Elég a szavakból!

Eleget beszéltek már, a kannabisz közösség cselekvést szeretne látni! – fogalmaztak a felvonulók az idei berlini kenderparádén, és a látogatók Európa egyik legnagyobb kendervásárán a berlini Mary Jane-en. Talán ennek is köszönhető, hogy a szociáldemokrata-zöld-liberális német kormány a legalizálási folyamat újabb lépéseit jelentette be a „Kannabisz – első a biztonság” című tartalmas és elég hosszú konzultációs folyamat lezárását követően.

Bővebben

A legalizáció esélyei Magyarországon

Az ellenérveket mindenki pontosan ismeri, úgyhogy erre most nem is vesztegetnénk sok energiát. Inkább foglalkozzunk azzal, hogy a Parlamenten kívül legaktívabb Kutyapárt idén magára vállalta a 420-as tüntetés szervezését, és hogy a német legalizáció illata itthon is megcsaphatja az orrunkat.

Bővebben

Sprint vagy maraton?

A tavaly ősszel megalakult új német szövetségi kormány engedélyt adott a koalíciós megállapodásban a kannabisz legalizálására. Egyelőre azonban az SPD (Német Szociáldemokrata Párt), a Zöldek és az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) nem mozdul, törvényalkotási tevékenység sem észlelhető. Az Egészségügyi Minisztériumot jelenleg teljes mértékben lefoglalja a koronajárvány. Továbbra is nagy kérdés tehát, hogy a kannabisz legalizáció egy sprint vagy egy maratonfutás lesz Németországban.

Bővebben

A német szociáldemokraták támogatják a legalizációt

Négy évvel az orvosi kannabisz engedélyezése után a 2021-es német választások újabb előrelépést hozhatnak a kannabisz szabályozásában. Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) ugyanis felvette a programjába a szabadidős célú legalizációt. A közelmúltban jelent meg a német sajtóban az SPD választási programja, amely kitér a csekély mennyiségű marihuána legalizálására.

Bővebben

Dübörög a legalizációs úthenger az USA-ban

Ahogyan arra a számítani lehetett, a kannabisz legalizációk lendülete a Biden-adminisztráció alatt csak tovább fokozódik. Április közepére négy új állam – New York, New Jersey, Új-Mexikó és Virginia – csatlakozott az egyre népesedő táborhoz és további 14 (!) állam nyújtott be legalizációs kezdeményezést vagy törvénytervezetet.

Bővebben

Felfüggesztett börtön öngyógyításért

Filip Dostovski Macedónia legismertebb kenderaktivistája. Kétszer gyógyult ki kannabisszal a nyirokrendszerét megtámadó rákból, azóta mások gyógyulását is folyamatosan segíti. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával a macedón gyógyászati kannabisz engedélyezésről és az egyesülete tevékenységéről beszéltünk. Most pedig arról, hogy akár négy év börtönt is kaphat, de az emberek kiállnak mögötte.

Bővebben