyikének ajtajára ragasztott MKKP-s plakátot olvasgatják mosolyogva a sorban állók. Az üzenet a dílereket szólítja meg, szinte rímel arra, amiről az imént társalogtunk. „Legyen olcsóbb, túl drága! Ne legyen cukros, se homokos, pláne ne olajos! Végképp ne kevesebbet, mint nullanyolc!” – a felhívással egyetért mindenki, kérdés, hogy vajon vásárláskor is figyelnek-e erre, vagy a szükség törvényt bont, és olyankor már jó a felütött nullahetes pakk is?!
Eleinte nem nagyon foglalkoztunk ezzel, aztán dílerről dílerre eljutottunk oda, hogy most már csak jó minőséget kapjunk. Ha pedig gagyi, nem vesszük meg – mondják többen is, köztük a korábban kiszúrt pokolgépes pólóban demonstráló egyetemista. Ez már a múlt – szól közbe nevetve, egy ideje elkanyarodtam a reggae felé. Először jár Marijuana Marchon, tetszik neki a piknik. – Arra jó egy ilyen öszszejövetel, hogy akik csak kíváncsiságból jöttek ki, látják, hogy semmi veszélyes dolog nem zajlik, együtt vagyunk, jólérezzük magunkat. Nem csorog senkinek a nyála, nem a hányásunkban fetrengünk, nincs senki a végletekig szétzuhanva.
Jó bevételi forrás lenne az államnak, ha legalizálnák – veszi át tőle a szót haverja, akin már kissé látszanak a kendertüntetés szemszűkítő nyomai. Viszont ehhez meg kéne tartani a földeket, hogy legyen hol termeszteni. Szóval én egy ilyen nemzeti-liberális valaki vagyok – ad hangot kissé idegenül csengő eszmei beállítottságának.
A piknik időközben az utolsó harmadához érkezik, lenyomja műsorát az Irie Maffia Sound System, aztán Copy Conék jönnek, a színpad előtt két-háromszázan „lapulnak a fűben”, fölöttük egyre masszívabb kék füst terjeng.
Egyetértetek a legalizációval? Akkor kezeket fel! – tuningolja Copy a közönséget, az meg szelíd bárányként engedelmeskedik. Persze, kell a szuggesztió is, de szerencsére úgy tűnik, a többség tisztában van azzal, hogy ennél többre van szükség.

Az a legjobb egy ilyen rendezvényben, hogy rendkívül széles réteget vonz. Vajon a füvesek rémképével küszködők mit gondolnának, és mennyi idő alatt zavarodnának össze, ha látnák, hogy fiatal házaspárok, csöppnyi kisbabájukkal is itt piknikeznek, legalizációsan? Meghasonulnának? Be mernének jönni a kordon mögé, vagy végképp elrettenve a jövő menthetetlenül drogos generációjától egyből rohannának hidat foglalni?
Ezekre a kérdésekre a Marijuana Marchon nem kapunk választ, nem is baj, most sokkal érdekesebb ennél az egyik fiatal anyuka álláspontja.
Véleményem szerint már óvodás korban el kellene kezdeni az efféle felvilágosítást. Nyilván nem arra gondolok, hogy a drogokról kell beszélni a csöppségekkel, de az egészséges életmódra nevelés megjelenhetne az oviban. Aztán később, amikor találkozik a drogokkal, mert találkozik velük, az alkohollal vagy a cigarettával mindenképpen, talán másképp áll hozzájuk. Nem gondolom, hogy összességében egészségtelen lenne, ha valaki alkalmanként elszív egy jointot, vagy megiszik néhány pohárral, de ehhez tudatosság szükséges. Hogy már egészen pici koruktól fogva tisztában legyenek a mértékletesség fogalmával.
Mint kiderül, nem csak a levegőbe beszél. Ő maga is foglalkozik drogprevenció­val, és bizony előfordult, hogy a 12 évesek között már arról volt szó, hogy le kéne szokni erről vagy arról, mert múlt héten temették a tesót. Nehéz ügy. – Ugyanilyen fontos, hogy a szülők is tisztában legyenek a tényekkel. Mi a férjemmel azon vagyunk, hogy mire korban odakerül – pillant a pokrócon négykézláb tapogatózó apróságra –, egy egészséges értékrendet vegyen át tőlünk. Nyilván nem fogjuk tiltani neki, de bízom abban, hogy nyíltan tudunk majd beszélni róla, és esetleg meg tudjuk értetni vele, hogy tizennégy évesen kéne várnia még néhány évet a kipróbálással.
Én ismerek olyan apát – száll be a beszélgetésbe hasonló korú, szintén kisgyerekes anyuka barátnője, aki inkább megveszi a fiának, egyrészt, hogy biztosan ne szennyezett legyen, másrészt pedig azért, mert ennyire nyíltan tudnak beszélni róla. A mi generációnknál és a fiatalabbaknál is egészen biztos, hogy ez az irány. A lényeg, hogy a gyerek szerfogyasztása, főleg kamaszkorban, ha már belekerül, ellenőrzött legyen. Ehhez pedig bizalom kell – mondja, amikor elhallgat a hátteret addig folyamatosan megtöltő zene.

– köszön el Szilvási a békés kendertüntetőktől. A Global Marijuana March véget ért, szinte észre sem lehetett venni, hogyan szállt el felettünk a füsttel együtt az idő. És a szó? Ez még mindig kérdés. Oldalt már csörömpölnek a kordonokkal, a kenderpiknik pedig sajátosan magyar körítéssel fejeződik be. A rendezvényt és a nyugalmunkat biztosító rendőrök konvojba szerveződve, visító szirénákkal elszáguldva adják tudtunkra: vége a gyereknapnak, mostantól lehet újra bujkálni, sutyiban tekerni, pupillát mereszteni a zseblámpa fényébe, ha megkérdezik, fogyasztottunk-e kábítószert.
Ilyen értelemben tehát hiába minden ígéret, elszállt a szó is, és nincs már kordon se, ami megvédené egyszerű, nyugodt szabadságunktól azokat, akik csak végletekben képesek gondolkodni. Egyelőre. Előbb-utóbb ugyanis az ilyen rendezvényekkel menthetetlenül eljutunk oda, hogy a többiek is meglássanak bennünket a démonizált drogos rémképe mögött. Hogy észrevegyék, amint magunk után összeszedjük a szemetet, amint kulturáltan hagyunk ott egy szép környezetet, mert tiszteljük egymást, és ez a minimum. Ám a legfontosabb, hogy mi magunk is egyre többet tudjunk erről az egész kenderfogyasztósdiról, és nyíltan fel merjük vállalni azt.
Egyszer a kordonok és velük együtt a határok végleg eltűnnek. Csak rajtunk múlik, hogy mikor.